Star Perfomance - 32.fejezet

Na itt a friss több, mint egy hét után. :) Kezem már jól van szal tok írni is :D
Jó olvasást ^^ Ű
netty ^^

Star Perfomance – 32.fejezet

( Bella szemszöge )

- Tudod ez már túl ment minden határon! – morogtam – Akarat elleni kényszer!
- Jaj, Bella nyugodj már le egy pillanatra! –szólalt meg most elõször Jane – Mi csak jót akarunk neked! – persze. Azzal tennétek jót, hogyha most rögtön visszafordulnánk, de hát ebben komolyan reménykedni sem merek.
- Mindjárt jövök – vigyorgott Alice és már el is tûnt.
- Hova megy? – morogtam.
- Mindjárt megtudod – vigyorgott rám Jane, csúnyán néztem rá és rögtön el is nézett más merre.
- Tudod, hogy utálom, ha olyanra kényszerítenek amit nem akarok! – mondtam mogorván és mereven elõre néztem – És amúgy is, ki öltöztetett át engem, ebbe a ruhába? Mert az biztos, hogy nem az enyém! Én nem hordok ilyen ruhákat!
- Alice volt… Mikor nem voltál észen… - mondta Jane, mintha ez valami hétköznapi dolog lenne ami természetes. Magamban fortyogtam és be is durciztam, nem szoktam ilyen lenni, de most ideges voltam. Elõször is: utáltam a bálokat – nem azért nem mert nem tudtam táncolni, errõl szó sem volt – hanem azért mert kikellett öltözni, amit utáltam,nem szerettem a divatot az nem az én világom volt.
Nem szóltunk egymáshoz egészen a kijártig én magamban fortyogtam, Jane meg nem akarta szerintem feszíteni nálam a húrt, ami már ott járt: mindjárt elszakad.

- Siessetek! – kiáltotta Alice és megállt elõttünk egy fekete Mercedes – el.
- Tietek ez a kocsi? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Nyugi Bella! – ültetett be hátra Jane – Pánikra semmi ok! – amint beültem nem számított, hogy nyitva volt az ajtó, Alice már tövig nyomta a gázt, ráadásul mikor becsuktam akkor még rá is zárt.
- Tietek ez a kocsi? – kérdeztem most már kicsit élesebben.
- Nem – felelt nemes egyszerûséggel Alice.
- Te loptál egy ilyen autót? A gazdája mit fog szól ehhez? – kérdeztem kitágult szemekkel.
- Jaj Bella! Ne rontsd már el ezt a pillanatot! Tudod mióta álmodok arról, hogy egy Mercedes – Benz CL500 Coupé – t vezethessek? Most itt megláttam a parkolókban és egybõl nem tudtam megálljt parancsolni magamnak – vigyorgott.
Szorosan lehunytam a szememet. Oké… Elõször elráncigálnak vásárolni, meg sem kérdezve én talán mit akarnék… Aztán most loptak egy fogalmam sincs mennyibe kerülõ dolláros autót, de abban biztos voltam: nem csak egy – két dollár volt. Azt teljesen biztos.
- Most ideges vagy? – kérdezte Alice.
- Költõi kérdésnek szántad? – kérdeztem fog szorítva.
- Mindegy este majd nem lesz ilyen ideges… - motyogta Alice.
- Látod a jövõm? – kérdeztem döbbenten.
- Nincs körülötted a pajzsod… - emlékeztetett. Ja igen… Néhány nappal ezelõtt gyenge voltam így nem volt ahhoz sem erõm, hogy magam köré vonjam – Ezért láttam, hogy ma buli lesz – vigyorgott – De azt viszont nem láttam, hogy te vagy a videókon, gondolhattam volna, mert táncos múltad volt meg minden – hogy lehet ennyire szélesen vigyorogni? Ez büntetendõ már… - De Edward nem látja a gondolataidat és most legalább egy óráig azt kellett hallgatnunk, hogy milyen idegesítõ, hogy mindenkijét hallja, csak a tiedet nem… - miért idegesíti ez Edward – ot?
- Én sem tudok az övében szóval… - Alice meg valamit titkol elõlem mert nagyon énekel magában.
- Rejtély – vigyorgott.
- Az… - morogtam – Milyen jó, hogy rossz idõ van nem igaz? – kérdeztem gúnyosan.
- Pontosan – mondta Alice – Tökéletes az idõ vásárlásra. Este kilenckor kezdõdik a parti, Felix – ék remélem mindent elintéznek.
- Rájuk bíztad? – kérdeztem döbbenten.
- Igen – bólintott egyet – Meg a családtagjaimra, mi álljuk meg minden – vigyorgott – Elmagyaráztam nekik mindent és remélem úgy is lesz, mert ha nem…
- Forduljunk vissza! – adtam neki egy ötletet.
- Nem – nem – vigyorgott Alice – Nem veszem be! – reménytelen… Ezt már nem úszom meg…

