Star Perfomance - 29.fejezet

Itt a következő fejezet :)
De sajnos az előzőhöz csak 3 komentet kaptam, amiért szomorú vagyok. Megnéztem és egy nap alatt 250 - en látogatták az oldalt és nem hiszem el, hogy abból nem írtak csak hárman. Nem vagyok dühös, csak kicsit csalódott.
Nem vagyok komi éhes sem, szóval nem tűzök ki határt sem. Csak örülnék, hogyha néhányan - tisztelet a kivételnek - írna néhány sort, mi tetszik a fejezetben és mi nem. :)
Köszi, csak ennyi lenne. Jó olvasást :D
Pussz: Netty ^^

Star Perfomance – 29.fejezet

( Bella szemszöge )

A harc napja. A karórámra néztem, ami este kilenc órát mutatott, most kezd sötétedni, reméljük az össze csapás helyszínén nem lesz sok ember. Bár hinném, ott sok a medve meg a ragadozó állat, félnek oda menni az emberek, vadászok meg este majdcsak nem vadásznak.
- Demetri! – szólítottam, õ odajött – Felix – el szedjétek össze az összes katonát. A titkos alagúthoz vezetõ bejáratnál találkozunk – õ nem szólt semmit csak elfutott magával véve Felix – et – Volturi! – kiáltottam ismét, mindannyian itt termettek, vagyis azok akinek nem volt feladatuk – Ötös sorba álljatok be, Demetri és Felix nem sokára az alagút bejáratánál lesznek, menjetek oda, de ne felejtsétek el: õk lesznek elõtettek, nemsokára én is menni fogok, csak nekem el kell rendeznem a vendégeket is - bólintottak, õk sem mondtak semmit, aztán pedig eltûntek.

Megfordultam, nem igazán néztek rám a vámpírok, bele voltak merülve a beszélgetésbe.
- Hé! – kiáltottam, erre mindenki rám nézett – Én örülök, hogy ennyire elvagytok, de ez nem a traccs parti! – vettem egy mély levegõt – Gyertek ide – mondtam és ide jöttek – Mindjárt megyünk a bejárathoz ahol eljutunk majd a helyszínig. Aztán már csak az lesz a lényeg, hogy mindig azt csináljátok amit én mondok, nem érdekel más mit mond, csak akkor csinálsz valamit ha valakivel én üzentem!
- Miért? Honnan tudjuk ezzel nem csinálsz nagyobb kárt? – Rosalie nem tudja megállni szó nélkül.
- Jó! Máshogy fogalmazok, hogy megértsd : ha nem azt csinálod amit mondok neked, akkor Emmet és a többi családtagod élete fog azon múlni! – itt a Cullen család összes tagja megfeszült és engem néztek döbbenten. Rosalie is visszább fogta magát, az arca többször megrezzent – Gondold át mit fogsz csinálni, elég egy rossz mozdulat és annyi! – farkas szemet néztem vele – De ez nem csak neki szól! Mindenkinek!

- Ha pedig nem én üzennék valakivel, legyen az katona vagy Volturi tag, akkor Jane fog! Ha velem lesz valami akkor övé a vezetés is, azt fogjátok csinálni amit õ mond – mindenki bólintott. Végig néztem õket, hogy mit reagáltak erre. Edward – on megakadt a szemem és egy darabig nem is tudtam levenni róla a tekintetemet. Meglepõdött az elõbbi kijelentésemen – Sajnálom, ezzel is számolni kell – mondtam ezt leginkább a Cullen családnak, mert õk nagyon megvoltak lepve – Most jöttök utánam! – elindultam. Ekkora teher még soha sem volt a vállamon. Féltem, nem tagadtam, hogy féltem, mert nem tudtam, hogy mivel fogunk szembe nézni.
Végig sétáltunk majdnem minden folyosón, az út kanyargós volt, de csak azért, hogy ne könnyen találják meg ezt a titkos átjárót.
Egész úton nem beszélt senki senkivel, az elõbbi kis kitörésem azt hiszem jót tett mindenkinek, tudják legalább, hogy mivel kell szembe nézniük és, hogy nem is annyira egyszerû ez a harc, mint ahogy õk hitték. Szerintem, ha tudták volna, hogy ilyen lesz akkor biztos egybõl hazament volna majdnem mindenki az elején. Igaz nem biztos… Mert majdnem mindenki azt mondta: ez az õ érdekük is. Nem tudom, eddig nem jutottunk el.
Hátrafordultam egy pillanatra és valamin megakadt a szemem: Carlisle – nál ott volt az orvosi táskája, egy darabig azt néztem majd rá kérdeztem:
- Miért hoztad magaddal? – léptem mellé mert õk voltak közvetlenül mögöttem. Jelentõségteljesen nézett rám, nekem meg egybõl leesett.
- Akkor itt is hagyhatod – mondtam, õ erre meglepõdött.
- Könnyen megsérülhetsz…
- Tudom – mondtam és ránéztem – De nem jöhetsz oda amikor megsérülök. Ha úgy sérülök meg akkor már teljesen mindegy, végem van, azért nem jöhetsz oda. Szóval ezt gyorsan verd ki a fejedbõl!
- Ne mondj ilyet – szólalt meg napok óta most elõször Edward, ránéztem és õ is engem nézett.
- Ha a… sors úgy akarja, hogy… túléljem akkor úgy lesz – próbáltam õt megnyugtatni, mert nem akartam, hogy miattam aggódjon. Erre nem válaszolt csak pár pillanatig tartotta a tekintetemet.

Már közeledtünk a bejárathoz, éreztem a többiek illatát, sõt láttam is õket, hosszú volt a sor…
- Állj! – fordultam meg és mindenki így tett, a Volturi tagok mögött álltunk és körülbelül öt méter választott el minket egymástól – Carlisle – é a vezetés, úgy értve, hogy õ fog figyelni a rendre, nem akarom még azt is, hogy elveszítsétek a fejeteket és ordibáljatok. Maximum halkan beszélgetni lehet – ezt parancsnak szántam – Ötszáz métert tartsátok meg a Volturi mögött – megint bólintottak. Végig néztem mindenkin és nagy megdöbbenésre mindenki aggódva vizslatott engem.
- Ígérd meg, hogy nem lesz bajod – hallottam meg Alice csöndes, vékony hangját. Rá emeltem a tekintetemet. Haboztam pár pillanatig, aztán próbáltam rendezni a vonásaimat, majd válaszolni is rá:
- Megígérem – mit mondtam volna? Így is… Ez nem az én Alice – em volt aki mindig mosolyog. Nem akartam rátenni még egy lapáttal és azt mondani: te meg ígérd meg azt, hogy nem vásárolsz többet, tudtuk rá a választ.
Alice mosolyogni kezdett és megölelt engem. Most viszont elfogadtam az ölelését és nem utasítottam el… Azt hiszem… Ez most úgymond olyan… búcsúzkodás… Azt hiszem ez a legmegfelelõbb szó erre, mert nekem volt egy fura érzésem, de nem tudtam még magamban sem elmagyarázni, milyen is valójában.
Elhúzódtam Alice – tõl és rámosolyogtam.
- Ahogy megbeszéltük… - néztem most már komolyan – Ha megérkeztünk a helyszínre és még lesz idõnk odamegyek majd hozzátok, hogy van – e valami baj. Ha viszont lenne valami, de elkezdõdik a harc: nem érdekel, hogy mi a vita tárgya, nem jöttök oda, ha én nem jövök ti se! – mindenki bólintott – Rendben – hátráltam pár lépést – Viszlát! – intettem nekik. Nem válaszoltak erre és ennek örültem is, nem tudom miért, de örültem.

