Star Perfomance - 11.fejezet

Már régen írtam ide, bocsi mindenkinek, de alig gépezek mostanában. Nincs rá időm... De nyugi a frisst azt remélhetőleg mindig megkapjátok. :) Most jó olvasást és légyszi írjatok komentet :D
Pussz: Netty ^^

Star Perfomance – 11.fejezet

( Edward szemszöge )

Alaszka felé vettük utunkat. Repülõvel mentünk, de húgom – mint mindig – eltudta intézni azt, hogy odahozzanak két autót, amivel eltudunk menni a Denali – klánhoz.
Nem telt el olyan nap, hogy ne gondoltam volna Bella – ra. Ahányszor rágondolok, mintha szívem összetörne mindig és mindig. Nem fogom bírni. Szánalmas vagyok… de akkor sem…
- Na öcsi, felkészültél már lelkileg? – szólalt meg Emmet.
- Mit? – eszméltem fel a gondolkodásomból.
- Te hova figyel cicabogár? Tíz perce arról papolok, hogy Tanya mit fog majd veled csinálni, erre azt se tudod mirõl van szó? Hol jár az eszed? Csak nem egy csajon – bökött meg.
- Befejeznéd? – kérdeztem és ránéztem.
- Nem… - gondolkozott el – Specialitásom: testvéreim kikészítése és a nép szórakoztatása. Engem erre találtak ki – vigyorgott kajánul.
- Na igen… - motyogtam.

- Akarod tudni mirõl beszéltem tíz percig? – kérdezte.
- Nem…
- Jó, akkor elmondom – akkor minek kérdezett meg – Elõször, mikor meglát téged, akkor csak nézni fog téged. Gondolom majd rólad fog ábrándozni kicsi fejében, aztán elkezd majd rád nyomulni, mindig rajtad fog lógni. Minden idejét veled akarja majd tölteni és…
- Én meg lerázom õt – mondtam.
- Mintha olvasnál a gondolataimban – ránéztem.
- Mert mi vagyok? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel – Amúgy is ezt tenném szóval teljesen mindegy… - válaszoltam és hátra dõltem.
- Te ma nagyon harapós kedvedbe vagy ám – jegyezte meg – Nyugodtan elmondhatod nekem, hogy mi nyomja kicsi szívedet – erre már nem is válaszoltam. Így is annyi nyugtalanító dolgokat mondott még otthon Tanya – ról és akkor még pluszban idegesít is engem, hogy még jobban elérje célját ami nem más, mint a kikészítésem végpontja. Na de nem tudom, hogy én ezt meddig fogom hagyni, mert egyszer nálam is elszakad majd a cérna. Ami már nagyon közel van.

- Messze vagyunk még? – kérdeztem Alice – t.
- Kevesebb, mint öt perc. Izgatott vagy? – fordult hátra.
- Nem. Csak már Emmet kezd kiakasztani a baromságaival és mindjárt elszakad a cérna… - morogtam.
- Milyen cérna? – szólalt meg nagydarab bátyám.
- Aj… - morogtam és kinéztem az ablakon.
- Lehet ám ebbe a korba van. Olvastam, hogy tizenhárom éves kortól van ilyen lázadó korszak – magyarázta orvosian Em.
- Te olvasol? – heccelte Jasper.
- Nem… Jó! Tévébe láttam. De azt hittem így jobban hangzik majd… - mondta – De amúgy nem tudom meddig tart ez a korszak. Lehet Edward – nak soha sem fog elmúlni – vigyorgott.
Vettem egy mély levegõt és próbáltam nem a mellettem lévõ személlyel foglalkozni. A tájat bámultam mereven és nem figyeltem Emmet idióta ,, vicceire ’’.

