41.fejezet

Hát itt lenne a következő fejezet (: Köszönöm az előző fejezetre írt megjegyzéseket is, mindegyikre válaszoltam, a verbénás dolgot is leírtam oda. (:
Nem húzom tovább a szót jó olvasást ehhez a fejezethez is :D

Star Performance – 41.fejezet

( Bella szemszöge )

Egész este verbénás csöveket töltöttem Alec-el, Jane – el, Felix – el és Demetri – vel. Egy percet nem aludtam és már reggel kilenc óra volt. Szemeim majd leragadtak de most nem aludhattam el. A verbénás szállítmányt tízre ígérték és nagyon reméltem, hogy a klánok is nem sokára megérkeznek…
- Bella…? – Felix - re néztem – Nem kéne estére ,, vacsorát ’’ rendelni? – kérdezte.
- Az állatokat te szervezd be, Alec, este kilenc órára, addig remélem mindenki meg fog érkezni – addig mindenkinek itt kell lennie, annyi mindent kell megbeszélnünk a klánokkal…
- Ember…? – kérdezett tovább Felix.
- Istenem… Ezért annyira nem rajongok, annyira iszonyodok ettől… Kórházba menjetek és… inkább szerezzetek zacskós vért, Demetri, Felix és Jane ez a ti feladatok lesz. Alec vigyél magaddal egy katonát is és ha lehet szarvasokat hozzatok. Nem rendelünk most már, nem kockáztathatunk, hogy bejut ide valami idegen – annyi minden nehezült rám, legszívesebben lefeküdtem volna, de nemsokára jön a szállítmány… szállingózhatnak a klánok is… Nincs időm pihengetni – Itt végeztünk, most a klánokat és a szállítmányt kell fogadnunk meg estére az igények szerinti vért kell elintéznünk…
- Bella a verbénás csöveket mi is áttudjuk venni és a vendégeket is tudjuk fogadni, egész este fent voltál, lassan két hete alig alszol ez így nem lesz jó – mondta Jane – Menj és pihenj le!
- Hiába vagyok fáradt, nem tudnék aludni, annyi minden nehezedik rám, hogy úgyis csak ezen agyalnék. Istenem, Edward is hol lehet? A katonák még nem adtak semmi hírt sem róla…
- Nyugodj meg… - tette Jane apró kezét a vállamra.
- Veszek be valami fájdalom csillapítót… Talán egy egész dobozzal… A kezem eléggé fáj… - mutattam a ,, kissé ’’ szétmart kezemre – A sok verbéna betett… Mintha déjá vu’ érzésem lenne, de komolyan…
- Emlékszem mikor beledöfted a kezedbe a csövet – vigyorgott Alec – Aztán elájultál és pár nap múlva felkeltél…
- A román klán akkor is csesztetett engem, mert hisztiztek az miatt, hogy ilyennel nem lehet edzeni, hiszen veszélyes, mi van ha véletlenül magunkba szúrjuk? Én meg, mint jó fej ,, tanító ’’ megmutattam, hogy nem, nem halsz meg még jobban, mint már megvagy. Nem, csak néhány napra elveszíted az eszméletedet – idéztem fel régi emlékeimet és elgondolkoztam egy pillanatra – Na jó, megyek beveszek valamit mert elpusztulok a fájdalomtól… Nektek, hogy nem lett oda a kezetek? – kérdeztem vissza még.
- De oda lett… Csak te, mint félvér máshogy reagálsz a verbénára, mint mi egész vámpírok… - magyarázta Jane.