Most már kezd eluralkodni rajtam a rettegés, próbáltam mindig rendezni a vonásaimat, de mikor hátat fordítottam a vendégeknek és a Volturi felé mentem, láttam a rengeteg katonát – persze nem ez az elsõ alkalom, de rajtam múlt az életük és nem tagadtam: féltem.
- Tudtok mindent? – kérdeztem és feléjük fordultam.
- Igen! – válaszoltak egyszerre katonásan.
- Nagyszerû – erõltettem meg egy mosolyt.
- Amíg nem ismertelek, azt gondoltam, hogy az a bátor, aki nem fél. Pedig azaz igazán bátor, aki retteg, de leküzdi a rettegését és megy elõre – szólalt meg Jane aki elég messze állt most tõlem.
- Köszönöm… - suttogtam neki, de tudtam úgy is meghallja. Pár pillanatig álltam a tekintetét, aztán már csak azon kaptam magam, hogy a nyakamban csüng.
- Ne csinálj butaságot! – húzódott el tõlem így a szemembe mondva mondta ezt.
- Nem akarok – válaszoltam neki.
- Remélem se – mondta szigorúan.
- Oké… - motyogtam – Ötös sor! – kiáltottam és egy másodpercen belül már mindenki a helyén állt, de nem csak a Volturi tagok, hanem a katonák is. A vendégek meg… erõlködtek.
- Emmet… - mondtam – Második sor, neked a balra a harmadik helyre állj már be… - nem hiszem el, hogy nem látta meg azt a helyet – Nem, a másik bal! – ha vámpír korában ilyen idióta akkor ember korában milyen lehetett? Esküszöm bele se merek ebbe gondolni. Megnéztem, hogy sikerült – e beállnia a helyére, és igen, sikerült, milyen meglepõ…
- Nálatok Jane lesz a fõnök! – adtam ki a parancsot – Ha kellenétek a harcba, vagy egyszerûen csak üzenek akkor egy katonát fogok majd küldeni hozzátok. Világos?
- Igen – válaszoltak.
- Nagyszerû! – mondtam – Elõre megyek, ha lesz a helyszínen idõ még idejövök hozzátok is. Ötszáz méterre álljatok meg tõlünk rejtõzzetek el! Ez nektek is szól, vendégek! – kiáltottam oda nekik is, mert nekem megint nem figyelnek pont úgy, mint az alaksorban.

Még egyszer végig néztem mindenkin, úgy láttam minden rendben van. Nem mondtam semmit, búcsúzkodás meg volt, a szabályok elmondása is, más már nem is maradt: csak a harc. Hátat fordítottam neki, vámpír tempóval áthaladtam a katonák között majd legelöl megálltam.
- Elõre! – kiáltottam és a katonák egyszerre kezdtek el lépni. Nem akarok harcolni. De ölbe tett kézzel várni az elkerülhetetlent még rosszabb. Akkor már inkább harcolok, nem számít, ha odaveszek, de az sem megoldás, ha csak ülök és azon gondolkodok, hogy vajon most mi történhet ott?
Napok óta már azt se tudom milyen nap van… Mintha megállt volna az idõ és csiga lassúsággal haladna elõre, arra már gondolni sem mertem, hogy hányadika van.
- Hányadika van ma? – elég idióta kérdés, de feltettem.
- Pontosan 2010 június huszadikát írunk ma, mester – felelte az egyik katona. Megfagytam egy pillanatra meg is álltam de aztán gyorsan szedni kezdtem ismét a lábaimat. Edward – nak ma van a születés napja… Vajon ezzel tisztában van? Vagy elfelejtette? Nem tudom, szerintem az egész családjának a fejébõl kiment, mert Alice mindig nagy bulikat szervez. De meg is értem, hogy nem volt senkinek sem az eszében mert most minden a feje tetején áll…

Az egyik katona elém jött és kinyitotta nekünk azt az ajtót, ahol azaz átjáró volt.
- Köszönöm – mondtam neki, õ erre csak bólintott. Lementem a lépcsõkön és ott lent teljes sötétség volt még a vámpírlátással is nehezen láttam, levettem az egyik fáklyát így már egybõl jobban lehetett látni.
- Ötven vámpíronként vegyetek le egy fáklyát, ezt adjátok tovább – mondtam nekik. Nem bõ beszédûek, jó… igaz, hogy a katonák nem lehetnek olyanok, mint Felix és Demetri, mert annak idején Caius biztos elintézte volna õket, hát… sajnos õ most már nincs köztünk, de a katonák titokban lehet, hogy örülnek is ennek… Bekellett vallani õ nagyon keményen bánt mindenkivel még néha Aro – val és Marcus – al is barátságtalan volt, pedig nagyon régóta ismerik egymást, de hát neki megvolt a maga stílusa.
Ránéztem az órámra, már lassan háromnegyed órája, hogy kijöttünk a terembõl, sietnünk kellene.
- Kapcsoljatok vámpír tempóra, de mindenki maradjon szigorúan mögöttem! – kiáltottam, hogy a hátul lévõk is hallják, futni kezdtem, nem olyan gyorsan, mint egy vámpír futni szokott, de legalább így haladtunk, nem tudtuk pontosan, hogy mikor jönnek az újszülöttek, de jobb ha elõbb ott vagyunk, nehogy nagy meglepetésben legyen részünk.

***

Már legalább tíz perce futottunk és még csak most kezdtem el látni a végét ennek a folyosónak, lassítani kezdtem míg végül már csak sétáltam, majd megálltam. Felnéztem, egy kisebb lépcsõ vezetett fel, a kijáratig ami egy csapó ajtó volt.
Felmásztam azon elfordítottam azt a kilincset – vagy nem tudom mi lehetett az – és kinyitottam azt. A fény bevilágított és egy pár pillanatig foltokat is láttam, de aztán mindent kitudtam venni, kimásztam innen szétnéztem, beleszagoltam a levegõbe is és nem éreztem még idegen illatot.
- Jöhettek! – intettem nekik és én már indultam is elõre. Elég sokat haladtunk, tudtam, hogy Alice látomásában egy görbe fa szerepelt és nekünk ott kell állni, szóval Cullen – éknek és a Volturi tagjainak mögöttünk kell állni.
Folyamatosan azt a fát kerestem és csak tíz perc után pillantottam meg azt, még elég messze volt, de az én félvér szemem simán kitudta ezt venni.
- Látjátok azt a fát? – kérdeztem a katonákat. Bólintottak – Oda menjetek és álljatok be tízesével, én is mindjárt megyek, maximum tíz perc, csak elrendezem a többieket is – ismét bólintottak majd elindultak. Õk csak ezt tudják csinálni? Megszólalni már luxus… Istenem Caius mit csinálhatott velük…

Elindultam vissza fele a többiekhez, vámpír tempóval futottam, így alig fél percen belül ott is voltam elõttük.
- Állj! Oda a bokor mögé rejtõzzetek el mindannyian! Ez csak a vendégekre vonatkozik, titeket is mindjárt beállítalak! – mutattam a Volturi tagok felé – És… ha idegen illatot éreztek, jól nézzétek meg, hogy ki az és aztán támadjatok rá, ez most mindenkire vonatkozik! Én már abban sem lepõdök meg, hogyha hátulról is küldenek néhány újszülöttet, de akkor viszont valaki rögtön szóljon nekem mert ha nem, nem tudom mit csinálok majd! – fenyegettem õket.
- Nyugi, Bella! – vigyorgott Emmet – Minden okés lesz – tette kezét a vállamra.
- Kösz… - motyogtam – Remélem is… - morogtam ezt inkább magamnak, mint másnak – Na jó! – csaptam össze a tenyeremet – Be a bokorba, de Emmet ne csinálj semmi huncutságot – kacsintottam rá ezzel próbáltam oldani a hangulatot.
- Oh, Bella! Mindig elrontod a hangulatomat! – vigyorgott, erre már nem válaszoltam csak egy széles mosolyt küldtem felé.
- Ti meg… - mutattam a Volturi felé – Ötös sorba álljatok... – gondolkodtam el – Inkább titeket támadjanak meg, mint õket… - intettem a vendégek felé – A fák mögé – intettem oda õket, egybõl oda is álltak – Így nem vagytok annyira feltûnõek.
- Pedig ha látnák az újszülött csajok az én izmos testemet – mutatott végig magán Felix – Elájulnának – vigyorgott büszkén.
- Az biztos! – helyeseltem, de nem a külsejétõl – Na jó, most már csak akkor jöjjetek, hogyha szükség van rátok és maradjatok inkább egy helyen, jobb, mintha szét lennétek szóródva – erre az ötletre most jöttem rá, mert ha idejönnének néhányan az újszülöttek közül, nem tudom hirtelen megtudják – e védeni magukat vendégeink…

- Oké… - mondtam és feléjük fordultam – Mindenki a helyére – csaptam össze a tenyeremet, már megfordultam amikor egy lényeges dolog jutott az eszembe: - Edward! – fordultam vissza elõzõ állásomba, õ is rám nézett. Belenéztem a szemeibe ami pár pillanatig elnyelt engem, aztán észbe kaptam – Boldog születésnapot! – mosolyogtam rá, összeráncolta a szemöldökét – Június huszadika van – magyaráztam.
- Oh… - azt hiszem meglepõdött én erre csak elmosolyodtam – Köszönöm – nem mondtam rá semmit, aztán már csak elfutottam, vissza a helyre ahol szembe kell néznem több száz újszülöttel…

Blogger Szépe Díj :)

Nagyon köszönöm a díjat Vivi - nek :)

1.Köszönd meg.
2.Rakd ki a blogodba.
3.Írj magadról három dolgot.
4.Add tovább legalább három embernek.
5.Hagy üzenetet mindenkinél akinek tovább adtad.


