Star Perfomance - 13.fejezet

Többen érdeklődtetek, hogy mi van Bella - val :) Nos, Bella pár fejez belül majd előbukkan, szóval addig bírjátok ki és találgassatok, hogy mi történik vele. Addig is jó olvasást :)

Star Perfomence – 13.fejezet

( Edward szemszöge )

- Nyugodtan maradhatnátok még – gyõzködött minket Carmen. Megkedveltem õt. Olyan anyáskodó, gondoskodó volt, mint Esme.
- Köszönjük, hogy eddig is vendégül láttatok minket. Nem akarunk tovább zavarni benneteket. Másfél év hosszú idõ, azt hiszem Edward önuralma is tökéletes lett, nem sokára iskolába is járhat – mosolygott a Denali – klánra Carlisle.
- Akkor is, bármikor visszajöhettek – mondta Eleazar.
Többiek bólintottak, de látszott valamelyik családtagomon – Emmet – en, hogy alig várja, hogy elmenjünk innen. Részben Tanya miatt – emiatt én is leginkább rohannék el innen, de nem lehetek ennyire udvariatlan… Így is már amennyire lehetett sikerült levakarnom magamról õt… valamennyire. Párórára tartott ez a siker élmény, aztán pedig ugyanúgy lógott rajtam, mintha mi sem történt volna…

A kocsink felé mentünk. Beültem, mellém Emmet – azt hiszem most sem lesz unatkozásban hiányom – õ mellé Rose. És elõre pedig Jasper és Alice. Esme és Carlisle pedig másik kocsival mentek.
- Amúgy Edward… - fordult hátra Alice és levettem a tekintetemet az ablakról.
- Igen? – kérdeztem.
- Eltelt másfél év, az önuralmad tökéletesre fejlõdött. Mikor most elmegyünk London – ba, akkor kimehetsz az emberek közé. Mármint muszáj is lesz. Mert muszáj megszoknod a vérük illatát, de ott lesz veled mindig valaki, hogy letudjon téged állítani, ha valami nem úgy történne ahogy kellene. De nem hinném, hogy lenne bármi is – mosolygott rám – Két hétig mérjük, hogy milyen az önuralmad aztán, járhatsz velünk a gimibe, mert a látszatott meg tartanunk kell.
- Aztán elmehetsz Alice – el még vásárolni is… viheted azokat a szatyrokat amik színig vannak tömve – rázta a fejét Emmet – Hidd el… nem kellemes, nem is az a gáz, hogy nagyon nehezek azok a táskák! Hanem, hogy képes elmenni hetente többször is vásárolni és van mikor minket férfiakat is magukkal cipelnek. De most már legalább többen szenvedünk így már nekünk is sokkal jobb lesz – vigyorgott kajánul.

Tekintetem visszatévedt az ablakra és onnan néztem a tájat. Gyorsan mentünk, így a hó is kezdett már csak felszakadozni. Több helyen volt szimpla zöld táj.
- Edward… Tudod ha nem ismernélek azt hiszem azt hinném, hogy te depressziós vagy… De mivel ismerlek és mindennap ilyen vagy már nem is érdekel – vigyorgott – Mármint tudom, hogy ilyen vagy – ennek semmi értelme nem volt.
- Akkor miért kérdezted meg tõle a dolgokat? – kérdezte Alice.
- Nem tudom… - gondolkozott el – Amúgy rájöttem miért ilyen! Tanya miatt van az egész! Biztosan Eddy fiú már nem tudta elviselni azt, hogy az a nõszemély mindig rajta lóg és így teljesen magába zuhant. Sokkot kapott – vigyorgott még mindig.
- Ha Tanya – tól akkor biztosan helyeselt Jasper.
- Attól vagy ilyen Edward? – komolyan, Emmet - nél még az ötéves óvodások is érettebbek. De õ lemaradt ennél a korhatárnál és nem is fog tovább lépni ezen. Pont, mint én Bella – n… És megint itt kötök ki! Mindig rá gondolok, hogy õ most, hogy van, mit csinál? Vajon boldog? Fogalmam sincs… Utálom a vámpír létemet! Persze a családomat szeretem, csak azt nem ami vagyok. Alice igaz vámpír… de õ angyali és õ szerintem szereti ezt a létet. És azt hiszem, hogy még Emmet is. Õ biztosan szereti ezt a létet. Látszik rajta. Vagy csak már évek alatt megszokta ezt az egészet…

- Rájöttem mi kell neked Edward! – tette kezét a vállamra Emmet. Ránéztem és csak egy kaján vigyort láttam – Egy csaj! London – ban sok van… majd összeszedünk neked egyet! Nem hiszem el, hogy a sztár életedben nem volt soha sem csajod! Vagy mikor bújkáltál! Tökre nem valóságos – farkas szemet néztem Emmet – el, de inkább elszakítottam a tekintetemet róla és újra az ablak tanulmányozásával kezdtem el foglalkozni.
Ideges lettem arra amit mondott, de ezt próbáltam inkább magamban tartani. Ha az a lány nem Bella akkor nekem nem is kell más.
- Akkor nem kell csaj? – nem adja fel soha…
- Nem! – mondtam kicsit élesebben, mint ahogy azt kellett volna.
- Hát akkor szingli ember leszel te sokáig öcsi sajt. De te tudod – vigyorgott még mindig – Egy örökkévalóságig csajok nélkül… - direkt húzza az agyamat – Én nem bírnám ki – nem válaszoltam arra amit itt magyaráz nekem. Inkább ráhagyom a dolgokat, még az is jobb mintha válaszolnék és belekezdenénk valami idióta témába amibõl megint nem fogok jól kijönni. Úgyhogy inkább csöndben maradok és szenvedek magamban.