- Már az agyam se úgy gondolkozik ahogy kéne… - morogtam magamban aztán a kijárat felé mentem. Barátaim követtek engem egy ideig aztán leragadtak a nagyteremben. Az ,, ellátó ’’ szobába mentem, ahol kötszerek, és gyógyszerek voltak, az utóbbi leginkább csak nekem kellett, általában én használtam ezeket. Az egyik polchoz mentem ahonnan levettem egy nagy adag kötszert, egy tiszta rongyot és kerestem egy fájdalom csillapítót is. A csaphoz mentem a kötszert a hátsó zsebembe raktam. Kivettem néhány szem fájdalomcsillapítót a dobozból majd megnyitottam a csapot. Bevettem a gyógyszereket majd néhány korty csapvízzel leöblítettem azokat. A rongyot bevizeztem hideg vízzel – közben próbáltam nem ordítani a fájdalomtól, mert nem esett valami jól, hogy a víz bele ment a sebbe, de ki kellett tisztítanom és a hideg az jó a gyulladásra.
Csapot elzárva a vizes ronggyal a kezembe mentem ki a szobából a nagyterem felé. Próbáltam rávenni magamat, hogy hozzáérjen a rongy a kezembe, de az a elviselhetetlen fájdalom ami ezzel járt.
- Erős vagy Bella… - motyogtam magamnak majd egy hirtelen mozdulattal a sebre nyomtam a rongyot. Szorosan hunytam le a szememet, fogaimat összeszorítottam.
- Ennyire súlyos? – jött oda mellém Jane és kivette a kezemből a rongyot, alaposan megnézte a sebemet - Eléggé… - válaszolt saját kérdésére. A rongyot ketté hajtotta és a kezemhez nyomta nem törődve fájdalmas nyögésemmel, majd elkezdte tisztogatni a sebemet. Ismét szorosan hunytam le a szememet és szorítottam össze fogaimat.
- Kötszert nem hoztál? – kérdezte.
- De… - nyögtem – Ott van a farzsebembe… - motyogtam el.
- Ennyire fáj? – kérdezte Jane miközben gyorsan kivette a zsebemből a kötszert.
- Igen… És nem, hogy múlt volna, inkább fáj egyre jobban, de szerintem nemsokára elkezd hatni a gyógyszer is… - mondtam miközben Jane, gyors, laza mozdulatokkal a tenyerem köré tekerte a gézt, majd meg is kötötte azt.
- Köszönöm… - mondtam egy erőltetett mosoly kíséretében – Milyen szánalmas vagyok…
- Nem vagy szánalmas… Egyszerűen csak túl sok minden zúdult most a nyakadba… Két hét leforgása alatt… - próbált vigasztalni Jane.
- Bella! Hozták az árút! – szólt Alec és odajött hozzánk. Demetri és Felix az ajtóban álltak.
- Alec hozd a pénzt a páncél szekrényből – ő azzal el is tűnt – Hova hozták az árut? – kérdeztem.
- Alul az alagúton hozták be, hogy ne legyen feltűnő az embereknek a nyüzsgés… - válaszolt Demetri, miközben felé haladtunk – A bejáratnál van egy idegen vámpír, aki hozta az árút.
- Amúgy annyira érdekesen nézz ki… Vörös szeme van…
- Mert egy nomád vámpírnak milyen legyen a szeme? – kérdeztem.
- Meg hallod, térdig élő szakálla van… Nézd meg, Bella, röhögni fogsz…
- Hogy milyen szemtelenek ezek a mai fiatal vámpírok… - hallottam meg egyidős reszelős hangot. Ránéztem és elmosolyodtam.
- Pedig higgye el én próbálom meg nevelni őket – mosolyodtam el - Jó, önt újra látni – mentem oda az idős vámpírhoz és megöleltem a közel háromezer éves vámpírt. Igen, régen hozzá mentem el és hoztam tőle verbénás csöveket, akkor nem volt akkora mennyiségre szükségem, most viszont nem hagyhattam el a Volturi – t és ő meg a közelben volt jelenleg.
-Oh, önt is Bella, higgye el – mosolygott rám – Itt van a szállítmány – mutatott egy nagy táskára.
Alec mellém lépett és a kezembe adta a pénzt, amit ki kellett fizetnem a csövekért.
- A megbeszélt ár – nyújtottam oda a pénzt az idős vámpírnak.
- Köszönöm – azzal el is tette az összeget.