- imádok írni. :)
- nincsen kedvenc színem, majdnem mindegyiket szeretem :)
- kimondom azt amit gondolok :P

Adom ^^:
Doree: http://doreefiction.blogspot.com/
Anita: http://walktoremember-byanita.blogspot.com/
đóri: http://swanlanyok.blogspot.com/

Star Perfomance - 28.fejezet

Star Perfomance – 28.fejezet

( Bella szemszöge )

Egy nappal a harc elõtt…

Alig választ el minket az nagy összecsapástól huszonnégy óra. A vámpírok nem annyira feszültek, õk inkább várják a harcot. Én viszont annál idegesebb voltam. A múltkori gyógyszer megtette a hatását, tudtam aludni. De mára már… Az sem segített, egyszerûen kénytelen voltam elaludni. Mindig csak ez járt az eszemben: harc, újszülöttek és Edward… Nem tudtam õt elkerülni – nem mintha nagyon akartam volna – mindig szembe kellett néznem fájdalommal teli arcával, bennem meg nõtt a bûntudat. Tudtam, hogy miattam ilyen szomorú és én nem akartam, hogy az legyen.
Aztán rájöttem arra, hogy a Cullen család szeret engem… Még az sem érdekli õket, hogy csak úgy eljöttem egy szó nélkül. Ez még rosszabb volt, mert nekem is a szívemhez nõttek – ezt ismét nem vallottam be nekik – elõtte is kedveltem õket, de mostanra még jobban… Ahogy néznek rám, fõleg Esme, csak rí’ le róla, hogy félt engem. Aztán Edward… Õ egyben úgy néz rám… mint akit félt… és egyben úgy is, mintha szerelmes lenne. De szerintem csak beképzelem magamnak.
Ha így érzett is volna irántam akkor a múltkori alkalommal elintéztem, hogy ez ne így legyen.

- Bella! Hahó, hallasz? – legyezett a szemem elõtt Jane. Megráztam a fejemet így visszatértem a jelenbe.
- Ne haragudj… Már… nem tudok normálisan figyelni sem, minden eltereli a gondolataimat… - erõltettem meg egy mosolyt – Pedig most még jobban kéne figyelnem, mindenre... Kaja megrendelve a vendégeknek, igaz? – kérdeztem.
- Megtudtuk, hogy Aro honnan rendelte múltkor az állatokat, Felix – ék meg már… intézik az embereket – mondta és megerõltetett egy mosolyt. Valami nem stimmelt.
- Mi az? – tudtam, hogy most nem a harc miatt volt elkeseredve.
- Aggódok érted… - motyogta – Valamiben mesterkedsz… És… - itt megállt egy pillanatra – Én nem akarlak… téged elveszíteni, Bella! – a mondatban többször elcsuklott a hangja. Aztán megölelt engem , jó szorosan.
- Nem mesterkedek semmiben, csak a vész esetére vannak terveim – mondtam és egy kicsit eltoltam magamtól, hogy lássam õt.
- Milyen terveid? – kérdezte – Ugye nem durvák?
- Ne haragudj, de ezt nem szeretném elmondani. Remélem, hogy nem lesz szükség rá és akkor… ez még ne terelje el pluszba a gondolataidat, oké?
- Oké… - egyezett bele, de láttam rajta, hogy legszívesebben ezt mondta volna: nem semmi sincs rendben!
- Köszönöm – öleltem meg hálásan.
- Nincs mit – ölelt vissza – Most viszont én megyek a kajáért, kiderült Aro múltkor honnan rendelte az állatokat és a szállító tíz perc múlva itt lesz, szóval, most megyek. Az embereket pedig Felix és Demetri hozza, õk pár percen belül meg is érkeznek majd – és azzal el is tûnt.

- Bella! – hallottam meg Alice csilingelõ hangját – Kicsit elmehetnénk a vár területérõl? – kérdezte és boci szemekkel nézett rám.
- Nem – mondtam neki egy tömör választ – Nincs sem vásárlás, sem vadászat amíg nincs vége a harcnak – addigra a többiek is megérkeztek – Ha vadászni akarnál akkor meg alig kell tíz percet várnod és itt lesznek az állatok.
- De nem vadászni akarunk… - erõsködött és még mindig boci szemekkel nézett rám, hát nem sok kellett, hogy meghasson engem, de sikerült ellen állnom a kísértésnek.
- Veszélyes – megint nem voltam túl bõ szavú.
- A Cullen és a Denali – klán menne és megtudnánk védeni egymást – lehunytam egy pillanatra a szememet.
- Alice… - kinyitottam és ránéztem – Újszülöttek vannak a vár körül alig száz méterre – suttogtam, hogy csak õk hallják – Kimentek innen, nektek annyi! – szûrtem fogaim közül – Azt várják, hogy innen kimenjünk!
- Egyszer kikell mennünk szóval… - morogta Rosalie.
- Azt várják, hogy innen kimenjünk… - ismételtem meg az utolsó mondatomat – De van egy külön kijárat, nevezzük alagútnak, ahol nem fognak minket meglátni, mert nem tudnak errõl a helyrõl… - próbáltam úgy mondani, hogy ne hallatszódjon hangomban a düh.
- Kezdesz ideges lenni… - húzódott egy gúnyos mosoly Rosalie ajkaira.
- Ne idegesíts fel… Nincs hozzád humorom – tettem egy lépést elõre így pont mellette álltam meg mikor ismét belém kötött:
- Felidegesítettelek? Akkor még közel sincs vége – na itt szakadt el nálam az a cérna.
Nyakát megfogtam és a földre taszítottam, nem teljes erõmbõl szorítottam mert akkor biztos, hogy a feje már nem a nyakán lenne.
Közben megérkeztek az emberek is. A vámpírok persze egybõl rájuk vetették magukat. De Demetri, Felix és utána Alec is csatlakozott hozzánk, hogy megnézze mi folyik itt.

- Kell a szikszalag? – kérdezte Demetri, teljes komolysággal.
- Azt hiszem jobb ha kéznél lesz, szóval Alec kérd el a húgodtól – morogtam és elengedtem Rosalie nyakát, aki kapkodva vette a levegõt. Nem állt fel, ugyanúgy ott feküdt a földön és maga elé nézett.
- Amúgy mi történt Bella? – kérdezte Alec. Felnéztem és szembe találtam magam Demetri és Felix vigyorgó képével és a Cullen család megdöbbent arcával, elfordítottam a tekintetemet róluk és Alec – re néztem.
- Felidegesítettek – morogtam.
- Váó… - mondta Felix – Akkor már értem, hogy miért ilyen mérges… - gondolkozott el – Egyszer én is felidegesítettem, huh… Ahányszor belegondolok mi történt akkor… mindig megfájdul a karom és a derekam is…
- Inkább menj és szerezzetek magatoknak embert mert elfog fogyni… - adtam egy jó ötletet.
- Tényleg! Hallod a románok mindent felzabálnak! Ha emberek lennének nekünk lenne hûtõnk már tuti nem lenne benne kaja! – mondta felháborodottan – Érted mi meghívjuk õket és mindent megesznek ez azért felháborító és… - aztán már nem hallottam, hogy mit mondanak, mert halló távolságon kívül voltak.

- Bocs az elõbbi kitörésem miatt… - néztem a Cullen családra.
- Nem drágaságom – szólalt meg Esme – Rosalie tényleg nem úgy viselkedett, ahogy kellett volna – eresztett meg egy mosolyt.
Erre nem reagáltam csak bólintottam egyet.
- Jane! – kiáltott neki Demetri – Szedd elõ a szikszalagodat! – megráztam a fejemet és barátnõmre nézem. Õ kérdõn nézett vissza rám, és közben az állatokkal haladt felénk.
- Mi bajuk van? Megint…? – kérdezte kíváncsian.
- Hagyjuk – mondtam és elvettem tõle néhány állatot. Elkezdtem levenni róluk a hámot – Egyedül eltudtál hozni ennyi állatot? – kérdeztem döbbenten – Miért nem szóltál nekem, vagy valakinek? – néztem föl rá.
- Megbírkoztam vele – vigyorgott – Most viszont megyek, mert nem marad kaja nekem. A románok mindent felesznek! – suttogta oda nekem az utolsó mondatot.
- Felix – ék elsütötték már ezt a viccet úgy… egy perce – vigyorogtam. Kinyújtotta rám a nyelvét, majd eltûnt.

