Star Perfomance - 2.fejezet

Huh, hát először is köszönöm ez a sok kommentet - megcsintem, h névtelenek is írhassanak komit - és most itt van a kövi fejezet :) Remélem ide is kapok majd néhány kommentet.
Jó olvasást ;D

Star Perfomance – 2.fejezet

( Bella szemszöge )

Itt ülök Chevy furgonomban és szép lassan haladok a Port Angeles – i repülõtérre, hogy miért ilyen lassan hajtok? Úgy vagyok vele, hadd várjon a kis sztár. Itt Forks – ban úgy is hozzá kell ehhez is majd szoknia.
Õszintén szólva nem igazán vártam az érkezését, teljesen jól el voltam én egyedül is, nem hiányzik nekem egy úgymond: ,, vadidegen ’’ ember. Már elõre félek attól, hogy körbe kell majd õt ugrálnom, de ha ezt hiszi akkor nagy tévedésben van. Megkel majd próbálnia normálisan viselkedni és amúgy se fog engem csicskáztatni.

Már láttam a repülõteret. Ránéztem az órámra ami már öt óra ötvenötöt mutatott. Stílusos késés meglesz.
Kerestem egy parkolót, majd leálltam oda. Kiszálltam a furgonomból, becsaptam az ajtaját és ismét lassú léptekkel elindultam a bejárat felé.
Az órámra ismét ránéztem és már elmúlt hatóra – önkétlenül elmosolyodtam, nem tudom mi bajom van…. nem szoktam ilyen lenni. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém…

Megráztam a fejemet, hogy kiûzzem ezeket a gondolatokat. Ránéztem a kijelzõre amit mutatja, hogy hol fog majd Edward gépe leszállni és mellette, hogy mikor. Tíz per késés… Na megint elõtört belõlem a kisördög , de próbáltam normálisan kezelni a dolgot és inkább elindultam a kettes zóna felé, mivel ott fog majd leszállni a gépe.
Most már kicsit szedtem a lábaimat mert teljesen mindegy, úgy se fogok már elkésni.

Kint, a kettes zónánál leültem az egyik padra és ott vártam Mr. – t. Már hallani lehetett a hangos zajt, ami egy repülõ géprõl hallatszódott.
Felnéztem és egyben az órámra is rá néztem. Õ lesz az – gondoltam magamban.
A repülõ egyre lejjebb volt, míg végül földet nem ért. Rengeteg ember özömlött a bejárat felõl, de Edward – ot még nem pillantottam meg, már az is megfordult a fejemben, hogy direkt húzza az agyamat, azért jön le késõbb a repülõrõl… Már többször el is határoztam, hogy itt hagyom õt a francba és hazamegyek.

Magamban eldöntöttem, hogy megvárok még öt embert és komolyan hazamegyek: egy… kettõ… három…. négy… és megjelent õ, akire már régóta várok. Kelletlenül felálltam és elkezdtem felé sétálni. Észrevett engem és be is mutatkozott. Lehet bunkó dolog volt tõlem, de én direkt kerültem a pillantását.
- Hello, Edward Masen vagyok – mutatkozott be, hogy csak én halljam. Oh hát gondoltam, hogy ki vagy… - morogtam magamban.
- Bella Swan – mondtam és felnéztem rá, egy napszemüveg volt rajta és egy ravasz mosoly, na igen, gondolom sok lány ettõl olvad el, na de õ most elég nagy tévedésben van ám! Nem… nem fogok elolvadni ettõl a mosolyától. Justin Timberlake sokkal helyesebben mosolyog.