- Ne gondoljon engem tolakodónak, de… Nem akarna beszállni a harcba? – kérdeztem kíváncsian – Maga megállná ott a helyét. Persze ezt nem akarom erőltetni… Hiszen mégis a saját élete múlik ezen az összecsapáson.
- Bella… Drágaságom, én már így is halott vagyok – nevetett fel reszelősen – Mit veszíthetek? Mellesleg épp megakartam kérdezni önt, hogy esetleg én is részt vehetnék – e ebben az ütközetben?
- Megtiszteltetés lenne Mr. Johanson.
- Akkor… Vegye úgy, hogy esetleg most rögtön is harcba szállnék – mosolygott.
- Ebben az esetben Demetri már meg is mutatja önnek a szobáját – mondtam.
- Oh… A szemtelen úriember. Ne aggódjon Bella, megnevelem őt az ütközet végére – mondta nekem, erre elmosolyodtam. Ők azzal elmentek.
- Jane! Hallottad? – kérdeztem izgatottan.
- Igen! Demetri meg lesz nevelve! – vigyorgott – Küldjük utánuk még Felix – t és Alec – et is. Istenem Bella végre jó kezekbe kerülnek… - összeráncolt szemöldökkel néztem rá.
- Én speciel arra gondoltam, hogy egy tehetséges harcos velünk lesz… - mondtam elgondolkozva – De persze amit te mondtál az is egy csodálatos hír lenne.
- Lenne szívetek engem is Demetri után küldeni? – poénkodott Alec.
- Idefigyelj fivérem! – tette fel a mutatóujját Jane – A zsebembe mindig van egy tekercs szigetelő szalag… - mondta – Ellened! – mutatott testvérére.
- Simán letudom tépni… - forgatta a szemét Alec.
- Úgy rád teszem, hogy ezt egy darabig száz százalékra veheted, hogy nem veszed le egy ideig… - mondta magabiztosan.
- Na jó… - kezdtem – Mielőtt széttépnétek egymást inkább ezt Alec, vidd be az edzőterembe és tedd le a szekrény mellé. Aztán gyere be a nagyterembe, elkezdünk gyülekezni, a klánoknak nem sokára meg kell érkezniük… - mondtam – Jane szólnál a Cullen családnak, hogy ők is jöjjenek oda?
- Természetesen – mosolygott rám.
- Köszönöm – azzal ő eltűnt. Néhány pillanatig egy helyben álltam. Mély levegőt vettem aztán elindultam a nagyterem felé.
Kifogok készülni, ha nem kapok hírt Edward – ról… Mikor jönnek már a katonák is? Mi van ha bajuk esett nekik is, mikor őt hozták volna ide vissza? Mi van, ha… meg sem találják?
Gyomrom ezekre a gondolatokra borsónyira szűkült össze. Gyorsabb tempóra kapcsoltam és úgy vágtattam előre a nagyterem felé. Nagy songgal léptem be, a Cullen család már ott volt. Esme szemeiben láttam az aggodalmat, egyértelműen meg lehetet érteni őt, hiszen… Edward – ról semmit sem tudni jelenleg, de ugyanezt a tekintetet láttam az egész családon.
- Semmi hír nincs még róla – próbáltam úgy válaszolni, hogy hangom magabiztos legyen és ne tűnjön ki belőle a félelem – Már rég vissza kellett volna érniük, de… eddig semmi – Esme szorosan Carlisle – ba karolt. Mindenki megfeszült – Sajnálom – mondtam. Legszívesebben elbőgtem volna magamat, de nem lehetett. Nekem kellett tartanom bennük is az erőt. A Volturi feje nem lehet bizonytalan a vámpírokkal szemben, akik azt várják tőle, hogy magabiztos legyen és ,, mutassa ’’ előre az utat.
- Minden rendben lesz… - próbáltam feléjük egy biztató mosolyt küldeni.
- Bella mi történt a kezeddel? – jött oda hozzám Carlisle - És bekötött kezemet kezdte el tanulmányozni.