- Jó étvágyat – mondtam nekik én meg addig leültem a földre.
- Te nem eszel? – kérdezte Alice, azután csatlakozott hozzánk a Denali – klán is.
- Megvárom, amíg a vendégek esznek, aztán következnek majd a tagok… Csak hát Dem és Felix ezt… nem tartja soha sem észbe – mosolyogtam – De mivel most én vagyok a vezér is… Így várni fogok – mondtam és elkezdtem nézni a földet.
- Mit szeretnél enni? Mit hagyjunk? – kérdezte Esme.
- Teljesen mindegy, de az se baj, ha nem hagytok, csak ti legyetek jóllakottak – mondtam nekik.
- Aha, mondja ezt az aki holnap legelöl fog állni. Kiscsaj, ne mond butaságokat – vigyorgott Emmet. Megerõltettem egy mosolyt aztán elnéztem a másik irányba, nem akartam feltûnõen nézni õket miközben esznek…

***

- Bella, hagytunk neked egy szarvast és egy oroszlánt is – vigyorgott Alice és leült mellém.
- Biztos nem vagytok már… éhesek? – kérdeztem. Mindannyian bólintottak – Oké – felálltam szememmel Demetri – t, Felix – et, Alec – et és Jane – t kerestem. Meg találtam õket. Rám néztek és intettem nekik, hogy jöjjenek ide.
- Mizu? – kérdezte Felix vigyorogva. Ujjammal mutattam, hogy várjanak egy pillanatot. Szememmel most az oroszlánt kezdtem keresni, megtaláltam.
- Gyere ide – suttogtam neki és engedelmeskedett.
Leguggoltam, ütõerénél pedig megharaptam, de ez csak pár másodpercig tartott, szegény állat vergõdni kezdett.
- Gyerünk – álltam fel és végig néztem barátaimon akik: ,, te – tényleg – nem – vagy – normális ’’ nézést küldtek felém – Gyerünk már! – löktem oda õket. Jane rám nézett majd felsóhajtott. Egy megadta magát, büszkén kihúztam magam majd elmosolyodtam – Ne legyetek már nyápicok! – néztem rájuk.
- Mi? Ki a nyápic? – kérdezte egyszerre a három fiú majd õk is letelepedtek Jane mellé és szívni kezdték az állat vérét.
Mosolyogva néztem, hogy állati vért isznak. Ránéztem a Cullen családra akik döbbenten nézték a történteket. Edward rám emelte a tekintetét, aztán pedig egy féloldalas mosolyt küldött felém, amit én viszonoztam, aztán visszanéztem a négy Volturi – ra.

- Esküszöm ezért Oscar – t kaphatnék – vigyorogtam. Mind a négyen végeztek és rám néztek – Pedig még a képességemet sem használtam – ilyen szélesen az utóbbi években soha sem vigyorogtam, de jó volt ismét megtenni ezt.
- Istenem Felix! – állt fel Demetri – Mond, hogy nincs aranybarna csík a szemembe! – Felix ezt jó alaposan meg is nézte.
- Nincsen – mondta, Dem erre megnyugodva fújta ki a levegõt – És nekem? – ezen már nevetnem kellett.
- Ennyitõl nem fog bebarnulni a szemetek – mondtam és odamentem hozzájuk – Ez egy állat negyede volt csak – magyaráztam – Na, amúgy milyen volt az íze? – kérdeztem, mert ez tényleg érdekelt.
- Nem volt rossz… - szólalt meg Jane – De azért az ember… - vigyorgott.
- Én már érzem is, hogy gyengülök… - játszotta a fejét megint Felix – Dem kapj el, ha elájulnék – vigyorgott.
- Rászokhatnátok – ajánlottam de sejtettem a választ.
- Majd úgy… száz év múlva beszélhetünk a dologról – vigyorgott Felix.
- Oké… - motyogtam, pedig már beleéltem magam, hogy sikerül rászoktatnom õket az állatokra, hiába sejtettem, hogy mi lesz a válasz erre.

- Ti amúgy, hogy álltok a harc gondolatára? – fodult Felix, Cullen – ék felé, engem így kizökkentve a gondolkodásból.
- Az isten áldjon meg Felix sikerült legalább tíz percre elfelejteni ezt a témát, erre felhozod – morogtam. Jó az egy dolog, hogy nem tudta, hogy nem ezen agyaltam meg minden, de akkor is, miért kellett felhoznia? Miért nem beszéltünk inkább tovább az állati vérrõl meg ilyesmi…
- Bocs Bells – vigyorgott.
- Semmi… - sóhajtottam – Holnap végül is minden képen túl kell esnünk rajta, akkor már szokjunk hozzá a gondolathoz is… - gondolkodtam hangosan.
- Így van Bella! Álljunk így a dolgokhoz! Hiszen mi a legrosszabb ami történhet? – kérdezte Felix, majd elgondolkodott – Maximum veszítünk, aztán nyernek az újszülöttek, az egész Volturi helyét elfoglalják majd a világot is, végül egymást fogják kinyírni – vigyorgott – A gond meg fog oldódni.
- Mindenképpen szükséged van a fejedre? – szegeztem neki a kérdést.
- Még egy darabig jó lenne… - hátrált pár lépést.
- Úgy se meri… - suttogta oda neki Demetri.
- Nem – e? – kérdeztem.
- Nem – jött oda Demetri – Mivel szeretsz minket és nem bántanál – vigyorgott és megölelt – Ugye, hogy nem bántanál? – kérdezte reménykedve. Ezen már nevetnem kellett.
- Nem – mosolyogtam – Azért akkorra szadista még nem vagyok… - itt elgondolkoztam – Bár… - azzal kivillantottam éles fogaimat. Dem ere látványosan elkezdett hátrálni, majd karon fogta Felix – et és elkezdett futni – Figyelni foglak! – kiáltott vissza a válla fölött.

- Tényleg ezek fognak harcolni? – kérdeztem Jane – tõl.
- Pontosan… - mondta és õ is utánuk nézett – Barmok… - morogta én erre csak elvigyorodtam.
- Folytassad csak a szidásukat – paskoltam meg a vállát – Én addig levadászom azt az egy õzet ami még maradt. Ha már ugye az oroszlánt nem hagytátok meg nekem… - mondtam tetetett sértõdöttséggel. Õ erre már nyitotta volna a száját, hogy nem õ akarta megenni, meg minden – Nyugi már, tudom, hogy én találtam ki – vigyorogtam – És tényleg nagyon örülök annak, hogy megpróbáltad, bár tudom, hogy úgyse fogtok rászokni, de akkor is – vált most már komolyabbá az arcom – Sokat jelent nekem – tettem hozzá.
- Tényleg? – kérdezte Alec, meg is feledkeztem róla.
- Igen – válaszoltam – Azért rávenni egy Volturi tagot, nem semmi dolog, nem gondolod? – kérdeztem vigyorogva.
- De… Igazad van… - gondolkozott el.
- De nem csak azért örülök – mondtam – Nem érdekel, hogy nem szoktok rá, bár az elején bevallom csalódott voltam, de most rájöttem, hogy nem érdekel. Az a lényeg, hogy megpróbáltátok –mosolyodtam el – És annak a két majomnak mondjátok meg, hogy nem, nem fogja õket legyengíteni az állati vér, csak azért mert már Felix ezen agyal gondolatban – vigyorogtam.
- Idióták – kommentálta megint õket Jane.
- De valljuk be, õk a legjobb harcosaink közé tartoznak – mondta Alec.
- Ezt nem firtattam egy pillanatig sem! – emelte fel a kezét Jane.
- Oké ezt beszéljétek meg, most már tényleg levadászom azt a szerencsétlen õzt… Ha egyáltalán megvan még… - néztem körbe a teremben. Megakadt aztán a szemem rajta. Gyorsan becserkésztem majd szívni kezdtem mámorító vérét.
Ez a kis beszélgetés elterelte a figyelmemet, de sajnos nem sokáig tartott ez… Szembesülnöm kellett a ténnyel: holnap harc és nem tudjuk, hogy mivel állunk szembe…

* légy szíves megjegyzést :)

Kimagasló tehetségek díja :)

1. Megköszönöd, akitől kaptad, nevét belinkeled.
2. Kiteszed a képet.
3. Megosztasz 5 olyan pici titkot, amit még nem tudunk, rólad, vagy a töriről.- Szigorúan tilos olyat, amit már felhasználtál másik díjnál...:@-
4. Továbbadod annak az 5 embernek, aki szerinted a legjobban megérdemli.:)


1) Nagyon köszönöm a díjat Nikuska 94-nek :)http://micsodavampirfanfic.blogspot.com


2)Magamról nem tudok hirtelen sok mindent írni :S De szerintem amúgy is jobban örülnétek, ha inkább a töriből árulok el titkokat :D