- Megérkeztünk! – mondta Alice, Jasper megállt.
Ahogy ezt ki mondta én már ki is szálltam a kocsiból.
- Azért ennyire nem voltam rossz társaság! – szállt ki Emmet is a kocsiból. Felnyitottam a csomagtartót, pont az õ bõröndje volt legfölül azt kivettem és hozzá vágtam – Na! – nyavajgott, mint egy kisgyerek – Lázadó korszak – gondolkozott el.
- Edward biztos csak ez a baj? – lépett elém Alice.
Nem… nem csak ez. Bella, az emberi életem és, hogy megöltem egy embert. ,, Csupán ’’ ezek a gondjaim – mondtam magamban.
- Igen csak ez – néztem a szemébe, kivettem a bõröndömet és elindultam Carlisle és Esme felé.

Hallani lehetett, hogy az ajtó nyitódik, majd csukódik és lépteket is hallottam.
- Nézd már egy kézzel simán elbírom ezt – mutatta be ,, csodálatos ’’ produkcióját.
- Úristen Emmet, csodálatos vagy – mondtam – Elbírsz két bõröndöt is? – és odadobtam hozzá az enyémet is.
- Edward, figyelj már, vámpír erõvel? – kérdezte vigyorogva mikor zsonglõrködött a bõröndökkel.
- Emmet! Edward! Normálisak vagytok? Azok eredeti Luis Vuitton táskák! – ordítozott Alice. Jasper próbálta visszafojtani feltörõ nevetését. De Alice küldött felé egy ,, csúnya nézést ’’ és máris lefagyott a mosoly az arcáról.
Oda léptem Emmet mellé és elvettem a bõröndömet. Alice felé küldtem egy féloldalas mosolyt, Bella erre mindig elgyengült, de húgomnál ez nem használt.
- Ez a ,, hogyan szedjük, fel a csajokat ” mosolyod? – kérdezte csípõre tett kézzel.
- Néhány lánynál bejött… - vagyis mindenkinél, de én csak Bella – t számítom ide.
- Akkor még gyakorold! – Emmet hangosan nevetni kezdett.
- Tedd le a bõröndöt! – így tett. Alice még toporzékolt elõttünk egy sort. Kioktatott minket, hogy mit képzelünk magunkról, hogy ilyet tettünk!
Mikor vége lett az oktatásnak akkor maga után húzta a bõröndjeit és bement a házba a többiek után.


- Még nem láttam ilyennek… - súgtam oda Em – nek.
- Mikor ruhákról van szó… Vagy Luis Vuitton – os dolgokról, akkor elõ jön belõle az ördög és szinte ölni tud! Na most ebbõl kaptál egy kis ízelítõt- mondta – Volt ám ennél rosszabb is! Ne akard megtudni akkor mi volt… - rázta a fejét elborzadva.
Hát én Alice – bõl nem tudnám elképzelni. Az õ kis szerény kisugárzására. De úgy látom, ha ruhákról van szó akkor ölni tud.
- Huh mikor a kocsimat az egyik ruhájával takarítottam! Aztán valami eredeti tervezõ csinálta neki és akkor is ki volt akadva, mint állat. De ez még 1976 – ban volt. De te akkor még sehol sem voltál – nevetett kajánul.
- Fárasztó vagy hosszú távon…- indultam el a ház felé.
- Mindig ezt mondják! – beléptünk a házba.
Körbenéztem. A nappali hasonló volt a Cullen – villa nappalijához. Annyiból tért el, hogy ha kinéztem az udvarra, nem egy egész üvegfalat láttam. De ettõl eltérve a ház még gyönyörû volt.

