Star Perfomance - 21.fejezet

Star Perfomance – 21.fejezet

( Bella szemszöge )

- Aro hívat! – kopogtattak az ajtómon, azt hiszem Felix volt, de nem voltam benne biztos. Felültem az ágyamba és kimentem a szobámból. Nem volt ott senki, de gondolom, hogy a nagyterembe kell menni. Hát biztos oda, mert azt hiszem a lényegesebb dolgokat ott szokták megbeszélni. Így elindultam arra. Közben a képeket tanulmányoztam amik õs régik lehettek és az egyiken fel is fedeztem Carlisle – t.
Azon a képen még elidéztem volna, de inkább mentem, mert nem akartam megvárakoztatni Aro – t – pedig szívesen megtettem volna, de úgy voltam vele, hogy ne ássam el elõtte magamat már az elsõ nap.
- Bella, tetszik a szobád? – szólalt meg a székébõl.
- Igen – válaszoltam és közelebb léptem hozzájuk – Hívattál – tértem a lényegre.
- Pontosan – bólintott – Jane! – szólt neki és a pöttön lány már egybõl ott is termett a kezében egy vörös köpennyel amit mindenki viselt.
- Ezt minden Volturi tag visel – magyarázta – És mától te is az vagy, közénk tartozol – mondta. Intett Jane – nek, hogy adja oda nekem.
- Köszönöm – mondtam, végig mértem az anyagot és egybõl Alice jutott az eszembe, ha meglátta volna, hogy ez nem pamut már biztos a kukában lenne.

- Szóval én is vörös köpenyes lettem – mondtam és felvettem a ruha darabot.
- Miért, így emlegetnek bennünket? – kérdezte közömbösen Caius.
- Elég sokan – eresztettem meg egy mosolyt – Én is így hívtalak benneteket és azt hiszem, ha nem zavar ezek után is így fogom – mondtam és néztem a reakciójukat. Aro csak mosolygott. Jól van… Nála már bevágódtam. Még Marcus és Caius lesz nehéz esett bár nem túlzottan érdekelnek engem.
A nap nagy részében ott ülnek a székükben és néznek ki a fejükbõl, aztán meg csodálkoznak ha magukon észrevesznek néhány pókhálókat.
- Bella, készülj fel arra, hogy bármelyik pillanatban várhat rád egy kisebb harc vagy küldetés – mondta Aro.
- Rendben – válaszoltam.
- Rengeteg esélyünk van a képességed miatt – magyarázta. Bólintottam, nem igazán tudtam erre mit reagálni.
Tudtam, hogy akik itt vannak azok csak azért vannak itt mert rendkívüli képességekkel rendelkeznek. Köztük engem is csak azért fogadtak be mert van két képességem, az egyik a gondolatolvasás, ami már azért is nagyon tetszik Aro – nak, mert ez Edward képessége is, õt meg nem tudja megszerezni magának.
Edward… Hol lehet? Remélem már hazament… De szerintem még nem, Alice heteket mondott. Nem érdekel, csak ne legyen baja, mert ha valami történik vele, akkor azt nem bocsátom meg magamnak…

- Felix, Demetri, képezzétek ki Bella – t! – zökkentett ki a gondolatomból Aro – Jane, te is menj!
- Az alaksorban? – kérdezte Demetri. Aro erre csak bólintott – Gyere – szólt Demetri én meg szó nélkül utána mentem. Engem követett még Jane és Felix. Én azt hittem, hogy a Volturi mennyire kegyetlen, hogy õk csak egy szót ismernek : a vért. De nem, alig ismerem õket, de elég normálisnak látszanak. De még ez megváltozhat.
- Demetri a legjobb nyomkövetõ és Alec, Felix, Chelsea, én és a többi Volturi tag köztük Demetri pedig a legjobb harcos. Meg kell néznünk, hogy milyen vagy a harcban, ezért velünk most megküzdesz – most Jane ment elõl le a lépcsõn, mi meg követtük õt.