- Nem tudom, hogyan találtam ki a történetet. xD Egyszerűen csak gondolkoztam és hirtelen kipattant a fejemből :)
- Az elején úgy terveztem, hogy a Volturi gonoszt fog majd alakítani a történetben, de aztán inkább úgy döntöttem, legyenek jó arcok és ne ártsanak senkinek :D
- Vannak olyan napjaim amikor csak úgy hirtelen írás közben pattannak ki a fejemből az ötletek és így képes vagyok az egész fejezetet is kitörölni csakhogy a másik lehetőséget írjam le... :P
- Tudom, hogy szeretnétek, hogy Bella és Edward végre összejöjjenek, de most egy kicsit még húzom az időt, nem sokáig maximum 3 fejezetig aztán megint dúl-a-love majd köztük :)
- Van ihletem még egy törihez amit majd akkor akarok elkezdeni amikor majd a Star Perfomance - t befejeztem, ennek az ihlete biciklizés közben jött xD. :)

Na és akkor az 5 ember akinek tovább adom:

Doree: http://doreefiction.blogspot.com/
Anita: http://walktoremember-byanita.blogspot.com/
đóri: http://swanlanyok.blogspot.com/
bari: http://theringbella.blogspot.com/
Evcu: http://angels1996.blogspot.com/

Star Perfomance - 27.fejezet

Itt a következő :) köszönöm a komenteket és légy szíves most is írjatok ha nem nagy teher :D
pussz: netty ^^

Star Perfomance – 27.fejezet

( Bella szemszöge )

- Nem! Ha úgy fogod meg az újszülöttet akkor összeroppant téged és neked annyi! – kiabáltam, nem hiszem el, hogy nem értik meg – Stefan hányszor mondjam még el?
- Nekem ne magyarázzon egy öt éves félvér! Én már lassan ezer felé haladok! – kelt ki magából.
- Oké – mondtam nyugodtan – De, ha eggyel kevesebb karod és lábad lesz, sõt még ezt az egészet el is veszíted akkor aztán majd szidhatod magad, miért nem edzettél! De tõlem el is mehetsz! – mutattam az ajtó felé – Nem vagy semmire sem kötelezve.
- Maradok… - morogta és, mint egy ötéves az egyik távoli sarokba ment.
- És ilyenekkel vagyok körbevéve… - motyogtam úgy, hogy senki se hallja meg. Lehunytam a szememet pár másodpercig csak gondolkodtam. Aztán kinyitottam a szemem és az pont Alice – en ragadt meg, aki meredten nézz elõre. Gyorsan odarohantam majd letámadtam a kérdéseimmel.
- Mit látsz? – kérdeztem gyorsan.
- Jönnek… - motyogta.
- Hol lesznek? – sürgettem.
- Egy erdõben… Ott egy… nagyon görbe fa is... – az itt van a közelben, ott voltunk vadászni múltkor Jane – el – De nem látom pontosan…
- Mikor…? – kérdeztem feszûlten.
- Körülbelül egy hét múlva – mondta és rám nézett.

Egy pillanatra szívem kihagyott egy ütemet. Egy hét… Az olyan, mint egy nap.
- A francba! – rúgtam bele az elsõ dologba ami elém került – Egy hét! Az semmi! Képtelenség addig felkészülni! Mi fel vagyunk… Köztetek is néhányan és a többi? Velük mi lesz? Küldjük õket haza?
- Bella, nyugodj meg! – tette a vállamra a kezét Jane.
- Próbálok… - hunytam le a szememet – Az lenne a legjobb… hogyha ti… vendégek haza mennétek – ezt tûnt tényleg a legnormálisabb ötletnek.
- Hogy gondolod? – szólalt meg az egyik.
- Úgy, hogy, ha addig jutnánk, hogy nektek is harcolnotok kell, akkor nagy részetek oda fog veszni! Köszönöm ezt nem vállalom! Így is van elég bajom, nem kell még több… - morogtam.
- És ha mi ezt vállaljuk? Miénk a kockázat! – ez Emmet volt, ránéztem.
- Akkor nem vagytok normálisak… - motyogtam és megráztam a fejemet – Tegye fel a kezét aki harcolni akar! – végignéztem a tömegen és mindenki magasba emelte és csak a fehér tenyereket lehetett látni.

- Folytassuk az oktatást! – én most nem szálltam be ebbe az egészbe több dolog is elterelte a figyelmemet. Egy hét múlva jönnek az újszülöttek, ki tudja mennyien. És lehet, hogy elõbb is jelennek meg, a jövõ nem biztos, még változhat.
A szemem megakadt egy lapon és egy tollon, egyszer már le vázlatoltam a harcot, hogy hogyan képzelem el, de nemárt ha van több terv is aztán majd egyeztetek a többiekkel is szerintük melyik a legjobb.
Felkaptam a két kis eszközt, leültem a falhoz térdemet felhúztam és elkezdtem írni a tervet:
A katonák és én elõl fogunk elöl lenni, természetesen én legelöl. Ötszáz katona talán majd eltudja pusztítani az összes újszülöttet és nem kell majd a vendégeket is belekevernem ebbe az egészbe. A katonák után a Volturi tagok fognak következni tõlünk körülbelül ötszáz méterre lesznek majd. Majd végül a vendégek, akik egy kilométerre lesznek tõlünk.
- Bella! – szólt Jane – Baj van! – jött oda és látszott rajta: valami tényleg nincs rendben – Alice – nek látomása volt! – itt már én is összerezzentem.
- Mit látott? – nem mertem beleolvasni a gondolataimba.
- Elõbb jönnek… - motyogta meggyötörten.
- Hány nappal…? – már elõre féltem a választól.
- Három… - suttogta. Kitágultak a szemeim. Vagyis négy napunk van arra, hogy felkészüljünk erre az egészre. Zihálva vettem a levegõt.
Felálltam és most kivételesen mindenki csöndben volt engem néztek és várták, hogy mit fogok majd mondani. Nem fogom elveszíteni fejemet, úgy fogok mindenhez állni, hogy nyerni fogunk.

- Nem hagyjátok abba a gyakorlást és az edzést addig amíg én nem mondom azt, hogy vége! – mindenki bólintott – A tervet kicsit módosítottam de nem sokkal. Én fogok legelöl állni mögöttem rögtön a katonák. Ötszáz méterre, mögöttem a Volturi tagjai! Aztán tõlünk egy kilométerre a vendégek. Egy jelet fogok majd nektek adni amit majd még kitalálok, hogy mi lesz – végig néztem a tömegen, nem szóltak semmit csak egyetértõen bólogattak – Alec, Demetri gyertek velem a katonákhoz nekik is elmondjuk a tervet. Jane te itt maradsz és a többiek is, edzetek tovább! – parancsoltam nekik.
Ez a parancsolgatás nem az én világom és szerintem nem áll jól nekem, de nem az a lényeg most. Hanem az, hogy sikerüljön ez az egész.

- Mennyi esélyt adsz a nyerésre? – kérdezte Alec miközben a folyosón haladtunk. Egy pillanatra elgondolkodtam, majd válaszoltam.
- Minden esélyünk megvan, nem kell negatívan gondolkoznunk – csak nekem. Nekik csak az a dolguk, hogy kiképezzenek mindenkit és ha ez jól megy akkor minden a legjobban fog majd alakulni.
- Ez nem volt valami egyenes válasz… - mondta Demetri.
- Ötven – ötven százalék, nem tudjuk hányan vannak, csak annyit tudunk, hogy újszülöttek és hol fognak támadni. Arra, hogy mennyien lesznek csak akkor fogunk majd rájönni, mikor megpillantjuk majd õket.
- Tudod… Megkomolyodtál. Nem olyan vagy már, mint régen – vigyorgott Alec.
- Hagy legyek már komolyan amikor közel hatszáz vámpír élete múlik rajtam… - néztem rá.
- Nem rajtad múlik az életük – szólalt meg Demetri.
- Elég egy rossz utasítás és vége… mindennek… - motyogtam. Erre még gondolni sem akartam.
- Mi ott leszünk veled. Nem pont melletted, de ott leszünk, nem kell aggódnod, annál rosszabb – nyugtatott, hát… mit ne mondjak nem jött be.
- Tudod mióta nem alszok? Amióta megtudtam, hogy mi készülõdik, azóta egy fikarcnyit sem aludtam. Félvér vagyok de azért majdnem egy hét alvás nélkül még nekem is megerõltetõ… - morogtam.
- Nyugodtan aludhatnál. Mi vigyáznánk mindenre és ha pedig olyan dolog történne akkor szólnánk neked…
- Itt nem arról van szó, hogy nem bíznám rátok a dolgokat… Hanem arról, hogy hiába vagyok álmos kénytelen vagyok aludni, ott van a gombóc állandóan a torkomban és pillangók is ott röpdösnek a hasamban… Már csak arra várnak, hogy kitörhessenek…
- Kérned kéne a dokitól nyugtatót… vagy altatót, nem tudom, hogy hatna rád, de egy próbát megérne… - adott egy ötletet Demetri és most kivételesen nem is rosszat…
- Ráfogok kérdezni, csak most intézzük el a katonákkal való beszélgetést.