- Örülünk Edward, hogy találkoztunk – jött oda egy férfi – A nevem Eleazar – mutatkozott be.
- Én is – fogtam vele kezet és egy mosolyt küldtem felé.
- Hadd mutassam be a családomat: Carmen, Kate, Irina és Tanya – mutatta be õket.
Hm… Edward eszméletlen jó pasi. Megkell szereznem magamnak – beférkõztek a fejembe néhány felzaklató gondolat, ami Tanya – tól jött.
Ijedten néztem Emmet – re és küldtem felé egy: ez - a - csaj - tényleg - nem - normális pillantást amire csak nevetni kezdett. Egy nagyot nyeltem majd visszafordultam a többiekhez.
- Érzem Edward, gondolat olvasó vagy – mondta Eleazar.
- Eleazar képessége, hogy feltudja fedezni a vámpírok képességét – magyarázta Carlisle – és ha már itt tartunk, Kate képessége pedig, hogy áramot tud vezetni a saját testébe és így védekezik a támadások ellen – mondta.
Ránéztem Tanya – ra aki feszülten állt. Próbáltam elfojtani feltörõ nevetésemet, Emmet ezt nem tudta megállni õ teli torokból nevetni kezdett.
Tanya egy ronda nézést küldött Emmet felé. Annyira csúnyán nézett, hogy komolyan, én is megijedtem tõle. Bátyámnak is lefagyott az arcáról a mosoly.

- Megmutatom a szobátokat, hogy kitudjatok pakolni – szólalt meg Carmen. Õ ugyanolyan gondoskodó volt, mint Esme.
Felmentünk a lépcsõn. Tanya folyamatosan utánam koslatott. És alig vagyok itt fél órája de már idegesített. Nem akartam már udvariatlan lenni, de legszívesebben megmondtam volna neki: kopjon le. De nem tettem, mert én vagyok ilyen nagylelkû…
- Ez lesz a te szobád – mosolygott ,, bájosan ”.
- Kösz – válaszoltam nem túl bõ szavúan.
- Segítsek kipakolni? – jött közelebb hozzám. Nagyon nyomul… Lekell valahogy ráznom.
- Nem – erõltettem meg egy mosolyt – Meg tudom oldani egyedül is. Nincs olyan sok dolgom, hogy ne tudjak egyedül is kipakolni – válaszoltam.
- Rendben – mondta végül lemondóan, belül már ugráltam örömömben – De szólj ha mégis segíteni kellene! – nem adja fel sohasem?!
- Mindenképpen – közben kivezettem az ajtóhoz és mikor már végre kilépett akkor megnyugodtam.
- Azt hittem már soha nem megy ki… - motyogtam magamnak. Remélem nem hallotta meg, bár nem hinném. Ahhoz eléggé halkan mondtam. Meg ha meghallotta akkor sincs semmi. Majd mondom, hogy nem voltam jó kedvembe meg, hogy ,, sajnálom ’’ és kész.
A dobozok, amiben a dolgaim voltak, már elhelyezkedtek a szobámban. Már csak ki kellett õket pakolni. A szoba szép volt. Egy francia ágy. Polcok, szekrények és gardrób. Körülbelül ezek a dolgok helyezkedtek el itt.
Elvettem az elsõ kezembe akadó dobozt, amiben könyvek voltak. Oda vittem a polchoz és a könyveket pedig kirakosgattam egymás mellé. Ez nem tartott sokáig.
Aztán következtek a ruháim ami alig volt két bõrönd – Alice – éhez képest egyáltalán nem sok – ezeket a gardróbba tettem. Pólókat külön polcra… nadrágokat és a pulcsikat is külön helyeztem el.
Ezeken a dobozokon kívül nem is volt más dolog... Mármint volt még egy kicsi, de már nem volt kedvem azt is kipakolni.