***
- Megérkeztünk! – azzal Alice már ki is pattant a kocsiból. Én nem siettem ezért kelletlenül vánszorogtam ki a kocsiból – Nyugalom Bella! – táncolt mellém – Hozni kellett volna magammal Jasper – t. Még nem késõ utánunk hívni… - gondolkozott el.
- Ja, hadd lopjon õ is egy kocsit! Hátha benne lesztek majd az esti hírekben. Eltûnt két egymillió dolláros kocsi, aki megtalálja õket, jutalmat kap persze ha akkor is kell a pénz, ha számolnak azzal, hogy az illatõk vámpírok. De remélhetõleg azért hamar meglesznek a tettesek! – játszottam el, mintha én lennék a hírbemondó.
- Nagy humorod van Bella – vigyorgott Alice – Na gyere – karon ragadott és elkezdett rángatni az épület felé. Óriási volt, komolyan mondom vámpír létemre hátrahõköltem – Ez elég kicsi ahhoz képest, hogy én hova szoktam járni vásárolni New York – ban. Gyere már, nem értem miért kell húzatnod magadat állandóan! – rázta a fejét, elengedtem magamat és hagytam, hogy Alice vonszoljon maga után – Tudod amíg nem voltál ébren jártam egy kis felfedezõ úton – vigyorgott – Tetszeni fog ez az üzlet! – azzal bevezetett egy fehérnemû boltba.
- Hát felejtsd el, hogy én ide bejövök! – szakítottam ki magam Alice szorításából.
- Már bent vagy…
- Nem is ezt jöttünk venni! Ruhát! – néztem vele farkas szemet. Mintha meg sem hallotta volna mit mondok, karon ragadott és húzott be az üzlet belsejébe, Jan ott haladt Alice mellett.

- Na ezt felejtsd el, hogy felveszem! – morogtam és neki szegeztem az ujjamat.
- Bella! – szólt rám barátnõm.
- Alice, az isten áldjon meg! Akkor ennyi erõvel nem is veszek fel alsónemût! Ezen anyag sincs jóformán! – farkas szemet nézett velem, aztán vállat vont és vigyorogva a pénztárhoz ment. Keze már tele volt gyilkosabbnál gyilkosabb ruhadarabokkal.
- Mehetünk! – viharzott ki az üzletbõl én követtem, de felül fortyogtam.
Ahhoz képest, hogy csak ruhát jöttünk venni az esti bulira majdnem minden boltba bementünk és majdnem mindenhol vettek valamit én nem is tudtam jóformán szét nézni – nem mintha akartam volna – mert a próba fülkében voltam próbálni a rengeteg ruhát. Alice – nek megemlítettem, hogy mi a francnak próbálom meg amikor így is – úgy is megvesszük. Erre õ csak annyit mondott: lehet, hogy a látomásomban máshogy állt, mint igaziból, aztán az sem segít, hogy magad köré vontad a pajzsodat. Aztán jót tettem neki és elvontam magamról hátha akkor nem kell minden ruhát megpróbálnom, de hülyeségnek bizonyult, ugyanúgy rám adott minden ruhát.
- Végeztél az õrületes vásárlással és talán megvehetnénk azt amiért jöttünk? – szegeztem neki a kérdést.
- Gyere – vigyorgott – Tudod láttam egy ruhát ami tetszeni fog neked? – mondja ezt nekem egy jövõbelátó.
Egy darabig csöndben ballagtunk én teljesen elmélyedtem a gondolataimban amíg nem hallottam meg egyszerre három elismerõ fütyülést. Mindannyian a hang irányában fordultunk. A három fiú meg csak vigyorgott körülbelül három méterre voltak tõlünk.
- Szia cica, van gazdád? – kérdezte az egyik Jane – tõl. Na õ is jóval kezdett ki… Jane körbenézett és azt hiszem tudtam mit akar.
- Nem kéne… - suttogtam oda neki.
- Jaj dehogynem… - vigyorgott. Végül egy kisgyerektõl elvette a labdáját – nem tudom, hogy került az hozzá egy plázában, de biztos az itt lévõ játékboltban vették – és hozzá vágta ahhoz aki megmert szólalni – Kretén! – mondta neki. Csak néztek, hogy ez a csaj tényleg normális – e. Én meg csak ráztam a fejemet és tenyerembe temettem az arcomat. Nem hiszem el, nem hogy örülne, hogy valakinek tetszik de akkor még egy kisgyerektõl is elveszi a játékát…
- Legközelebb a képességemet fogom rajta használni! – mondta fenyegetõ hangon. Meg sem lepõdtem, ez lett volna nekem is a következõ tippem.