Aztán már nem igazán beszélgettünk egymással, inkább mindenki a gondolataiba merült – én a többiekét próbáltam kizárni és csak az enyémekkel foglalkozni.
- Katonák! Sorba! – kiáltotta Demetri. Észre se vettem, hogy itt vagyunk, tényleg nem ártana nekem valami alvás, mert ez így nem lesz jó.
- Sajnos tudjátok, hogy mi történt Aro – val, Caius – al és Marcus – al – próbáltam úgy kiejteni a nevüket, hogy a hangom ne remegjen. Õk erre bólintottak – Tudjátok azt is, hogy harc közeleg – ismét bólintottak – Négy nap múlva fognak megérkezni az újszülöttek! A terv: ti fogtok elõl lenni velem együtt, abban biztosak lehettek, hogy jó néhányan oda fogtok veszni – erre a mondatra nem rezzent össze senki. Gondolataikban is csak az volt: sokat nem vesztenek, nincsen családjuk, se barátjuk.
- Hányan vannak az újszülöttek? – szólalt meg az egyik.
- Nem tudjuk, Alice nem látja pontosan – válaszoltam a kérdésére – Ez azért lehet mert szerintem sokan még most is átváltozóban vannak… Kihasználják az alkalmat az utolsó pillanatig.
- Körül belül ennyi… Ha bármi változna akkor szólni fogok. Ha nem akkor négy nap múlva este kilenckor gyülekezõ a szokott helyen – nem haladhatunk át a városon keresztül ilyen sokan, ezért van egy külön átjárón az ilyen helyzetekre.
- Mehetünk? – kérdezte Alec.
- Igen – bólintottam. Nem volt nagy megbeszélés de a lényeget végül is megtudták – Szétrobban a fejem… - motyogtam – Sürgõsen kérnem kell valamit Carlisle – tól… - morogtam és ujjaimat a halántékomhoz szorítottam.

***

Az alaksorba mentünk vissza, ugyanúgy gyakoroltak, mint mikor elmentünk, legalább megpróbálják és nem adják fel.
Szememmel Carlisle – t kerestem és meg is találtam, odafutottam hozzá.
- Carlisle… Van nálad bármiféle gyógyszer? – kérdeztem reménykedve.
- Mindig van nálam – válaszolt.
- Nagyszerû – mondtam megkönnyebbülve – Akkor kérhetnék fájdalomcsillapítót, nyugtatót, altatót vagy bármit? – néztem rá könyörgõen.
- Szerintem már a drog is jó lenne neki – vigyorgott Felix. Edward – ból egy morgás tört fel amit nem tudtam mire vélni.
- Addig azért nem akarok süllyedni… - mondtam és ránéztem Felix – re – Csak kéne valami amitõl tudnék aludni, mert lassan egy hete nem aludtam egy percet sem…
- Mindjárt hozok neked valamit Bella – mosolygott rám Carlisle és már el is tûnt.
- Köszönöm… - motyogtam. Ujjaimat megint a halántékomhoz szorítottam és masszírozni kezdtem.
- Bella te nem vagy jól… - állapította meg Emmet.
- Csak úgy viselkedek, mint aki egy hete nem aludta ki magát... – motyogtam és a falnak támasztottam magam.
- Hát aludj – milyen jó, hogy mindenre ilyen könnyen megtalálja a megoldást.
- Majd fogok ha megkaptam a gyógyszeremet… - morogtam – Amíg én pihenek Jane – é a vezetés, ha bármi történik, Alice lát valamit egybõl szóltok nekem! Nem lesz olyan, hogy: oh hadd aludjon, hisz milyen rég volt már kipihent és…
- Miért nem az enyém a vezetés? – kérdezte Felix vigyorogva – Jó vezetõ lennék – húzta ki magát büszkén.
- Maradj már! – jött oda Jane – Te és Felix eladnád az egész kócerájt ha jönne valami jó kis ajánlat… - kínomban ezen már felnevettem, de ez nem szívbõl jövõ nevetés volt.

Még mindig a falnak voltam támaszkodva, egyre lejjebb haladtam, addig, amíg rá nem jöttem, hogy már ülök is.
,, Szegény lány, mennyire kimerült… ’’ – Esme anyáskodó gondolatai kúsztak be a fejembe.
,, Azt hiszem egyszerre túl sok minden zúdult a nyakába… Azt hiszi, hogy bírja, pedig nem… ’’ – Jasper.
- Nem kell aggódni… Jól vagyok… Csak egyszerre túl sok minden van a fejemre zúdítva… Nem lenne semmi baj, ha nem félvér lennék, ha nem teljes vámpír… - motyogtam, még egy ok, hogy nem jó félvérnek lenni.
Szemem Edward – ra tévedt és nem tudtam elszakadni azoktól az aranybarna szemektõl, amik évekkel ezelõtt ugyanilyen hatással voltak rám. Szívem is egyre hevesebben kezdett verni. A tekintetemet viszont nem tudtam levenni rólam, csak akkor amikor valaki szólt nekem:
- Tessék, Bella. Itt van egy kis altató és fájdalom csillapító, nyugodtan vedd be mind a kettõt – azzal odatartotta nekem egy pohár kíséretében.
- Ez fog hatni…? – kérdeztem.
- Ez az erõsebbik adag, egy ember ha mindkettõt egyszerre venné be, lennének bajai... De neked nem lesz, mivel egy félvér vagy – hát ez nagyon bíztató, bár most nem érdekel hogyha hat akkor mit számít?
Ezután nem haboztam sokáig, gyorsan benyeltem a gógyszert.
- Szerintem fél órán belül hatni fog – mondta Carlisle.
- Csak egyszer teljen le az a fél óra… - motyogtam – Jane tied a vezetés és ne hagyd, hogy Felix és Demetri eladják az egész terepet egy csomag gumicukorért…
- Majd visszafogom õket… - vigyorgott Jane.
- Nem is eszünk gumicukrot! – bizonygatta Felix. Megráztam a fejem, rajtuk már nem lehet segíteni. Elindultam az ajtó felé, kezemet a kilincsre tettem. Edward – on ismét megakadt a szemem, megerõltettem felé egy mosolyt, de legszívesebben nem ezt tettem volna, hanem egybõl karjaiba vetettem volna magam, de nem. Inkább innen nézem õt és szenvedtem.

Star Perfomance - 26.fejezet

Itt a következő fejezet :D Igaz nem lett meg a 15 megjegyzés, de azért nagyon köszönöm azt a 8-at :) Észrevettem, hogy olyanok is írtak kommentet akik máskor nem szoktak, ennek örültem nagyon mikor megláttam :D És remélem most is fognak írni :D
Jó olvasást, pussz: Netty ^^

Star Perfomance – 26.fejezet

( Bella szemszöge )

A férfinek rövid haja volt és vérvörös szemei voltak. Nem ijedtem meg tõle, de a gondolataitól már igen, engem keresett. De nem jelentkeztem.
- Bella Volturi itt van? – mindenki rám nézett. Cullen – ék is, de õk meglepõdtek a nevem hallatára, mindenképpen kiderült volna, hogy itt vagyok, nem tudom, hogy gondoltam: titokba tartom.
- Itt vagyok! – emeltem fel a kezemet.
- Ez a tied – nyújtott nekem oda egy levelet. Egy percig nem haboztam kinyitottam és olvasni kezdtem a kis levelet.

,, Bella. Úgy gondolom észrevehetted, hogy gondterhelt voltam. Nem akartalak belekavarni téged a részletekben, hogy mi hárman hol voltunk, mert azt még te sem tudnád feldolgozni és így… a harc elõtt csak elveszítenéd a fejedet. Mi már nem térünk vissza Volterra –ba soha többet. Nekünk ennyit adtak. Bella, rád bízom a Volturi vezetését. Elég erõs vagy ahhoz, hogy vezetõ legyél. Ott lesz melletted Jane, Demetri, Felix, Alec és a többiek akik biztosan támogatni fognak téged.
Sajnálom, hogy csak így búcsúzok el tõled és a többiektõl, de nem akartunk belekeverni a véres részletekbe.
Én figyelni foglak téged, tudom, hogy a pokolba kerülök, de onnan fogom nézni, hogy milyen jól vezeted a Volturi – t, nem kételkedek benned egy pillanatig se.

