Star Perfomance - 24.fejezet

Nekem ez az egyik kedvenc fejezetemet :) Remélem nektek is tetszeni fog majd. :D Dobjatok meg légyszi majd néhány komival.
Pussz: Netty ^^

Star Perfomance – 24.fejezet

( Bella szemszöge )

- Jane, Bella! - szólt nekünk Aro mikor meglátott minket a folyosón – Ti a Denali Klánhoz vagytok beosztva, a torony óra elé menjetek! Itt a szoba kulcsuk! – azt a kezembe nyomta.
- Igenis mester! – mondtuk egyszerre barátnõmmel.
Aztán csöndben haladtunk tovább. Még nem igazán szállingóztak a vámpírok. Sõt, még egyet sem láttam, de ne várassuk õket.
- Sziasztok csajok! – jött mellénk a két majom, Felix és Demetri – Kikhez vagytok beosztva? – kérdezte Dem.
- A Denali Klánhoz – mondta Jane.
- És ti? – kérdeztem.
- Cullen – ékhez – vigyorogtak én erre megfeszültem, de próbáltam rendezni vonásaimat – Mi is a vegákhoz ti is! A végén rá szoktatnak a nyulakra! – rázta a fejét – Bocs Bella. Mindig elfelejtem, hogy itt vagy… - nevetett.
- Hol a vámpírmemória? – tettem fel a költõi kérdést – Jane… Nem mondod komolyan, hogy õk fognak harcolni?
- Na… ne gúnyolódj… - bökött meg Felix.
- Mi mentünk! A hármas szárnyban várjuk a vendégeket és az pont az épület másik felén van – azzal vámpír tempóval el is tûntek.
- Érdekes beszélgetés volt… - motyogtam magam elé.
- Ugye? Õk már magukban érdekesek… Annyira… idióták – rázta a fejét – Nem hiszem el, hogy tényleg… Harcolni fognak… Jó, bevallom, nagyszerû harcosok. De néha megjátsszák a fejüket… És csak remélni tudom, hogy amíg elkezdõdik ez az egész herce – hurca normálisak lesznek.

Kiértünk a torony elé és ott vártuk a Denali Klánt. Az idõ is kedvezett nekünk. Esõre állt. Feszülten néztem, mikor pillantom meg õket. Abban biztos voltam, hogy észrevesznek minket, már a ruháink miatt is.
- Tudod mi a jó a félvérekben? – kérdeztem és Jane felé fordultam.
- Nem, mi? – kérdezte.
- El tudom rejteni az illatomat – ezt kellett volna akkor is, mikor London – ból, ide jöttem, két évvel ezelõtt, de késõn jutott eszembe – El tudok rejtõzködni. Maximum a véremet tudják kiszívni, de még azt sem mert erõsebb vagyok egy vámpírnál.
- Ez tök jó! Én miért nem lettem félvér? – nevetett – Még ilyesztõbb lennék.
- Nem mindig jó az… - motyogtam magamnak és egy sóhaj hagyta el a számat.
- Ott vannak! – szólalt meg mellõlem. Erre felkaptam a fejemet és felvettem a kapucnimat eltakartam az arcomat a külvilág elõl. Jane is így tett.
- Beszélsz, te? – kérdeztem.
- Igen – mondta.
Aztán mi már nem beszéltünk. Csak néztünk, hogy a Denali Klán és köztünk egyre fogy a távolság.