- Menjünk – mondtam és már mentem is, õ meg követett engem. Na most ha gondolatolvasó lennék akkor kíváncsi lennék, hogy mit gondol rólam. Valami olyasmi került a szemem elé, hogy:
Nem hiszem el, hogy így bánik velem. Tudja õ egyáltalán, hogy én ki vagyok?
Vagy egy másik gondolat:
Komolyan, felhívom a menedzseremet és el intézem, hogy át tegyenek valamilyen másik városba – nincs ekkora szerencsém… - morogtam magamban.
A bõröndjét elvette és haladtunk tovább a Chevy furgonom felé.
- Ezzel megyünk? Ugye csak viccelsz? – kérdezte és a kocsimat méregette.
- Lehet ám gyalogolni is – vágtam oda neki és én beszálltam a vezetõ üléshez.
Láttam a visszapillantó tükörbõl, hogy a platóra felteszi a bõröndjét, majd már én is láttam, hogy beül mellém.
- Csini járgány… - gúnyolódott.
- Ismétlem: még ki lehet szállni – mondtam és rá néztem és vártam, hogy kiszálljon a kocsiból.
- Áh… mindegy… megfelel – mondta és közben ki nézett az ablakon.
- Szerintem is – mondtam és felpörgettem a motort.
Az én Chevy furgonomnak, mit ne mondjak elég nagy hangja van és hát… ettõl Edward meg is ijedt szóval, ijedtében azt hiszem, reflexszerûen felakart állni, de hát ez nem sikerült neki, így csak azt érte el, hogy bevágta a fejét, amibõl nekem annyi haszon volt, hogy feldobta a napomat.
- Nagyon vicces… - morogta.
- Ugye? Én is így gondolom – és azzal kihajtottam az útra.

Egész úton alig váltottunk néhány mondatot, aminek én igazán örültem, mert legalább nem mondott semmi olyat amivel engem kitudott volna hozni a sodromból.
Õ nézett ki az ablakon, közben duzzogott, én meg az utat néztem és próbáltam nem erre az idiótára gondolni, itt mellettem. Hát, mit ne mondjak elég idegesítõ, pedig még alig ismerem egy órája.
Megláttam egy drogériát én leálltam a parkolóban és kiszálltam.
- Hova mész? – szólt hozzám.
- Be – válaszoltam tömören.
Hallottam, hogy bevágja a furgonomnak az ajtaját és, hogy fut utánam.
- Minek? – kérdezte.
- Tudod… Mivel a Forks – i gimibe fogsz járni és ott minden második lány a te fényképedre csorgatja a nyálát, elég nagy rajongóid meg minden. Ezért nagy a lebukás veszélye is! Örülj, hogy eddig nem ismertek fel. Szóval alakítunk a külsõdön.
- Mi bajod a külsõmmel?
- Hadd ne soroljam… - morogtam – De amúgy te érdeked, hogy ne vegyenek téged észre! – vágtam hozzá – Engem nem igazán érdekel, mert ha nem tetszik, akkor oké menjünk vissza! De a suliban egybõl kifognak szúrni téged!
- Oké… akkor vedd meg azt amit jónak látsz… - motyogta maga elé én addig meg elvettem egy kosarat.

Elõször elvettem egy hajzselés dobozt, amit bele is dobtam a kosárba.
- Zselézzem fel a hajamat? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Igen… Kezd kimenni a ,, divatból ’’ ez a lenyalt haj, már mióta van ez neked? Tíz éve? – kérdeztem és azután a kontak lencsék felé mentem, ahova ismét követett.
- Nem – mondta.
- Milyen színû a szemed? – kérdeztem és a lencséket méregedtem.
- Zöld… - mondta és furán nézett rám.
- Milyen színû kontak lencsét szeretnél? – tettem fel neki még egy kérdést, ami még fontos lehet számára. Engem nem igazán érdekel, hogy milyen színû a szeme, szóval döntse el õ, hogy milyet akar.
- Barna…? – kérdezte bizonytalanul.
- Oké – mondtam és azt is beledobtam a kosárba.
- Meg is vagyunk? – kérdezte.
- Azt hiszem ennyi átalakítás is sokat fog változtatni rajtad, nem hinném, hogy a diákok a suliban, vagy az emberek az utcákon azt néznék, hogy kontak lencse van – e rajtad, vagy az a szemed eredeti színe – e – válaszoltam közömbösen és utamat a pénztár felé vettem.