Örökké veletek: Marcus, Caius és Aro. ,,

Szaporábban vettem a levegõt és valamiben meg is kellett kapaszkodnom, ez jelen esetben az ajtó volt, kezemmel támasztottam magamat.
- Bella…? Jól vagy…? – kérdezte félve Jane. Lassan felnéztem rá és megráztam a fejemet. Körbenéztem és mindenki csöndbe burkolózott, azt hiszem azt várták, hogy magyarázatot adjak.
- Marcus… Caius… Aro… - ökölbe szorult a kezem – Vége… - motyogtam. Ez a mondat nem tûnt értelmesnek de mindenki megértette.
- Ugye nem…? – kérdezte suttogva Jane. Ismét rá néztem – Nem! Biztos, hogy nem! Hazudsz! – kiabálta, zokogni kezdett úgy kellett Alec – nek megtámogatnia.
- És szerinted mit csináljak? – keltem ki magamból, a kapucnim is lejött, így nem takarta a fejemet, felfedtem magamat – Rohadtul nem így terveztem az életemet! Öt évvel ezelõtt még arról álmodoztam, hogy a táncból fogok megérni, bajnok leszek! De nem! Egy idióta félvér megharapott ott hagyott átváltoztam! Idekerültem és azt hittem talán itt normális lehet az életem! Hogy lehetne? Bejön az újszülött támadás mit tudom én mennyi vérengzõ szörnyeteggel! A Volturi vezetõinek vége! Rám bízzák ezt az egészet és még azt is hozzá teszik: hogy egy pillanatig nem fognak bennem kételkedni! Ez már azért a hab a tortán nem? - nem szólalt meg senki sem, vagy inkább nem mertek. Lehunytam a szememet, fejemet fa ajtónak támasztottam.
- Sajnálom Jane… - motyogtam – A szörnyeteg megint elõjött belõlem – erõltettem meg egy mosolyt – Csak… ez… most így egyszerre nagyon sok…
- Megértjük Bella – mondta Felix.
- Végeztetek? – kérdeztem és a vörös szemûek felé fordultam és az elõttük lévõ hullákra.
- Igen! – válaszoltak.
- Nagyszerû… - motyogtam – A halottakat a helyükre – elfordítottam a tekintetemet a holtakról – Nem fogom elhagyni magamat! Csak most… nekem kell pár óra, hogy átgondoljam a dolgokat. Holnap délelõtt kilenckor legyen itt mindenki. Készülünk a harcra! – jelentettem be. Nem szólt senki semmit, csak bólintottak – Mehettek! – mindenki szét iramodott, csak a Denali, Cullen klán és Volturi tagjai maradtak itt.

Vámpír tempóval odasuhantam Cullen – ékhez.
- Tudom, hogy most úgy gondoltok rám, mint egy szánalmas kis csajra aki elmenekült. Most ezt tegyük félre… - Alice már nyitotta volna a száját – Ki ne mond! – figyelmeztettem – Tekintsünk úgy egymásra, mint egy csapatra. Alice nézd a jövõt folyamatosan mert nem akarok még egy ,, meglepetést ’’. Holnap reggel jelentesz nekem – nehéz volt visszatartani hangomban a remegést, de végül sikerült. Az sem segített, hogy Edward és mindenki engem nézett – Ha bármit látnál ami érdekes lenne, rögtön szólsz nekem! A hármas szárnyban van a szobám, ott meg fogsz találni! – bólintott, nem vette le a szemét rólam.
Aztán hirtelen megölelt engem. Karjaim már mozdultak, hogy visszaöleljek, de nem tettem.
- Ne nehezítsd meg a dolgom… - hunytam le a szememet.
- Többet ne csinálj ilyet! – felhúztam a szemöldökömet – Csak egy cetlit hagysz és ennyi?
- Nem kötött semmi hozzátok – néztem rá. Látszott rajta, hogy megbántottam ezzel. Szemétnek éreztem magamat, de jobb lesz ha nem engedem közel õket magamhoz, mert ha… valami történne velem – erre rengeteg esély van – ne legyen nekik fájdalmuk, inkább gondoljanak arra, hogy megszabadultak egy tehertõl.
- Bella… - kezdte lágyan Esme.
- Holnap reggel kilenc – nem akartam belekezdeni egy olyan beszélgetésbe amibõl tudtam mi fog kisülni, visszafogadnak engem, de nem lehet, mert nekem itt van a helyem és nekik inkább el kéne felejteniük… Lehet használnom kéne a képességem? Lehet… Áh… Nem… Inkább nem.
Nem akarom ezt megtenni, önzõ vagyok.

Végig néztem még egyszer az egész Volturi gárdán.
- Holnap mellesleg megbeszélést is tartunk! Igaz ezt nem mondtam, de majd megtudják… Ezzel kezdünk. Alec, Felix, Demetri, rátok bízom, hogy megszámoljátok, pontosan hány katonánk van – mindenki bólintott. Cullen – ékre ránéztem még egyszer, biccentettem feléjük, majd méltóságteljesen elhagytam a termet, aztán pedig könnyeim záporként kezdtek el hullni.

( Jane szemszöge )

- Sokk hatás alatt van… Nem ilyen szokott lenni… - motyogtam és néztem az ajtót, ahol elõbb ment ki.
- Nem – ellenkezett Alec – Komolyan veszi ezt az egészet. Szerintem elég volt neki az, hogy még a harc elõtt elvesztettünk három vámpírt. Egyszerûen aggódik mindenki miatt, még a nomádok miatt is, hiába nem mutatja ki ezt.
- Honnan ismeritek Bella – t? – kérdeztem, egy új témába kezdve.
- Én ember koromból – szólalt meg Edward – Akkori nevem Edward Masen volt, híres színész és énekes voltam. Bella apja FBI ügynök volt, õ elküldött engem Forks – ba, mert engem meg üldöztek megakartak ölni, szüleimet is fogságba ejtették így kerültem oda Bella – hoz. ,, Normális ’’ emberként akartam élni, sikerült… Egy darabig.
Egy nap az erdõben voltunk és megjelent egy nomád, Victoria, megharapott így kerültem mostani családomhoz… - mondta el a rövid történetet, látszott rajta, nem szívesen beszél róla.
- Utána meg, ugye mi iskolába járunk, szalagavató következett volna, mit ne mondjak a fiúk nem valami táncosok és beíratattam magunkat egy tánctanfolyamra, ahol Bella tanított. Pár hétig beszéltünk egymással meg minden…. Aztán… összeveszett egyik nap, Edward – dal. Az öcsém elment pár napra, Bella meg ilyen önmarcangolós így eljött azt hitte így lesz a legjobb. Én nekem gyanús volt, hogy nem jött másnap iskolába, otthon nem volt, követtem az illatát és a londoni repülõtéren találtam meg a kocsiját, abban egy cetlit, amiben az volt, ne kövessük õt. Mi ezt tiszteletben tartottuk – folytatta a kis pöttön lány a történetet – A többit meg… ugye tudjátok.

- Két éve van itt. De… Ha fura ha nem, akkor is úgy gondolom õ a legjobb harcosunk és a legerõsebb is – mondta – most az egyszer – komoly hangon Felix.
- Az biztos – vigyorgott Demetri – De szerintem menjünk mert tud gonosz is lenni és nem akarom felidegesíteni így is full – ra készen van idegileg. Szóval, menjünk számolni katonákat.
- Huha… Te tutsz? – kérdeztem gúnyolodva. Kinyújtotta rám a nyelvét majd elmentek mindannyian.
- Ne vegyétek szívetekre. Bella nem miattatok ilyen, védeni akar benneteket magától… - mondtam.
- Akkor elég rosszul… - morogta az egyik szõke, akinek eper színû melírok voltak a hajában.
- Fogd be senki se kíváncsi rád, amúgy sem neked mondom – morogtam rá.
- Ki vagy te.
- Jane Volturi több évszázada itt vagyok, és fogd be mert esküszöm kipróbálom rajtad a képességem, de úgy, hogy ott maradsz! – fenyegettem és elé álltam.
- Jane… Erre semmi szükség – fogta meg a vállam Carlisle.
- Csak egy kicsit akartam a földre döngölni… - morogtam magamnak – Nem lehet? – kérdeztem.
- Nem – válaszolt és rá, nézett.
- Igazad van! Nem pocsékolom rá az erõket – a kiscsaj elé léptem – Majd nézd mit mûvelek az újszülöttekkel és képzeld oda magadat – majd otthagytam õket.
Hát nekem ne dirigáljon egy ilyen kis rohadék,ki õ? Kis pláza cica…

( Bella szemszöge )