Most már kitudtam venni az alakjukat is. Egy férfi, sötétebb haja volt. Egy nõ mellette, aki leginkább Esme – re emlékeztetett. Aztán három szõke lány, köztük az egyiknek eper színû melirjai voltak.
- Üdvözlünk benneteket, köszönjük, hogy elfogadtátok a segítség kérésünket – mondta nekik Jane. Õk erre bólintottak, majd a férfi megszólalt:
- Nem sokáig gondolkoztunk ezen, hisz ez minket is érint – mondta és a hangja olyan volt, mint Carlisle – é. Õ szokott ilyen bölcsen beszélni…
- Megmutatom a szobátokat – Jane hangja közömbös volt, teljesen megváltozott. Ha nem tudnám, hogy csak megjátssza magát akkor lehet, kicsit távol tartanám magamat tõle. De így, hogy tudom miért csinálja, nem ijedek meg tõle.
,, Ez a Jane… fura egy lány. Esküszöm vámpír létemre megijedek tõle ''– próbáltam visszafojtani a nevetésemet és köhögésbe álcázni, de nem hinném, hogy sok sikerrel jártam volna.
- Azt hittem a vámpírok nem tudnak köhögni… - morogta az egyik Denali én megfordultam.
- Bocs… Nem akartam nevetni a gondolatokon így ezt köhögésbe álcáztam – vigyorogtam rá.
- Te… Te is gondolat olvasó vagy? Pont, mint Edward – mondta az a szõke, amelyiknek eper színû csíkok voltak a hajában.
- Pontosan – vigyorogtam és hátat is fordítottam neki.

,, Át kell gondolnom, hogy mit gondolok… '' - ezt nagyon jól megmondta. De erre már nem is reagáltam.
Szótlanul haladtunk õk meg követtek minket. Élveztem a csöndet, közben elhaladt mellettünk néhány vámpír akiket ismerõs arcok vezettek, Heidi, Alec, Chelsea. Néhány vérszomjas lény nem szégyellte magát és leállt velünk beszélgetni is, ami elég undorító dolog volt. Azt hiszem õk a Román Klán két tagja lehetett, de nem voltam benne biztos. Mi persze nem szóltunk nekik vissza.
- Itt vannak a szobáitok! – adtam a férfi kezébe a kulcsot.
- Miután végeztetek a pakolással, elhelyezkedtetek, gyertek a nagy terembe, remélem megtaláljátok – és ott is hagytuk õket.
- Azt hittem rosszabb lesz… - motyogtam oda Jane – nek.
- Vegetáriánusok? Õ tõlük nem kéne félni… De attól a két undorító Romántól… Uh… - morogta.
- Gondoltam, hogy õk voltak… De nem voltam benne biztos.
- Stefan és Vladimir, egyiknek sincs képessége – mondta – Ráadásul nagyon gátlástalanok is. Ki nem állhatom õket.
- Jane, te kit szeretsz? De most komolyan… - jött oda hozzánk Demetri és Felix.
- Cullen – éket letettétek? – kérdezte közömbösen.
- Le – vigyorgott Dem – Tudod milyen jól kijövök az egyikkel?
- El sem tudod képzelni – nevetett a másik majom is.
- Emmett Cullen – el. Õ értékeli a vicceimet és neki is akkora beszólásai vannak – elmosolyodtam. Ismertem Emmet – et neki tényleg vannak jó beszólásai, ami… hosszú távon idegesítõ is.
- ,, Férfiak vagyunk, vadászok vagyunk. És ami az õserdõben történik, azaz õserdõben is marad. ’’ – nevetett egyszerre a két fiú.
- Ezt mondta nektek a Cullen srác… - ezt inkább mondta Jane, mint kérdezte.
- Pontosan! – mondta büszkén Demetri.
- Még jobban elront benneteket… - sóhajtott Jane – Pedig azt hittem nem lehet fokozni azt, hogy nem vagytok normálisak – ezen nevetnem kellett. Hátha sûrûn fogják tartani a kapcsolatot Emmet – el akkor tényleg elfogja még jobban rontani õket.
Akkor… ha itt a Cullen család… Itt van Edward is… Látni akarom Õt de… Mindenképpen látni fogom ma szóval, nincs mit tenni.