- Na erre gyere! – fogta meg a csuklóm Alice. Beléptünk és az eladó nõ meglepõdött egy pillanatra. Elhiszem, nem tudom Alice mennyi pénzt hagyott már itt.
- Segíthetek? – kérdezte a nõ.
- Igen – táncolt oda elé, Alice – Neki szeretnénk ruhát – mutatott rám. A nõ végig mért majd elmosolyodott, azt hiszem lenne itt egy olyan ruha ami illene hozzá – ment el a nõ mögötte, mint egy kiskutya, követte Alice is.
- Igen én is erre gondoltam – hallottam meg csilingelõ hangját – Bella, Jane! Gyertek! – kelletlenül elkezdtem arra menni ahol Alice hangját hallottam. A kezében már ott volt a ruha és elém tartotta.
- Na, hogy tetszik? – kérdezte vigyorogva.
- Nagyon szép – mondtam meg a véleményemet. Sõt, annál is szebb volt – de ezt nem mondtam meg Alice – nek, nagyon tetszett. Szép volt, tetszett az a halvány rózsaszínes színe, a derekáig ,, szûk ’’ volt aztán, mint egy esküvõi ruha uszálya omlott lágy hullámokban le.
- Próbáld meg – nyomta a kezembe a ruhát és betolt a fülkébe.
Most, a mai nap folyamán elõször próbáltam fel szívesen ruhát. A többinél mindig húztam az arcomat, de itt nem. Gyorsan – igaz nem vámpír tempóval – húztam fel magamra a ruhát. Tetszett a látvány, pedig én nem azaz egoista fajta vagyok.
- Na? Milyen? – kukucskált, be Alice. A mosolya még szélesebb lett mikor meglátta, hogy én is mosolygok.
- Szerintem jó – vigyorogtam és megfordultam.
- Megvesszük! – jelentette be és már el is húzta a függönyt. Tényleg nagyon tetszett, ezt nem is tagadhattam, bár lehet csak azért, mert volt egy olyan keringõs ruhám egy versenyen ami nagyon hasonlított erre és az teljesen a szívemhez nõt, még mindig megvan, azt hiszem most egy dobozban a szekrényem alján pihen.
Gyorsan visszaöltöztem eredeti ruhámba és kiléptem a fülkébõl, Alice a pénztárnál állt és egy szép is bakjegyet adott oda a pénztáros nõnek. Hátra nézett egy pillanatra rám és széles mosoly terült szét az arcán. Odamentem, a ruhát kivette a kezembõl és odaadta a nõnek aki gondosan beletette egy szatyorba.
- Mehetünk? – kérdezte vigyorogva.
- Igen – mondtam. Jane még a ruhákban gyönyörködött, de mikor látta, hogy a kijárat felé megyünk elmosolyodott és jött utánunk.
- Este gyönyörû leszel – vigyorgott Jane – Megcsináljuk a hajadat meg minden! – nagyon lelkesen mondta, Alice meg elismerõen bólogatott.

