42.fejezet

Sziasztok! :D
Hát itt lenne a következő fejezet. (: Sajnos kicsit csalódott vagyok mert csak két megjegyzést kaptam, lehet, hogy nem tetszett nektek, de elfogadom szívesen a negatív kritikákat is (: Viszont arra a kettőre válaszoltam. :D
Ebben a fejezetben lesz egy kis meglepetés amit nagyon köszönök Lilinek, aki e-mail-ben adott nekem ihletet. Remélem tetszeni fog nektek ez a kis kavarás és nem megy el a kedvetel a történettől. :D
Jó olvasást: Netty (:

Star Performance - 42.fejezet

( Bella szemszöge )

A megbeszélés a klánokkal még nagyban tartott egy óra elteltével is. Próbáltam a kemény pókerarcomat tartani. Senki sem szakított engem félbe, mindenki rám figyelt még a román klán is figyelt.
- Ha valami történne velem vagy nem tudnám tovább a harcot vezetni, akkor a vezetést Mr. Johansonn – nak adom át. Kitűnő harcos, képessége tökéletes, mintha harcra lenne kitervezve.
- Mi a képessége? – kérdezte kíváncsian Stefan.
- Egy érintéssel ölni tudok… Persze ha be van kapcsolva ez a képességem… - mosolyodott el.
- Nem, nekem nincs meg ez a képességem, nem akartam átvenni… - mondtam mielőtt kitörne itt a pánik - Na szóval ha velem történne valami, tökéletes lesz vezetőtöknek – tértem vissza az előző témára, bár láttam az ijedt arc kifejezéseket és éreztem, hogy elfogják kerülni Mr. Johansonn – t egy ideig.
- Nyugi Bella, erre nem fog sor kerülni… - mondta Felix.
- Nem lehet tudni – mondtam. Nem féltettem volna feláldozni magamat, hogyha ezen múlt volna valaki élete – Vannak olyan erős harcosok közöttünk, hogy biztos vagyok benne nélkülem is boldogulnátok. De persze ne térjünk egyből erre a témára, ez csak egy lehetséges megtörténés lehet… - magyarázkodtam – Ja és igen… Rajtam kívül SENKI sem kockáztathatja az életét… Legyen bárkiről is szó… Csak én…
- Bella ezt nem kérheted! – szólt Esme – Ha a családunkból valakinek baja esne…
- Akkor majd én teszek ennek elkerülésének érdekében… - néztem rá jelentőségteljesen – Rendben? – kérdeztem. Egy darabig nem szólt semmit sem, de mikor látta, hogy ez így lesz a legjobb megadta magát.
- Igen… - mondta egy megadó sóhaj kíséretében.
- Sajnálom Esme… - mosolyodtam el halványan.
Fogadunk csak kötelességből tenné ezt meg… Nem szívesen… - hallottam meg a fejemben Vladimir panaszos gondolatait.
- Ismét összetévesztesz magaddal Vladimir… - suttogtam és rá néztem - Mert itt kemény vagyok előttetek ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy belül is az vagyok. Nem kötelességből menteném meg valakinek az életét. Még a te életedért is szívesen ugornék eléd egy verbéna elől. És nem kötelességből… - farkas szemet néztem vele, ezután a kijelentésem után nem mondott semmit sem, csak nézett rám én meg álltam a tekintetét.