Egy körülbelül húsz éves lány ült ott és le nem vette a szemét Edward – ról. Na már csak az kéne, hogy rájöjjön kivel áll szembe mert akkor körülbelül másfél óráig tudtuk elrejteni a titkát.
- Húsz dollár lesz… - mondta kábultan a csaj.
- Tessék – nyújtottam oda a pénzt, de nem vette le a szemét Edward – ról. Toporzékolni kezdtem aztán levágtam oda a pénzt, elvettem a zselét és a lencsét aztán mentem a kijárathoz, nem fogom nézni, hogy ott az eladó nõnek elkezd folyni a nyála Edward után.

- Azt hittem rájött, hogy ki is vagyok… - mondta Edward és odajött mellém.
- Én is – motyogtam majd beültem a kocsiba.
A telefon rezegni kezdett a zsebembe és elõvettem, megnéztem a kijelzõt:
- Szia apu! – vettem fel. Annyira rossz volt, hogy nem is találkozok vele szinte évente csak háromszor – négyszer. A munka teljesen elválasztja tõlem… Amit persze megértek, de hát akkor is annyira rossz érzés, hogy alig látom. Van mikor a szülinapomra se tudott eljönni… Persze már nagy vagyok a körülményekhez képest, de mégis szükségem van rá.
- Szia Bella! Na Edward gépe már leszállt? – na elrontotta az örömömet.
- Ja… Itt ül mellettem – a hangomon is hallani lehetett a gúnyt, Edward rám nézett és egy darabig farkas szemet néztem fele, napszemüvegen keresztül, hát mit ne mondjak, érdekes volt…

- Bella… légy szíves… kicsit legyél kedvesebb vele – kérte apu.
- Meglátom mit tehetek – válaszoltam.
- Rendben… - adta meg magát, tudja, hogy amit én eltervezek akkor azt vagy megvalósítom vagy nem hagyom annyiban – Mellesleg, Edward – nak elintéztem már az iskolát, szóval hétfõn csak el kell vinned – mondta.
- Oké – mondtam és felpörgettem a motort, amire Edward ismét bevágta a fejét. Ezen hangosan nevetni kezdtem, mire ismét rám nézett.
- Mi ilyen szórakoztató? – kérdezte és elképzeltem, hogy felhúzza hozzá a szemöldökét is.
- Beindítottam a furgont és tudod mekkora hangja van! – nevettem még mindig- Edward megijedt a nagy zajától, mert gondolom õ a luxushoz van szokva és bevágta a fejét. De már másodjára – nevettem még mindig.
- Hát… Azt elhiszem, mert tényleg jó nagy hangja van annak a kocsinak – most azt is elképzeltem, hogy nevet és közben a fejét rázza, de tudja, hogy igazam van, csak nem mindig akarja ezt bevallani, még saját magának sem.

- Nem szeretnél egy másik, talán jobb autót? – kérdezte.
- Nem! Apu! Én imádom ezt a furgont! – válaszoltam rá kétségbeesve. Tényleg szeretem ezt az autót nem akarom, hogy elvegyék tõlem… Na most úgy viselkedek, mint egy öt éves akinek elakarják venni a Barbie babáját.
- Arra akartam kilyukadni, hogy féltelek… Mert… Lásd be és ezt te is tudod, hogy ez az autó nem a legbiztonságosabb! – mondta és hangja csak óvással és féltéssel volt tele.
- Én tudom… De még sincs szívem meg válni tõle…
- Tudom… Majd megbeszéljük! – zárta le a témát.
- Oké… - egyeztem én is bele.