***

- Mikor száll már le a gép? – szenvedett Emmet mellettem. Igen, sajnos a repülõn mellém ült így elég érdekes volt az egész út.
- Nem tudom Emmet! De viselkedj normálisan és maradj inkább csöndben! – kezdett most már Jasper is ideges lenni rá. Pedig amióta ismerem ez nem vallott rá. Õ inkább mindig nyugodt volt,de Em mindenkibõl kihozza a dolgokat.
- Alice, te biztosan tudod… - fordult hátra bátyám én is így tettem, mert kíváncsi voltam, hogy húgom, hogy fog reagálni.
- Nem tudom!
- Persze… - morogta.
- Edward blokkolja a jövõt! – mondta oda Emmet – nek.
- Ajj öcsi! – fordult most felém Em – Mindjárt kidoblak a repülõbõl és máris tudni fogom, hogy mikor száll le ez a szerencsétlen gép! – soha sem láttam még ilyen idegesnek. Elmosolyodtam, van egy ilyen oldala is.
- Emmet… Idõnk, mint tenger! Hova sietsz? – kérdeztem.
- Nem szeretek sokáig egy helyben ülni – vigyorgott. Na… visszatért az igazi Emmet – Milyen unalmas lehet már mindig például az irodákban egy helyen ülni és írogatni? Hát most képzeld el milyen lenne! – mondta teljes komolysággal a hangjában.
Úgy csináltam, mintha tényleg átgondolnám a helyzetet, de aztán megszólaltam.
- Hát elképzeltem! Borzasztó lehet! – mondtam ironikusan.
- Na látod! – Emmet – et simán át lehet verni ilyen dolgokkal. De nem szóltam neki, hátha ellesz ezen egy darabig. Elgondolkozik és remélem addigra már leszállunk.

- Öveiket kérem kapcsolják be, a leszállást hamarosan megkezdjük! – mondta be a bemondó, de azért még a steward - esek körbejárták a repülõt, hogy elmondják az embereknek, kössék be magukat a leszállás miatt. Voltak olyan értetlenek is akik többszöri felszólítás után se kötötték be magukat. De mikor már mindenki megcsinálta ezt a feladatot, akkor a steward – es kimentek innen és gondolom szóltak, hogy elkezdhetjük a leszállást.
- Végre! – éjjenezett Emmet – Még, hogy elsõ osztály…- morogta és mindenki ránk nézett. Megböktem – Mi van? Az igazat mondtam – vigyorgott. Megráztam a fejemet és kinéztem az ablakon – ismét – ahol már látni lehetett a házakat, melyek még elég kicsik voltak, de én a vámpír látásommal ezt kitudtam venni egybõl.
- Ne nézd már mindig ki a fejedbõl! – bökött meg Emmet én meg rá néztem – Van valami bajod… - megfeszültem erre a kijelentésre. Gondoltam, hogy szemmel látható a dolog, de, hogy pont Emmet jött rá a dologra… Vagy a többiek is cask õk ezt nem mondják. Nem is baj.

- Edward szemmel láthatóan van valami bajod! – mondta ezt most teljes komolysággal bátyám – De nem beszélsz róla… - tapintott a lényegre – Tudom, hogy nem szereted azt… ami vagy – honnan tudja ezt? – Látszik rajtad! – válaszolt a fel sem tett kérdésemre – Megértem, hogyha nem akarsz errõl beszélni, ami nyomja a szívedet… De… ha mégis ez megváltozna akkor beszélhetünk errõl. Igaz, hogy én nem vagyok valami komoly személyiség… De ha olyan a helyzet akkor tudok az is lenni!
- Majd… egyszer beszélek róla… - megint elkezdtem a kinti tájat nézni, már szemlátomást egyre lejjebb voltunk és minden egyre nagyobb lett.
- Ahogy gondolod… - sóhajtott egy megadót Emmet. Kicsit rossz érzés volt, hogy saját családom elõl titkolok dolgokat. De azt hiszem – vagyis remélem – hogy ezt megtudják érteni és nem szekíroznak majd azzal engem, hogy mondjam már el mi van velem. Esme biztosan megérti majd a helyzetet. Még Carlisle is… Rosalie – t nem igazán érdekli a helyzet, hogy mi is történik velem. Jasper meg érzi, hogy szomorú vagyok, de próbálom ezt nem mutatni – ami elég rosszul sikerült eddig titkolni. Aztán már csak Alice és Emmet a húzósabb… Em nem is annyira akkor inkább a kis kobold. Õ mindent kitud szedni az emberbõl – bár belõlem még nem sikerült – ha azokkal a szemekkel rád nézz… És mikor még a bûntudatot is beléd tudja hozni.