Leültem az ágyamra és néztem ki a fejembõl. Megint… Nincs más szórakozásom. Ezt általában mindennap lejátszom magammal. Marcangolom magamat. Bella – ra gondolok. Rá egész nap.
- Edward! – kiáltott Alice – Gyere le! – jött be az ajtómon – Megakarják ismerni az életedet – mosolygott. Ránéztem de nem volt kedvem felkelni – Jaj ne! Megint önmarcangolást végzel? – ült le mellém.
- Mint mindennap… - motyogtam.
- Edward… Elhiszem, hogy fáj arra gondolni ami belül nyomja a szívedet, nemhogy még beszélni is róla… - mondta együtt érzõen – De… nálam még mindig áll azaz ajánlat, hogy ha szeretnél akkor megbeszélhetnénk… Elmondatnád nekem… Csak nekem! És nem mondanám el senkinek – nézett mélyen a szemembe és látszott rajta, hogy tényleg teljesen komolyan gondolja azt amit mond.
- Tudom… De… nem. Úgy se lehet ezen változtatni szóval majd túl teszem magam rajta… - felálltam és az ajtó felé mentem - … egyszer... –fejeztem be a mondatomat. Nem hinném, hogy sikerülne egyhamar, de ezt inkább nem mondtam el neki… Tudtam, hogy megbízhatok benne, de inkább passzoltam ezt.

- Na, szia öcsi! – jött oda mellém Emmet – Jöttél a megbeszélésre, mi? Kíváncsiak a te kis életedre… Na igen, ez már csak így megy náluk. Mindent megakarnak tudni… - mondta vigyorogva – Tényleg, Tanya – t, hogy viseled? – röhögött még mindig.
Vettem egy mély levegõt, de nem válaszoltam a kérdésére. Nem volt türelmem ahhoz, hogy felidegesítsen engem. Már mára úgy is sikerült neki…
A nappaliban már az egész Denali – klán lent volt és mi is csatlakoztuk hozzájuk. Alice, Emmet és én. Én Emmet mellé ültem le. Tanya szerencsére már Irina mellett foglalt helyett.

- Nos… Edward – kezdte Eleazar – Ha lehetne, kérlek mond el azokat az emlékeket, hogy mire emlékszel az átváltozásból. Ki változtatott át, meg ilyenek. Persze… ha nem vagyok diszkrét – mondta.
- Oké… - kezdtem – Az eredeti nevem Edward Masen, de mikor a Cullen családhoz kerültem felvettem ezt a nevet és…
- Úristen! Tudtam, hogy valahonnan ismerõs vagy és már rájöttem honnan! – vigyorgott Irina.
- Alice – nek is ez volt az elsõ reakciója – vigyorgott kajánul Emmet – Úristen egy sztár a házunkban! – utánozta húgom hangját.
- Ezt majd megbeszéljük késõbb… De most Edward hadd fejezze be azt amit elkezdet – mondta Eleazar – Folytasd kérlek – kérte.
- Victoria változtatott át… egy erdõben sétáltam – Bella – t direkt nem említettem – Egyszer csak megjelent elõttem és mondta, hogy mennyire éhes… és, hogy csábítja a vérem. Úgymond ,, játszott az étellel ’’ mielõtt megharapott volna. Aztán ez is bekövetkezett… azután már nem igazán emlékszek a többi dologra. Csak a fájdalom, utána meg felébredtem és ennyi… végül is – mondtam. Elég ha ennyit tudnak. Nem kell az életem minden pontjáról tudniuk. Hisz alig ismerem õket… Rendesnek látszanak, de mégis… Nem kell szerintem most döntenem, hogy szimpatikusak – e vagy sem. Majd még lesz rá elég idõm.

- Victoria? – kérdezte Irina – Vörös haja volt?
- Igen – mondtam.
- Él még?
- Igen – válaszoltam ismét. Nem tudom miért érdekli õt ezt ennyire.
- Járt már itt… veszélyes egy nõ személy… - mondta és egy kicsit el is borzadt – Hadsereget akart toborozni… De nem jött össze neki, szerencsére. Mert ha több tucat új szülöttet hozott volna létre… Rengeteg emberi élet veszett volna oda… - hallatszódott a hangján, hogy nagyon mérges. Szóval utálhatja azt a vámpír nõt.
- Köszönjük Edward, hogy szántál ránk egy kis idõt – mosolygott Eleazar – Én csak ennyit akartam megtudni rólad.
Bólintottam, majd felálltam és elindultam a szobám felé. Azt hiszem az itt öltött idõk nagy részét itt fogom majd tölteni.