- Ms. Volturi! – nyílt ki hirtelen az ajtó. Elkaptam a tekintetemet a román vámpírról és az ajtó felé néztem, Paul az őr állt ott. Érdeklődve néztem, mit fog mondani. Aztán kicsit enyhült az arckifejezésem.
- Edward – ról van valami hír? – kérdeztem és az a kemény maszk egyből lehullt rólam, sokkal lágyabb lett a tekintetem is.
- Nem, sajnos még a katonák mindig nem érkeztek vissza – a szívembe, mintha egy kést döftek volna, legszívesebben elbőgtem volna magamat, de próbáltam ,, visszarakni ’’ a kemény arc kifejezésemet. Ami most tovább tartott, mint máskor, de sikerült összeszednem magamat, viszont a fejemben ekkor született egy gondolat.
- Küldjetek utánuk két erős katonát Alaszkába… Remélem nem történt velük valami… - mondtam, de hangomban kihallatszódott a remegés, nem tudtam összeszedni magamat és ezt többen is észrevették éreztem magamon a pillantásokat és, hogy nem sokan mentek el elfoglalni szobáikat, hallani akarták a nagy híreket.
- Rendben, Ms. Volturi, de idegen vámpírok jöttek és önt szeretnék látni… - kérdőn húztam fel a szemöldökömet. Érdekesnek találtam de egyben meg is ijedtem…
- Elég a hallgatózásból! – szóltam a vámpíroknak – Mindenki foglalja el a helyét és amíg nem szólok nektek, hogy kijöhettek, addig mindenki marad a helyén, ez szól a Volturi tagoknak is! – adtam ki a parancsot. Kelletlenül de mindannyian kisurrantak az ajtón.
- Hívja be őket, ide Paul… Ön elmehet és teljesítse előző parancsomat is - mondtam neki és azzal ő el is tűnt a szemem elől. Nyugodtan álltam és az ajtót néztem, vártam mikor lépnek be a vámpírok.
Az alakok kezdtek kirajzolódni előttem, négyen voltak, három férfi és egy nő. És legnagyobb meglepetésemre aranybarna szemük volt, gondolataik tiszták voltak kivéve az egyiknek… Neki igen érdekes gondolatai voltak, persze nem a Volturi ellen szóltak…
- Oh… hát ilyen a Volturi, tudod rengeteget hallottuk ám’ erről a helyről, de sajnos még nem igazán jutottunk el, hogy mégis, hogy nézz ki a hely, vagy mit csinálnak itt… - kezdte egy férfi és látványosan végig mérte a termet. Kérdőn húztam fel a szemöldökömet – Te vagy a kis főnök? – láttam, hogy az egyik férfi vámpír egy ronda nézést lövell felé.
- Én nagyfőnöknek nevezném magamat – mosolyodtam el flegmán. Szemeivel rám hunyorított.
- Tudtam én, csak nem akartam elhinni, hogy egy ilyen kis nőcske itt a főnök, ráadásul félvér... – vont vállat - Milyen udvariatlan vagyok – mosolyodott el és végig mutatott az összes vámpíron – A Salvatore klán vagyunk.
- Akkor… Üdvözöllek benneteket – mondtam – Miben segíthetek? – kérdeztem és próbáltam szívélyes lenni, ez a bemutatkozás nem volt valami szimpatikus.
- Jöttünk harcolni, nem egyértelmű ebben a válságos harcos helyzetben? Csak tudod, mi nem kaptunk kis levelet, amiben meghívtak volna minket…
- Igen, talán azért mert tíz perccel ezelőtt a létezésetekről sem tudtam… – válaszoltam. Kezdett ez az alak kiborítani a flegmaságával - Esetleg… Bemutatkoznátok? – kérdeztem - A Salvatore klánból nem igazán tudtam meg semmit sem…
- Az öcsém – mutatott egy magas férfira, barna haja fel volt zselézve, teste izmos volt – Stefan. Kis barátnője,a kivel egyértelműen együtt vannak… - igen, ha nem mondod, akkor nem jövök rá magamtól – Elena. És aranyos kis öccse: Jeremy. Én meg Damon vagyok…
- A bunkó, flegma, arrogáns és egyben visszataszító vámpír – mosolyogtam rá gúnyosan. Stefan és Jeremy alig tudott visszafojtani egy kitörni készülő nevetés rohamot, úgy kellett Elenának rájuk szólnia.
- Értem… Szóval szeretsz viccelődni… - mondta elgondolkozva.
- Nem, nem viccelődök, tényleg ezt gondolom rólad – válaszoltam – Kedves Damon, tökéletesen elleszel a Román klánnal, mintha őket látnám aranybarna szemmel – erőltettem meg egy gúnyos mosolyt – Akkor maradtok, részt vesztek a harcon… És az edzéseken is megjelentek MINDIG – hangsúlyoztam ki az utolsó szót.
- Igen – válaszoltak egyszerre.
- Nagyszerű – csaptam össze a tenyeremet – Akkor hozzátok a cókmókotokat és mutatom szobáitokat.
- Nem akarsz valami vizsgálatnak alátenni minket? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Damon – Mi van ha valami sötét oldalról jöttünk? Ennyire hiszékeny kis nőszemély vagy?