- Itt képezzük ki a katonákat is – magyarázta közömbös hangnemben – De te annál sokkal nemesebb leszel, többet fogsz érni, mint egy Volturi katona. Olyan vagy, mint mi. Különleges képességed van, ezért megbecsülnek téged Aro – ék is. Még Marcus és Caius is, de õk ezt nem mutatják ki – De most kezdjük! – csapta össze tenyereit és egy nagy lendülettel kinyitott egy ajtót, ami meg bent várt… Az már egy kicsit frusztráló volt még talán egy vámpírnak is.
- Demetri, te kezded! – azzal a vörös szemû vámpír ott is termett elõttem. Farkas szemet néztem vele, próbáltam elõvenni legrondább nézésemet – Most! – és azzal a harc el is kezdõdött.
Futni kezdett felém, nem tudom mit tud a félvérekrõl és mit nem, de mi sokkal gyorsabbak vagyunk és a reflexeink is jobbak. A távolság egyre csak fogyott közöttünk és mikor már csak pár centi volt köztünk hirtelen elálltam az útjából õ pedig neki ment a falnak.
Megrázta a fejét, rám vicsorgott majd még egyszer felém jött, de most elkaptam a csuklójánál fogva és egy jó erõs mozdulattal a földhöz vágtam.
Mindenki annyira meglepõdött, hogy percekig nem tudtak reagálni. Végül Demetri felállt és rám mosolygott.
- Köztünk van a helyed – mondta elismerõen – Rengeteg harcost képeztünk ki, de egyikük sem volt olyan erõs, mint te. Alig vagy öt éve félvér, de sokkal erõsebb vagy, mint egy több száz éves teljes vámpír.
- Most én jövök – lépett elõ vigyorogva Felix.
Ajkaim mosolyra húzodtak és hátrább léptem, hogy legyen köztünk egy kis távolság.

Egy darabig vele is csak farkas szemet néztem, majd most én kezdtem a támadás, észre sem vette, hogy elõtte vagyok de én már kibuktattam és nyakánál fogva a földhöz szorítottam. Megdöbbenve nézett rám, aztán elengedtem a nyakát.
- Nem semmi… - hitetlenkedett – Egy tapasztalt harcost is lever a lábáról – csodálkozott még mindig – Alig egy perc leforgása alatt – felsegítettem és vártam, hogy ki lesz a következõ áldozatom bár ezt már sejtettem, mert már csak õ maradt.
- Jane – vigyorogtam – Ki kezdesz velem? – húztam fel a szemöldökömet.
- Igen – emelte fel dacosan a fejét. Itt úgy nézett ki, mint egy kislány, aranyos volt. De ez biztosan meg fog változni pár percen belül.
Kiterjesztettem magam köré a pajzsomat. Ismertem Jane képességét és már tapasztaltam is magamon, de most nem fog neki sikerülni.
- Fájdalom… - suttogta és éreztem, hogy valami megtámadja a pajzsomat, de sikerült visszalöknöm – Mi a… - motyogta.
- Mentális pajzsom van, ami arra szolgál, hogy mások képességét tudom blokkolni – mondtam, féltem Jane reakciójától. De meg döbbentem amikor rám mosolygott.
- Gratulálok! – lépett elém - Nem láttam még olyat, akin nem használt volna a képességem, de így, hogy az enyémet tudod, biztos vagyok abban mindenkiét tudod! Ez egy nagyszerû képesség! – most komolyan engem dicsér? Jane Volturi aki valljuk be nem a jóságáról híres, engem dicsér. Engem aki alig van itt egy napja.
A többiek is ugyanolyan meglepõdöttek voltak, mint én. Belehallgatóztam a gondolataikba:
,, Mi történt vele? Hirtelen ennyire jó paszba lett? Életemben nem láttam még ennyi ideig mosolyogni…”„ - ezek Felix gondolatai voltak.
,, Csak akkor láttam mosolyogni amikor harcolt és másoknak fájdalmat okozott… De azt inkább gúnyos mosolynak nevezném… ’’ - Demetri.
,, Húgom mosolyog… Utoljára ember korában láttam így… szívbõl mosolyogni ’’ – ez viszont kétségtelenül Alec lehetett.

- Menjünk vissza Aro – hoz – mondta Jane – Bella, azt hiszem mi jóba leszünk – mosolygott rám.
- Remélem – viszonoztam.
Amikor utoljára találkoztam Jane – el annyira ellenséges volt velem. Most meg… mintha ki lenne cserélve. Persze ennek örülök mert tudtam, hogy neki van olyan oldala is, ami rendes. És nem csak gonosz oldala van.
- Harcoltatok Bella – val? – kérdezte Aro, mikor a nagyterembe értünk.
- Igen, mester – mondta most már komolyabb hangon Jane.
- És, hogy sikerült? – kérdezte.
- Életemben nem láttam még ilyet – mondta Jane – Nagyon erõs, Demetri – t és Felix – et percek alatt legyõzte én meg nem tudtam rajta használni a képességemet a pajzsa miatt – Aro csak úgy nyelte a szavakat és tetszett neki az amit hallott.
- Ezt tényleg csodálatos – csapta össze a tenyerét – Tudom, ma már rengetegszer elmondtam, de gratulálok. Hivatalosan hozzánk tartozol. Én sem láttam még ilyet pedig lassan ezer éves vámpír vagyok. Ráadásul a félvérek elszabadult szörnyetegek és te meg állat véren élsz és mégis erõs vagy.
- Nem befolyásol senkit sem az állati vér – mondtam – Ugyanolyan erõsek lehetünk tõle.
- Rendben, drágám. Folytathatod ezt az élet módot.
- De, Aro! – hallottam meg Caius ellenséges hangját.
- Nem, testvérem! – csitította el – Ez így tökéletes lesz – mosolygott – Most távozhattok! – nekem az, hogy megengedték, hogy állat véren táplálkozzak, nagyon sokat jelentett, nem gondoltam volna, hogy megengedik. Így is szörnyeteg vagyok, de így még alakíthatok valamit magamon. Egy állítólagos Volturi katona, harcos állati véren él, ez azért elég irónikus.