( Edward szemszöge )

- Hol várnak minket? – kérdezte csilingelõ hangon Alice.
- A hármas szárnyban – válaszolt Carlisle – És már ott is vár minket Demetri és Felix – mutatott két köpenyes fickóra. Közeledni kezdtünk hozzájuk. Õk meg csak vigyorogtak, mint két tejbe tök.
- Üdv Cullen – ék – vigyorgott a nagyobb darab, azt hiszem… Felix. De nem vagyok benne biztos – Köszönjük, hogy segítetek nekünk.
- Hidd el nem szívesen… - morogta Rose. Felix ismét elvigyorodott.
- A harcba tökéletes leszel! Valamelyik újszülött felidegesít te már el is kezded õket ölni – bólogatott elismerõen most Demetri.
Rosalie – ból egy morgás tört elõ.
- Szerintem ne hergeld tovább mert neked ugrik… - javasoltam a két Volturi tagnak.
- Ez egy jó ötlet! Most megmutatjuk a szobátokat – azzal õk el is indultak, mi meg követtük õket. Rosalie ugyanúgy dühöngött, mint a gondolataiban és, mint látványosan is.

- A Denali – Klán is már itt van – mondta Felix.
- Elárasztanak, minket a vegák – vigyorgott Demetri.
- Hát igen. Férfiak vagyunk, vadászok vagyunk. És ami az õserdõben történik, azaz õserdõben is marad – nem tudom ez, hogy jött ide, de a két Volturi elkezdett torka szakadtából nevetni.
- Cullen, mi el leszünk, érzem – vigyorgott Dem.
- Emmet a nevem – örülök, hogy így megértik egymást. Testvérem még maga a végzettel is össze haverkodna.
- Mi legalább erdõben vadászunk és nem ölünk embereket gátlástalanul – szólalt meg ismét Rosalie.
- Hé Alec! – kiáltott oda egy barna hajú fiúnak, szemei neki is vérvörösek voltak és mellette még két vámpír ment, de õk nem ide tartoztak – Nincs nálad szikszalag? Kéne a szõkének – mutatott hátra Rose – ra. Itt már én sem tudtam visszafogni nevetésemet.
- Nálam nincs, de tudod, hogy Jane mindig tart a szekrényében – kacsintott egyet majd ment tovább, de még mindig nevetett.
- Milyen jó, hogy egy ilyen húga van neki! – mondta Demetri, hátra néztem Rosalie – ra, aki szépen mondva is rondán nézett rám, de inkább elfordítottam róla a tekintetemet, a mosoly azért még mindig ott bujkált bennem.
- Amúgy itt a szobátok! – és Carlisle kezébe tették a kulcsot – Mikor kipakoltatok, meg minden akkor gyertek a nagyterembe, Carlisle biztos tudja, hogy hol van. Reméljük jól fogjátok érezni magatokat.
- Itt? Soha! – morgott Rose.
- Cullen – ék, Szõke! Még találkozunk! – õk elmentek. Rosalie duzzogott, csoda, hogy nem pukkadt szét.
- Nem ártana ki takarítani – gondolkodott el Alice.
- Csak pár napig leszünk itt… - morogtam.
- És te ilyen koszban akarsz élni? – kérdezte.
- Még be se néztél – kivettem Carlisle kezébõl a kulcsot és benyitottam, hát erre nem számítottam.
- Nem semmi kis kéró ám’! – vigyorgott Emmet és be is ment.
Jobban megnéztem a szobát. Arany csillár függött középen, ahova beléptünk ott csak egy nappali volt még külön négy ajtót láttam ami szerintem a szobák lehettek.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen rész is van…

( Bella szemszöge )

- Bella, drágaságom! – jött oda mellém Aro – Lenne egy kisebb kérésem.
- Megteszek bármit Aro – mosolyogtam rá kedvesen.
- Nos nekünk hárman el kell mennünk – mutatott Marcus – ra, Caius – ra és magára – Nem tudom ma fogadni a vendégeket, mond meg nekik üdvözlöm õket. Holnap már itt leszek. Kérlek ne kérdezd miért megyek el! – nézett rám könyörgõen – Aztán… Úgy gondolom vacsorát is kéne tálalnunk a vendégeknek, azt kérlek mond meg Felix – nek, Demetri – nek, Alec – nak és te is csatlakozhatnál hozzájuk. Akkor Cullen – éknek és a Denali Klánnak kellene állati vér… Én már rendeltem ide, húsz szarvast és tíz oroszlánt – mosolyodott el - Neked kéne ezeket felvenned. Este tízre hozzák nekem ide, nem emberek, de õk azoktól vették.
- Rendben, Aro – mosolyogtam rá – Meg lesz, ne aggódj, intézd csak a dolgodat.
- Köszönöm Bella. Annyira már megbízok bennetek, hogy rátok bízzam addig a történteket – kezét vállamra tette – Sietünk vissza! Kérlek ezeket mond el a többieknek is és örülnék, ha tartaná egy kis beszédet, hogy mire számítsanak a harc során és legfõképpen köszönd meg nekik, hogy eljöttek ide – megölelt és eltûnt vámpír sebességgel.