- Este verbénákkal szenvedtem – erőltettem meg egy mosolyt – Kissé oda lett a kezem, de… Már nem fáj, ki lett mosva a seb és be van kötve is… Meg vettem be fájdalom csillapítót is…
- Este ha akarod, szúrhatok a seb mellé egy kis érzéstelenítőt…
- Lehet elfogadom ezt az ajánlatot, bár még ma este is töltenem kell a csöveket verbénával…
- Pihenned kéne Bella, nem fogod sokáig bírni, pár nap és lemerülsz, mint egy elem, nem tudsz semmit sem csinálni. Mint orvos mondom: ma este ne dolgozz, pihenj inkább.
- Köszönöm, de…
- Oh Carlisle én is annyiszor mondtam már neki – vágott szavamba Jane és mellém jött – Ma ha nem fogsz lefeküdni pihenni, erőszakkal foglak ágyba tenni és beléd nyomni egy nagy adag altatót, ami legalább tíz órára kiüt téged – mondta és hangjában hallani lehet, hogy ezt tényleg képes megtenni és nem csak mondja. Vissza akartam szólni neki, de akkor az ajtó kinyílt, mindenki arra nézett.
- Ms Volturi. A klánok megérkeztek – szólt az egyik ajtóőr majd elállt az ajtóból. Érdeklődve néztem az első megvillanó, ismerős, vörös szempárokat. Az Amazon klán három tagja lépett be elsőnek, mind a hárman harminc két fogvillantós mosolyt küldtek felém, amit nem tudtam nem viszonozni. Őket követte az aranybarna szemű Denali klán, ők is rám mosolyogtak, egyből Cullenék felé haladtak. De befele jöttek az Egyiptomi klán tagjai, az Ír klán, az Amerikai nomádok és természetesen két fő kedvencem: a Román klán, Stefan és Vladimir.
Közben Mr. Johansonn is bejött a nagyterembe és odaállt mellém.
Szívemről egy kisebb darab ,, kő ’’ már leesett. A klánok itt vannak és mindenki, egytől egyik. Gyorsan felsuhantam a három székhez ahol egykor Aro, Marcus, Caius ült, az idős vámpír oda is követett engem.
- Örülök, hogy mindannyian itt vagytok – mondtam hálásan – Gondolom tudjátok, hogy mivel álltok szemben. Most a harc durvább lesz, mint múltkor volt… Ezért most mondom: aki nem szeretné kockáztatni az életét, azt most szóljon, senki sem fogja őt gyávának tartani, ezt teljesen megérthető.
- Persze ide lettünk ráncigálva, aztán meg mondja, hogy haza is mehetünk… - hallottam meg az egyik románt.
- Oh Vladimir, nem is te lennél, ha nem szólnál be… - mondtam és ránéztem – De amúgy senki sem kényszerített, direkt kértem a katonákat, akik felkerestek téged, hogy ne legyen semmi erőszak, nem kötelező itt lenni. Ha nem így volt akkor igazán sajnálom és ha volt erre valamiféle példa bárkinél akkor most szóljon – körbenéztem és senki sem szólt semmit sem. A gondolatokból is ezt vettem ki.
- Látom nem változtál… - jegyezte meg Amun – Még mindig az a kőkemény, szigorú, magabiztos Volturi főnök vagy akivel utoljára találkoztam néhány hónappal ezelőtt – itt megeresztett egy halványabb mosolyt.
- Igen… Igyekszem tartani magamat – ha tudnád, hogy érzem magamat belül, hogy próbálom minden másodpercben nem elbőgni magamat, hogy megőrülök a fájdalomtól, hogy mi van Edward – dal. Rettegek a harctól, hogy hányan lesznek az ellenfeleink, milyen meglepetések fognak ott minket érni, esetleg hányan vesztik ez alatt az életüket… De igen, legalább magabiztosnak tűnök…

Kicsit unalmas lett ez a rész :/ Semmi izgi nem történt benne, de a következő érdekesebb lesz (:
Néhány megjegyzést... :P

Puszi: Netty