- Tudjátok… Nem is volt ez a mai nap olyan rossz – vigyorogtam, vagyis csak a ruha dobta fel ezt a napomat, mert egyszerûen imádtam és komolyan alig vártam, hogy felvehessem.
Már a parkolóban jártunk. De valami nem tetszett nekem. Több rendõr autó volt, pontosan azon a helyen ahol mi leparkoltunk… Aztán még kamerák is voltak ott. Összeszorítottam az állkapcsomat ami akkorát csattant, hogy Alice bõven meghallotta. Fogamat csikorgatva néztem barátnõmre. Ajkaiba harapott és úgy méregetett engem.
- Te elloptál egy kocsit… - mondtam és közben a szemébe néztem – Most… A rendõrök speciál minket keresnek, mint bûnözök, örülj, hogy nekünk nincs lenyomatunk, mert most nem tudom mit csinálnék veled – még mindig csikorgattam a fogamat – Ennél rosszabb lehet? Nehéz lenne már ezek után elképzelni, gratulálok, most gyalogoljunk – mondtam és már el is indultam.
- Stoppoljunk – adott egy ötletet majd utolértek engem.
- Nem – mondtam.
- Akkor gyalogoljunk, ha olyan a terep meg futunk rendesen – magamban csak fortyogtam. Ideges voltam, nagyon ideges. Aztán az még jobban felidegesített, hogy elkezdett esni az esõ. Erre már nem is reagáltam, úgy gondoltam, ha megszólalok, akkor talán ott mondok, amit késõbb megbánok majd. De nem sokáig bírtam, egyre jobban esni kezdett, nemhogy elállt volna, nem, dehogyis! Egyre jobban esett, sõt már szakadt.
- Most ideges vagy… - állapította meg Alice.
- Látszik? – kérdeztem és rá néztem.
- Hát… - lehunytam a szememet õ pedig jobbnak látja, ja inkább elharapja a mondatot és nem mondja ki azt amit tudtam: ideges voltam. Az esõ még mindig esett – naná – a hajam már teljesen elázott és rátapadt a nyakamra és a ruhámra is, ami engem kifejezetten ismét, idegesített. Nem vagyok egy hisztis alkat, de ez most nagyon kiidegelt , lopott egy kocsit! És most a rendõrök minket keresnek, de nem fognak megtalálni, mivel vámpírok vagyunk és nincsen ujjlenyomatunk. Ha most lenne akkor sem lenne végül is semmi, de akkor egyszer lehet rájöttek volna… vagy nem. Na és ha egy szemtanú látott minket? Akkor tele leszünk a tévékben. De nem is az, hogy lopott kocsit, hanem de nem is akármilyen kocsit! De most már mindegy…

***
- Jaj, Bella! Ne csináld már! – nem válaszoltam, csak gyorsan szedtem a lábaimat, bementünk a nagy terembe mindenki ránk nézett.
- Szia Bella! – vigyorgott Felix és Demetri egyszerre, rájuk néztem és azt hiszem leesett nekik, hogy nem vagyok alkalmas most a hülyeségeikre.
- Azt mondtad, hogy tetszett a vásárlás! – mondta.
- Eddig jó volt! – emeltem fel a kezemben lévõ szatyrot – De gondoljuk végig ma mit csináltunk: elráncigáltok vásárolni, derült égbõl elõkerül egy nem tudom hány milliós autó, ezzel elhajtunk a plázáig, bemegyünk egy olyan boltban ami… - ezt inkább be sem fejeztem – aztán minden boltban bementünk és mindenhol vettünk valamit! Na aztán végre bemegyünk oda is, ahova készültünk, megvesszük azt a ruhát ami nekem tényleg tetszik! Ott mondom nem is volt olyan rossz ez a nap! Kiérünk a parkolóban, rengeteg rendõr a ,, kocsink ’’ körül, ja és kamerák is, ott azt hiszem elveszítettem a türelmemet, ami már amúgy is nagyon ingadozott. Gyalogolunk, egyenesen idáig, ami legalább hat mérföld volt, emberi tempóval, szakadó esõben! Elég ok arra, hogy ideges legyek? – húztam fel a szemöldökömet.
- Nagyon haragszol…? – kérdezte boci szemekkel, válaszolni akartam, pont mikor Emmet megszólalt.
- Milyen kocsi volt? - kérdezte.
- Mercedes – Benz CL500 Coupé – vagy én vagyok már ekkora idióta, vagy Alice tényleg ekkora áhítattal ejtette ki annak a kocsinak a nevét? Emmet elismerően füttyentett – Tudod mióta akartam ilyen autót? – kérdezte vigyorogva.
- Kár, hogy a rendõrség elkobozta… - morogtam.
- Még ott lehet a helyszínen? – kérdezte Emmet.
- Elég ha bekapcsolod a tévét… Egybõl látod majd az autót…
- De csípõs kedvedben vagy ma – vigyorgott Felix. Szemem összeszûkült és úgy méregettem õt egy pillanatig. Aztán lehunytam egy a pillanatra a szemem, fújtattam majd elindultam a szobám felé.
- Nem – nem, Bella! – fogta meg a vállamat Alice és más merre kezdett el engem tolni – Arra, az én szobám felé arra van a dolgok a hajcsináláshoz meg minden – vigyorgott. Meg sem próbáltam ellenkezni, tudtam, hogy úgy is én kerülök ki vesztesként.