- Volturi! – kiáltottam, ez volt a hívó szavunk. Mindenki egy percen belül körém gyûlt. Többen ránk is kapták a szemünket, de nem foglalkoztak velünk. Felvettem a kapucnit, illatomat eltûntettem – Aro, Marcus és Caius elmentek! Nem mondták meg hova! Ránk bízták a vezetést – mindenki engem nézett, de már nem zavart annyira, hogy a középpontban vagyok, nem úgy, mint ember koromban – Este úgymond ,, vacsorát ’’ kell adnunk a vendégeinknek. Felix, Demetri, Alec és én fogjuk hozni az embereket, szerintem te is csatlakozhatsz Jane, mivel sok ember kell. Aztán este tízre a két vegetáriánus családnak hoznak szarvasokat és hegyi oroszlánokat, azt is Jane – el vesszük át. Aztán együtt visszük be a nagy terembe – mondtam ki a lényeget, amit Aro elmondott nekem.
- Rendben! – mondták egyszerre.
- Most pedig maradjatok, kérlek itt, mert, mint nagy Volturi csapat belépünk a nagy terembe – kacsintottam rájuk.
- Oh, szóval nagy emberek vagyunk ám’ mi – bólogatott elismerõen Demetri.
- Ahogy mondod haver, csak ne feledd el: vámpírok vagyunk!
- Tudod, teljes más ilyenkor a hangod, mintha katona lennél – nevetett Jane – Ez nagyon nagy – vigyorgott.
- Örülök, hogy tetszik – öleltem át – Amúgy tényleg tök muris, hogy így megváltozik a hangszínem. Tetszik – azzal megfordultam. Ránéztem a kezemen lévõ órára, ami nyolc órát mutatott. Remélem már mindenki ott lesz.
- Mellesleg – mondta – Ne feledd el, hogy most te vagy ennek a kis csapatnak a ,, vezetõje ’’ és mindig hord magasan magadat – nem értettem mit akar ezzel – Emeld fel kicsit az álladat, hogy tudják te vagy a fõnök – kacsintott rám.
- És az nagyon gáz, hogyha rajtam marad a kapucni? – haraptam ajkaimba.
- Nem – mondta és furán nézett rám, de nem mondott semmit – Volturi! Kapucnikat fel! – szólt nekik Jane – Te nem akarsz valakivel találkozni…. – suttogta oda nekem. És, hogy beletrafált…
- Kérlek… - könyörögtem neki.
- Nyugi, nem faggatózok, majd ha akarod elmondod. Amúgy meg nem is látlak szinte a kapucniba, még így vámpír látással sem – mondta – Komolyan!

- Na! – csaptam össze a tenyeremet – Most viszont menjünk! – mindenki rám nézett és abba hagyta a beszélgetést.
- Várnak minket – vigyorgott Demetri – Imádom mikor a középpontban vagyok! – mint egy rossz kisgyerek.
- Dem, ne haragudj, de most Bella lesz a középpontban és nem, te! – mondta gúnyosan Jane.
- A végén leváltod Caius – t! Kár lenne érte – vigyorgott Felix. Ezen mindenki nevetni kezdett.
- Hé! Azért csak a Volturi vagyunk! Legyetek már komolyak – de azért én is mosolyogtam – Menjünk! – én el is indultam, mellettem Jane – el és aztán a többiek meg követtek engem…