- Szeretlek, vigyázz magadra és figyelj Edward – ra… Azt is valljuk be, hogy…. nem tudom, hogy fog menni neki ez a ,, normális ’’ életforma. Érted mire gondolok… - elnevettem magamat. Na szóval a saját apám, aki azt hiszem ezt ki találta, még õ sincs abban teljesen tisztában, hogy sikerülni fog.
- Örülök, hogy egyet értesz velem! – kuncogtam.
- Na igen… Sajnálom kicsim, most mennem kell… Hív a munka… - a hangja szomorú volt – Szia, majd hívlak! – azzal le is tette.
Nem mindig szerettem, hogy ez a munkája, mert… olyan kevés idõt tölt velem. De tudom, hogy szeret engem meg, hogy ez fontos munka, de mégis… néha olyan magányos vagyok.

- Amúgy… Charlie mondta, hogy gimibe fogok járni… Ez igaz… vagy csak etetett? – nocsak… nem hallgatta ki a beszélgetésünket. Na pedig lemertem volna fogadni, hogy képes lenne rá.
- Nem, nem etetett. Éppen ezért hívott az elõbb és csodálom, hogy nem hallgatóztál… - motyogtam magamnak – De hétfõn elmegyünk suliban… Próbálsz úgy viselkedni, mint egy átlagember. Igen! Tudom és el is hiszem, hogy ez neked nagyon nehezen fog menni… De hát bocsi ez van, megkell próbálnod úgymond ,, normálisan ’’ viselkedned.
Na… végülis elveszed a könyveidet bejársz órára, nem feltûnösködsz és teljesen jól elleszel. Sõt, még ha belefér a kis jegyzetedbe, akkor engem se fogsz szekírozni! – néztem rá mindentudóan.
- Meglátom, hogy felfér – e még majd a listámra… - mondta.
- Remélem fel fog férni… - morogtam és lefordultam az utcánkban.
Gyorsan eltelt az út. Gondolom, csak azért telt el, mert magamban teljesen elvoltam Edward szekírozásában, szóval… el tudtam terelni a gondolataimat. Na legalább volt egy témám amivel elszórakoztattam magamat ez alatt az idõ alatt.
- Megérkeztünk! – mondtam és ki is szálltam a kocsiból.
Edward levette a bõröndjét én meg a bejárati ajtó felé haladtam kinyitottam én elõre mentem. Vártam, hogy jöjjön aztán megszólaltam:
- Megmutatom a szobádat – mondtam és gyorsan felmentem az emeletre ahova ismét követett.

- Remélem megfelel az igényeidnek – eresztettem meg egy… ismét gúnyos mosolyt.
- Persze, megfelel – mondta.
- Mindjárt vacsora, addig pakolj ki… vagy kezdj magaddal valamit – mondtam és kivágtattam a szobájából.
Lehet csak én vettem észre… Vagy tényleg, csak én vagyok vele ilyen undok? – tettem fel magamban ezt a kérdést. Nem… Õ is undokoskodik velem. Már az elején elkezdte, amikor meglátta a kocsimat. Oké, akkor minden ,, bûntudat ’’ elszállt belõlem és lementem a konyhába.
Levettem két tányért amibe kiszedtem a bolognai - t, majd rá tettem a szószt aztán betettem a mikroba.
Míg melegedett addig én megterítettem és eldöntöttem, hogy ha végeztem az evéssel… akkor nem… nem mosogatok el, mert hulla fáradt vagyok majd holnap, és inkább elmegyek fürdeni és aztán alszok. Elég fáradt vagyok, túl sok stressz ért engem az utóbbi pár órában… Ennyit ellehet még nekem is nézni…