( Alice szemszöge )

Az autón ültem. Már nem mentem be az órára, hisz ez volt az utolsó és annak is most lesz vége.
Szomorú voltam. Nem tudom mikor éreztem magam utoljára ilyennek, hisz engem mindig úgy látnak, hogy majd kiugrok a bõrömbõl. De most… Szemlátomást látszódhat rajtam, hogy nem éppen a legjobb állapotban vagyok.
Bella elment, itt hagyott minket, gondolom Edward ezért is magát fogja hibáztatni és megint eltûnik pár napra… talán hétre.
Próbáltam Edward jövõjére koncentrálni és már láttam is, hogy mikor fog hazatérni. Ma, egybõl Bella házához fog menni, hogy bocsánatot kérjen tõle. De… nem lesz ott. És azt még nem tudom, hogy ezután Edward, hogy fog reagálni.

- Mi a baj Alice? – hallottam meg Jasper hangját. Felnéztem rá. Ehhez nem kellett a képessége, hogy rájöjjön: valami nincs rendben.
- Bella elment… - fejemet a mellkasába fúrtam.
- Hova? – kérdezte. Államat lágyan megfogta és felemelte, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Nem tudom… A londoni repülõtéren volt. Ott hagyta a kocsiját és abban egy cetlit, hogy ne keressük fel õt – mondtam – Nem éreztem más… idegen illatát. Szóval.. remélem biztonságban van… És nem történt vele semmi sem. Tiszteletben tartom a döntését, ha õ… ezt akarja.
- És Edward?
- Ma jön haza… - sóhajtottam – Bella – hoz fog menni… Aztán pedig nem tudom, gondolom haza jön vagy… nem tudom… - motyogtam.
- Nyugodj meg – ölelt magához Jasper és éreztem, hogy eláraszt a nyugalom – Menjünk – suttogta a fülembe.

A hazafele út nyugodtan telt. Még Emmet sem sütött el semmilyen idióta viccet. Nem szóltunk egymáshoz sem. Mindenki azt hiszem a saját gondolataiba merült.
Bella – t nem régóta ismertük, de azt hiszem megváltoztatta az életünket. És most… hogy elment megint megfogja. Azt hiszem nem azok leszünk akik voltunk. Fõleg Edward. Nem kell azt hiszem jövõbelátónak lennem, hogy tudjam: nem lesz jó paszban. Magát fogja okolni és ha lehet még jobban mazoista lesz. Pedig azt már tényleg nehéz lesz felül múlni.
Látni lehetett a házat, Jasper lassított majd megállt.
Mindenki szó nélkül kiszállt. Mélyen beszippantottam a levegõt és már érezni lehetett Edward illatát. Pár perc és itthon lesz.
Bementünk a nappaliba és ott vártuk, hogy megérkezzen.

- Bella nincs otthon! – jött be a házba Edward.
- Tudom – álltam fel és elé léptem.
- Mi történt? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel, már érezte, hogy valami nincs rendben.
- Elment – mondtam ki egy szóban a lényeget.
- Hova? – kérdezte sürgetõen.
- Nem tudom… - motyogtam – A londoni repülõtéren találtam meg a furgonját. Abban egy üzenetet, hogy… Ne keressük õt fel.
- Így mondta? – kérdezte, hangja nem volt több suttogásnál.
- ,, Ha meg is találjátok az autót, ne gyertek utánam. ’’ – idéztem fel Bella szavait.
Edward nem szólalt meg. Nem reagált erre.
,, Edward, nem éreztem idegen illatát ott a kocsi körül, sem a környéken. ’’ – üzentem neki gondolatban.
- Akkor… Tiszteletbe kell tartanom… azt… amit kért… - hátrálni kezdett pár lépést. Aztán már csak egy ajtócsapódást lehetett hallani ami a szobájából jött.
Már el is kezdõdött az – az idõ… hogy mazoista lesz és a családunk se olyan lesz, mint volt. Jasper nem fogja tudni elviselni Edward fajdálmát nekem és azt hiszem Emmet – nek meg nagyon fog hiányozni Bella meg összességében az egész családnak is.