- Edward! – legyezett a szemem elõtt Emmet – Ébredj már fel ember! Leszállt a gép és ha most nem megyünk le. Akkor az emberek hiper - szuper lassúan elindulnak majd a kijárat felé és itt állhatunk egész nap! És tudod, hogy nem szeretek várakozni! Szóval, mi ezt nagyon nem akarjuk, ezért szépen, most felállsz és lemegyünk! MOST! – ismételte a dolgokat. Kelletlenül felkeltem a helyemrõl és elindultam a kijárat felé. Megelõztük az embereket, õk csak most fogják fel, hogy már földet értünk.
- Látod öcsi! – veregette a hátamat Emmet – Így kell ezt csinálni! – vigyorgott kajánul és elindult az épület felé, felvenni a bõröndjeinket.
A repülõn is több emberrel voltam össze zárva, de az illatuk egyáltalán nem íritált engem. Akkor most már az önuralmam is kezd jó lenni. Komolyan, fel sem tûnt, hogy itt vannak emberek.

- Csak óvatosan! – tette elém a bõröndöt, nagyon lassan és óvatosan – Ugye emlékszel mit mûvelt Alice? Hát, hogyne emlékeznél! Szóval, csak óvatosan, a márka az márka és ne taposs a lelkükbe! –azzal az övét is levette.
- Hallod, te mi beszélsz? – kérdeztem és legyezni kezdtem elõtte a kezemet – Tisztára Alice – es volt ez a mondat! ,, A márka az márka ’’. Ezt nem hagyhatjuk tovább, a végén már te is szatyrokkal fogsz szaladgálni! És önmagadtól mész majd vásárolni… - mondtam neki. Õ tényleg ijedten nézett rám és szerintem nem csak megjátszotta ezt.
- Ezt tényleg nem hagyhatjuk! Cselekednem kell! – azzal ledobta a bõröndjét és ugrálni kezdett rajta.
Mit csinál ez a barom? Vagy csak a vámpírlátásom rossz, vagy tényleg a bõröndökön ugrál! – Alice ideges gondolatai.
- Ajaj… - motyogtam és én inkább kicsit hátrébb is léptem. Még az kellene, hogy idióta bátyám miatt én is bajba kerüljek.
- Emmet Cullen, te mi a jó eget csinálsz?! – emelte fel a hangját Alice – Nem volt elég a múltkori elbeszélgetésünk?
- Edward mondta! – kente rám a dolgokat és rám mutatott. Pöttöm húgom felém fordult és izzó szemekkel méregetett engem.
- Ez részben igaz… - kezdtem – De én nem pont ezt a megoldást javasoltam volna! – védtem magamat.
- Mondjátok el a dolgokat elölrõl… - próbálta szerintem lehiggasztani magát.
- Hát Emmet az elõbb mondott egy olyan mondatot, ami mintha a te szádból hangzott volna el… ,, A márka az márka ’’ és akkor megjegyeztem, hogy ez mennyire Alice – es volt és a végén már az lesz, hogy saját maga megy majd el vásárolni… Erre mondtam én is meg õ is: hogy ezt nem hagyhatjuk. Azután meg elkezdett ugrálni a bõröndön… Pedig én ezt nem is mondtam neki… - szabadkoztam – Lehet gondoltam volna rá… De nem mondtam volna ki! – küldtem felé egy ártatlan mosolyt.
- Most elnézem neked! – mondta szigorúan – Veled majd még beszélgetek – mutatott Emmet felé.

Bátyám hitetlenkedve nézett rám.
- Ezt, hogy csináltad? – lépett mellém és ezt a fülembe suttogta.
- Tudod… - elgondolkoztam – Fogalmam sincs! Egyszerûen szerencsém volt! – vigyorogtam és vittem a bõröndömet.
- Hallod, erre a mosolyra megtaníthatnál engem! – futott utánam.
- Ezt nem lehet csak úgy tanítani… Ehhez kell tehetség! Ami neked… hát valljuk be nem sok van! – vigyorogtam még mindig aztán ott hagytam õt.
- Tudod kezdesz a sztár fejeddel beképzelt lenni! – vigyorgott.
- Image… - motyogtam és a parkoló felé mentem. Már innen láttam Alice – t ahogy egy taxinál áll és toporzékol, mert már csak ránk vártak. A többiek ott voltak.
- Emmet, te teljesen elrontod Edward – ot! – vette ki a kezébõl a bõröndöt és odaadta a sofõrnek.
- Miért van az, hogy téged véd állandóan? – fordult felém kérdõ tekintettel.
- Nem tudom… - mondtam az igazságot. Nem várom el Alice – tõl, hogy kivételezzen velem. Lehet majd errõl beszélek is vele, a végén Emmet – et megfogja enni az irigység, azt meg nem hadhagytjuk…