- Nem akarok veletek kísérletezni. Gondolataitokból, érzésetekből nincs bennetek semmi sötét sem vagy esetleg rossz erő. Viszont majd rajtatok tartom a szememet, nézem a jövőtöket és ha valami nem tetszik nekem, akkor jó esetben repültök innen… - magyaráztam el, miért nem akarok velük különösebben külön kínlódni.
- Hány képességed van? – kérdezte zavartan Elena.
- Nem tudom – mosolyogtam rá – Rengeteg, magában az is a képességem, hogyha akarok egy képességet megtudom szerezni, áttudom venni – vontam vállat – Igen Damon, tudom, hogy használni akartad a manipuláló képességedet rajtam, de nem jött össze. Pajzs van körülöttem ami megvéd mindenféle erőtől – összehúzott szemekkel méregetett engem – Akkor mutatom szobáitokat. Este lehetőségetek lesz megismerkedni más klánokkal is, nem tudom kit mennyire ismertek, de csak találtok majd valakit akikkel tudtok kommunikációba kezdeni… Persze valakinek ez könnyebben fog menni valakinek viszont nem annyira – néztem jelentőségteljesen Damon – ra.
- Oh szóval, akkor mi nem leszünk jóba igaz? – kérdezte kíváncsian.
- Nem volt szimpatikus a bemutatkozásod… - jegyeztem meg kelletlenül miközben a folyosókon sétáltam, az összes klánnak itt van a szobája, őket sem akartam sokkal arrébb tenni – Mellesleg köszönöm, hogy eljöttetek ide és csatlakoztok hozzánk… Védeni a Volturi – t, úgy, hogy szinte semmit nem tudtok róla… Ráadásul az életeteket kockáztatjátok, nem muszáj itt lennetek, most még elmehettek – mondtam és végig néztem rajtuk – Aztán késő lesz.
- Maradunk – mondta magabiztosan Stefan.
- Ez esetben üdvözöllek benneteket a Volturi harci gárdájában – eresztettem meg egy halvány kis mosolyt. Megálltam a szobájuk ajtaja előtt – Helyezkedjetek el, ha szükségem van rátok akkor szólok, addig szétnézhettek, de csak szigorúan itt belül, nem mehettek ki az épületből – mondtam nyomatékosan – Hát akkor… Én most megyek… Ha szükségetek van valamire szóljatok. Bólintottak Damon még küldött felém egy gúnyos mosolyt aztán bement a szobába. Megforgattam a szememet.
- Aki akar kijöhet a szobájából… - mondtam közepes hangerőben, tudtam, hogy mindenki ott állt az ajtó mögött és hallgatózott. Egyből kivágódtak az ajtók és mindenki kijött. Fej rázva indultam el.
- Egy új klán jött és csatlakozik a harchoz, a Salvatore klán este vagy amint kipakoltak lesz alkalmatok megismerni őket. Rendesnek tűnnek, négyen vannak, három férfi és egy nő, rendes tűnnek, igaz az egyikük eléggé érdekes és nem mondható normálisnak, de amúgy ,, tisztáknak ’’ tűnnek – válaszoltam az összes ki nem mondott kérdésükre, mielőtt mindenki, mindent egyszerre zúdított volna a nyakamba.
- Most ,, szabad program ’’ van – fordultam feléjük – Persze nem mehettek az épületen kívül – mondtam – Mr. Johansonn, beszélhetnék önnel? – kérdeztem.
- Természetesen – lépett mellém.
- Jöjjön – mondtam és intettem, hogy kövessen. Aro régi irodájába mentünk, ami hangszigetelt volt, itt szerette intézni a magán ügyeit ami nem tartozott másra.
- Valami gond van? – kérdezte bizonytalanul.
- Nincs – fordultam felé – Csak szeretném önt megkérni valamire… - itt egy kisebb szünetet tartottam – Kérlek... Vegye át egy napra a vezetést, el kell intéznem valamit… - mondtam.
- Elmondja mi az, Bella? – kérdeztem.
- Nem – válaszoltam mosolyogva – Ha véletlenül történne velem valami, nem szeretném, hogy utánam jöjjenek és, hogy tudják hol vagyok. De remélem erre nem fog sor kerülni… - mondtam – De ha lenne valami akkor… A Volturi vámpírjai tudják a dolgukat, ma például vacsorára hoznak vért, emberit és állatit is. Viszont azt nem tudják, hogy holnaptól edzés van, kőkeményen, és ön kitudja őket majd képezni. Ha ma éjfélig nem érnék vissza, valószínűleg történt velem valami, de ne mondja nekik, rendben? Az a fontos, hogy most a harcra koncentráljanak…
- Ez természetes – válaszolt.
- Köszönöm – mosolyodtam el – Akkor… Én indulok is – tettem a kezemet a kilincsre – Sietek vissza, Mr. Johansonn. Viszlát – mondtam és kinyitottam az ajtót. Elrohantam a szobámba ahol felvettem a táskámat és zsebre vágtam a telefonomat is a biztonság kedvéért. Ezután az edzőterembe száguldottam néhány verbénát beletettem a táskámba, hátha szükségem lenne rá, bár nem akartam…
Miután úgy éreztem mindenem megvan… Megfelelőnek találtam a pillanatot, hogy elinduljak Alaszkába és felkeresni a katonákat akik már két napja nem értek vissza és Edward – ért, aki már több, mint két hete nem jelenkezet, nekem meg kezdett rossz érzés kavarogni a gyomromban…