- Jó illatok vannak – hallottam meg Edwrad hangját.
- Örülök, hogy megfelel igényeidnek – mondtam és letettem elé a tányért.
- Hát… a bolognai a kedvenceim között van… - mondta és a villára feltekerte a tésztát.
- Beletrafáltam… - mondtam és leültem vele szembe.
- És… amúgy… ebben a nagy házban egyedül laksz? – ráncolta össze a szemöldökét.
- Hát igen… eddig igen… - mondtam – Apu nincs is itthon… maximum évente háromszor – négyszer, többször biztosan nem és… új házat meg nem vettünk. Anyu meg… - ajkaimba haraptam – Õ már nem él… - motyogtam.
- Sajnálom… - kezdte de félbeszakítottam.
- Semmi baj! Az már a múlt… túl kell tennem magamat rajta… szóval… hát ez van… - nem tudtam mást mondani. Most tényleg? Mit mondjak neki? Nem akarok itt elõtte lelkizni, van nekem elég bajom így is…

- És amúgy miért akarnak téged… úgymond… megölni? – kérdeztem.
- Ha megölni nem is… - gondolkozott el – De az… FBI szerint nagy vádságdíjat lehetne kérni értem… Amibõl meggazdagodnának szóval én csak a préda vagyok, azért küldtek ide Forks – ban. A menedzserem szerint állítólag most én vagyok ez a nagy üdvöske is, szóval azért van még ez is benne a pakliba… - mondta.
- Hát… sajnálom… - mondtam és felnéztem rá.
- Nem te tehetsz róla – mosolygott rám. Lehet nem is akkora tapló, mint ahogy én azt elképzeltem a gondolataimban? – Nagy sztár vagyok… ennek megvannak a hátrányai is… - tévedtem! Még nagyobb tapló, mint én azt gondoltam! Hát persze, mit is gondoltam én? Hogy majd egy rendes sráccal hozz össze a sors? Á…. nem! Dehogy! Ennyi az én szerencsém.

- Holnap délután Seattle – be megyek, csak szóltam, hogy gondoskodj kajáról – mondtam. Jobb, ha tisztában van a helyzetekben.
- Miért? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Tudod… egyesek talán dolgoznak a pénzükért és nem várják, hogy az égbõl essen – vágtam oda neki.
- De hát az apád… - kezdte, de félbeszakítottam.
- Igen, de nem szeretem, hogy ha simán csak a kezembe adja – mondtam.
- És… mit dolgozol, Seattle – ben? – kérdezte és úgy láttam rajta, hogy tényleg komolyan kérdezi… Semmi… bunkósággal…
- Tánc oktató vagyok… - válaszoltam.
- Ez szuper! – és tényleg teljes érdeklõdéssel mondta ezt – Mióta táncolsz?
- Tizenhét vagyok most… És Phoenix – ben születtem… hat éves korom óta táncolok. Jártam már balettra… Modern táncra… és társas táncra is. Sokat költöztünk és én mindegyiket szeretem – küldtem felé egy mosolyt, amit õ viszonzott – Ha akarsz eljöhetsz.
- Mikor tartod a következõ órát?
- Minden, hétfõ, szerda és szombat – válaszoltam.
- Holnap nem tudok elmenni… De ígérem hétfõn elmegyek – küldött felém egy mosolyt.
- Rendben, de ne gyújtsd fel nekem a házat – mondtam és a mosatlanba tettem a tányérokat.
- Áh… nem… azt máskorra hagyom – nevetett és oda lépett mellém.

- Tudod… Most ebben az utóbbi öt percben… nem voltál tapintatlan, bunkó és egoista – vigyorogtam és megtöröltem a két tányért aztán felé néztem.
- Nem, mi? – kérdezte vigyorogva.
- Nem – mondtam.
- Áh… jó pasztban voltam – nevetett.
- Igen… gondolom holnapra megint ilyen leszel… - mondtam inkább magamnak.
- Valószínûleg igen…
- Akkor felkészülök – mondtam – És… most elfoglalom a fürdõt – azzal felmentem az emeletre.
Edward énét eltudnám fogadni, ha nem lenne egoista… tapintatlan… és bunkó. Az utóbbi öt percben elvoltam vele, de attól félek… holnap megint ilyen lesz, szóval errõl ennyit…

Megjegyzés: amúgy ezekben a fejezetekben Bella szőke, ne zavarjon meg benneteket a fejléc :D