Másnap…

Átgondoltam a történteket, amit ma meg is beszélek mindenkivel.
A nagy terem felé mentem. Az órám nyolc óra ötvenkilencet mutatott, szóval remélem, hogy mindenki már ott van.
Josh kinyitotta az ajtót majd körbenéztem, szerintem mindenki megvolt. Felmentem a három szék elé. Érdeklõdve néztek engem.
- Mennyi katonánk van? – fordultam a fiúk felé.
- Ötszázhatvankettõ. Pontosan ennyi, átszámoltuk õket ötször – vigyorgott Felix. Bólintottam.
- Átgondoltam sok mindent… - kezdtem bele – Jane! – most ránéztem – Ha a harc folyamán bármi is történne velem, tied lesz a vezetés, ezt most mindenki elõtt mondom! – Cullen – ék megfeszültek.
- Bella, ne mondj ilyet… - kérte Jane.
- Mivel én fogok végig elõl állni, vezetni az egészet, nekem van a legtöbb esélyem a vesztésre. De ti NEM fogtok! – hangsúlyoztam ki a nem szót – Én remélem is, hogy nem kerül rátok a harc… Aztán kigondoltam a felállást is. A katonák és én fogunk elõl állni, kaptok majd egy jelzést arra az esetre, amikor ti következtek. Ne haragudjatok… Ez… lehet nem lesz fair, de azokat akarom utoljára hagyni akiknek van képességük. Mert… ha odáig folyulnának a dolgok, akkor õket vetném be utoljára. Titeket amúgy sem akarlak semmi kockázatnak kitenni. Gondolom majd nem fogtok velem egyet érteni sokan, de még változtathatunk a dolgokon – ez volt a tervemnek az egyik része – Aki nem ért velem egyet tegye fel jelentkezzen – senki sem tette – Gyerünk, mert ha arra szavaztok: jó lesz, akkor ez marad és aztán nem változtatunk semmin! – de nem jelentkeztek inkább tetszett nekik a terv, nem tudtam miért – Akkor ez marad… - mondtam.
- Jasper! – néztem rá – Hallottam, hogy te újszülötteket képeztél az 1800 – as éve közepén – erre õ bólintott – Képezd ki õket – kértem – Mi is segítünk, de te is tudod mikre képesek az újszülöttek.
- Akik nincsenek kiképezve… nem térnek vissza. Ide biztos nem – mondta Jasper.
- Köszönöm – hálálkodtam és hangom lágyabb lett, mint szokott – Most pedig gyakorolunk! – jelentettem ki.
- Az alaksorban? – kérdezte Felix.
- Ott – mondtam – Menjetek elõre, mindjárt megyek én is, csak van egy kis elintézni valóm – néztem ahogy kimennek, kivéve Edward – ot, õ itt maradt és engem nézett, odamentem hozzá.

- Menj a többiek után – kértem, de nem ment. Itt állt elõttem és egymás szemébe néztünk. - - Sajnálom… - motyogta.
- Mit? – kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
- Két évvel ezelõtt… Mikor kiabáltam veled…
- Edward! Neked kéne rám haragudnod! – néztem rá, de csak megrázta a fejét.
- Rád nem tudok… Nem tudom miért akadtam ki a múltkor is… - motyogta bûnbánóan.
- Jogosan akadtál ki rám… - mondtam – Most mennem kell…
- Ígérd meg, hogy nem áldozod fel magadat a harc alatt… - azt hittem nem tud olvasni a gondolataimban. Pedig ha odáig folyulnának a dolgok akkor azt csinálnám.
- Ne nehezítsd meg a dolgomat, kérlek… - motyogtam – Így is elég nehéz, hogy minden egyszerre van zúdítva a nyakamba – ez volt az egyik ok. De legszívesebben a nyakába ugrottam volna. Önkínzó vagyok és inkább itt szenvedek magamban.
- De… - kezdett volna bele egy mondatba, de nem hagytam.
- Menj az alaksorba kövesd a többiek illatát, megtalálod õket. Muszáj gyakorolnod neked is – hátat fordítottam neki és vámpír tempóval elmentem.
Az ajtó túloldalán megálltam.
- Nektek is fontos feladatok lesz a harc alatt – fordultam a két õr felé – Tényleg nagyon kell figyelnetek, mert nem zárom ki azt sem, hogy ide is eljönnek – õk erre csak bólintottak – Képzettek és erõsek vagytok, nem kell aggódnotok – veregettem meg a vállukat.
- Josh! – rám nézett – Kérlek mond el ezt a többi õrnek is, hogy készüljenek fel – õ erre bólintott és eltûnt.

Én pedig az alaksor felé mentem, ahol már hallottam a csapódásokat és a nevetéseket is. Kinyitottam az ajtót és bementem, már Edward is ott volt.
- Hogy haladunk? – kérdeztem és végig néztem a tömegen.
- Carlisle nem érzi a hátát – vigyorgott Emmet.
- Nem harcoltál még újszülöttekkel? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
- Mindent tudok róluk, de nem még nem – mondta. Bólintottam, nem válaszoltam erre.
- Gyerünk tovább! Nem állunk meg! Ha már Jane – t legyõzitek akkor már készen vagytok! – néztem végig rajtuk.
- És téged? – kérdezte az egyik nomád.
- Engem nem lehet legyõzni – mondtam és egyáltalán nem volt kérkedés a hangomban.
- Sokkal szerényebben – vigyorgott Emmet. Ránéztem, mellette Jasper állt, aki azon gondolkozott, hogy kihívjon – e engem.
- Gyere Jazz – kitágult szemekkel nézett rám – Tudod, gondolatolvasás. Vámpír memória… - ráztam a fejemet – Ha engem legyõzöl teljes mértékben készen állsz. Ha nem… Akkor következik Jane – gúnyolódtam vele.

Õt néztem ott állt velem nézett farkas szemet, majd hirtelen elõttem termett, de meg sem mozdultam.
- Na csak ennyit tudsz? – szólalt meg a háttértbõl Emmet, nem figyeltem rá. Jazz eltûnt elõlem. Mögöttem volt pár méterre. Megfordultam a tengelyem körül és nyakánál fogva a földre szorítottam. Kapkodva vette a levegõt nekem meg, meg sem ártott. Felhúztam és még mindig kitágult szemekkel vizslatott engem.
- Azt tudtam… hogy tudsz harcolni, mert Em – et legyõzted simán… De… hogy… - félbeszakítottam.
- Nyugi. Az újszülöttek nincsenek olyan erõsek, mint én. Õket simán lefogod gyõzni – õ csak bólintott, idegesítette, hogy legyõztem.
- Alice. A jövõ? – kérdeztem, mert még nem jelentett nekem ma.
- Semmi… - motyogta.
- Akkor csak egy valamire koncentrálj: a helyszínre – néztem rá. Õ bólintott, de nem mondott semmi.

- Most megvagytok lepõdve rajtam – mondtam Cullen – éknek – Én már nem az a kis törékeny Bella vagyok. Már nem. Most már nem csinálhatok semmi meggondolatlan dolgot. Én vagyok a vezetõ, elég egy kis mozdulat és vége mindennek. Amúgy sem akarom, hogy… közel kerüljünk egymáshoz, mert aztán csak rosszabb lesz… - motyogtam az utolsó mondatott magamnak, de meghallották.
- Miért? – kérdezte Alice, szemében ott volt a fájdalom.
- Mikor ennek az egész herce – hurcának vége lesz. Ti elmentek, mindenki elmegy csak a Volturi tagok fognak itt maradni és remélem, hogy mindenki megússza és nem lesz több ilyen harc.
- Miért? – suttogta ismét Alice. Csak néztem az õ aranybarna szemeit és az arcát, nem mosolygott boldogan csak meggyötörve nézett engem.
- Gyakoroljatok! – nem válaszoltam Alice kérdésére pedig az kellett volna tennem – Úgy képezzétek õket, mintha itt lennének majd katonák! – néztem Jane, bólintott nem válaszolt szavakkal.
Ezek után nem beszéltem Cullen – ékkel. Néztem ahogy harcolnak, kisebb – nagyobb sikerrel. Nem kötöttem bele senkibe ezt másnapra tartogattam, most csak megnéztem, hogy miben hibáznak, mit nem tudnak.

Érdekfeszítő :)

Köszönöm a díjat Vivi - nek :)

Megírod hogy kitől kaptad.
Írsz öt dolgot magadról.
Kiteszed a képet a blogodba.
Továbbadod legalább öt embernek.

1) - imádok írni :)
2) - imádom a barátaimat :D
3) - nyáron nem kelek fel 12 előtt :P
4) - csak Twilight - köteteket olvasok szívesen :D
5) - Team Edward vagyok (H)

Adom:
1) đóri: http://swanlanyok.blogspot.com/
2) Evcu: http://angels1996.blogspot.com/
3) Doree: http://doreefiction.blogspot.com/
4) Anita: http://walktoremember-byanita.blogspot.com/
5) Bari: http://theringbella.blogspot.com/