Star Perfomance - 3.fejezet

Star Perfomance – 3.fejezet

( Bella szemszöge )

Imádtam táncot tanítani, már az életem részévé vált ez az egész. És nem túlzok ezzel kapcsolatban. Imádtam a gyerekeket is, tehetségesek voltak és én próbáltam azt is elérni, hogy ezt tudják majd használni. Néhány korosztályt már versenyekre is elvittem ahol jó helyezéseket rétek el, ami nekem még külön dicsõség.

Leparkoltam a parkolóban, még elég korán volt. Mindig korábban érkezek, minden csoportomnál, legalább fél – egy órával. Akkor mindig elütöm valahogy az idõmet. Felmentem a lépcsõfokon, nem tudom, de én mindig megszámolom a lépcsõfokokat és, mint mindig, most is negyven darab lépcsõ fok volt.
A cipõmet levettem, bementem az öltözõmben és magamra kaptam azt a ruhát amiben most tanítani fogok. Aztán visszamentem a táncterembe ahol szembe egy tükörterem volt. Ez sokat segít, mivel látni tudom én is, hogyha valaki valamilyen hibát vét, és magukat is látják.

Ahol a CD – im meg a lejátszó volt, ott láttam még valami ok folytán egy lapot.. és egy ceruzát. Hm… Már elég régen rajzoltam. Volt kiskoromban valami bajom… lerajzoltam azt ami az eszembe jutott és fogalmam sem volt, hogy éppen mit is rajzolok, csak amikor már készen volt a ,, mûvem ’’. De annyira fura volt… Mert ezek mindig meg is valósultak… Szóval… remélem ebbõl már kinõttem – azzal levettem onnan a lapot és a ceruzát, bekapcsoltam a lejátszott és egy lágy dallam szólalt meg, aztán elkezdtem alkotni.
Ismét – pont, mint régen – mintha elmémet kizárták volna és nem lett volna körülöttem senki… Csak én és ez a ,, mû ’’. A külvilág az megszûnt létezni körülöttem.
Elég fura érzés… Mivel ezt már régen éreztem, de nem csak ez tolongott bennem. Valami más is… amit még nem tudom hova kéne csoportosítanom. De azt hiszem egyszer ráfogok majd jönni. Mert… ez az érzés egyszerûen felülmúlhatatlan! De nekem ez elvan még mélyedve és arra vár, hogy elõtörhessen.

De ezek az érzések, mi… vagy ki után húznak? Nem tudom. Rá kell jönnöm, mert félek, hogy ezt elveszítem és nem hinném, hogy azt kibírnám, nem tudom, hogy mi ez… de tudom, hogy ha ennek vége lenne akkor az fájna nekem. Fura… de mégis igaz!
Ez a zene is segített, lassú… lágy volt, kisérve egy zongora szólammal, ami még gyönyörûbbé tette ezt az egészet. Vannak kisebb apróságok, de azok is feltudnak dobni, bármit amivel minden sokkal másabb lesz. Olyan kis apróságok, amire sokan nem is gondolnak…

- Bella! – ugrott a nyakamba öt lány. Nicki, Bianca, Carol, Amanda és Claudia.
- Sziasztok! – öleltem meg õket – Gyorsan menjetek öltözni, ma is sok dolgunk van – vigyorogtam õk meg gyorsan elszaladtak az öltözõjükbe. Mindannyian hat és hét évesek lehettek, de nagyon tehetségesek voltak.
Ránéztem a rajzomra és a szám tátva maradt, még a grafitceruza is kiesett a kezembõl. De én csak bámultam ezt a rajzot, tátott szájjal.
A rajzon, én voltam… és õ… Edward, akivel csókolóztam. Na
- Na nem! – mondtam és gyorsan fel is álltam a helyemrõl. Járkálni kezdtem és folyamatosan a rajzott tanulmányoztam. Már többször megragadtam, hogy széttépjem de egyszerûen a kezem nem tette azt amit kellett volna. Csak fogtam a lapot két kézzel, de nem téptem szét, mintha belül valami megfogott volna és mintha egy mentális pajzs is itt lett volna, ami megakadályozta volna az el szakításban.

- Mit fogunk ma csinálni? – tette fel a kérdését Adam. Õ mikor érkezett meg egyáltalán? Nem is láttam… ez a… szerencsétlen rajz elvette már az eszemet is. De mintha… valahol… nem is lett volna olyan rossz… De… Áh!
- Tanulunk egy új koreográfiát – mosolyogtam. Most a társas tánc napja volt. Az elõzõ tánccal múltkor végeztünk, már elõ is adták a gálán. Szóval most jön az új tánc… aztán évvégén, ismét a gála.
- Az szuper! – mindenki örült ennek, igen azt hiszem õk nem csak hobbiból jártak táncra, hanem… olyanok, mint én! Szinte már ezért értek, igaz hat – hét évesek, de mégis… Sokkal komolyabb a gondolkodásuk, mint Edward – nak!
És már megint õ! Mindig valamilyen téma végén mégis õ lesz a vége, nem hiszem el!

***

Azt hiszem ma én sem voltam valami jó pasztban ezért õk sem tudtak jól teljesíteni, ezért én voltam a hibás! Nem önmarcangolást végzek, hanem ez így van.
- Na jó… próbáljátok ezt úgy elképzelni… mintha… színészek lennétek! Vagy énekesek! Beleélni magatokat, mert a tánc is egy részben színészet. Mert õk is beleélik magukat a szerepükbe, ahogy nektek is kell a táncba! – mondtam és feléjük fordultam – Biztos vagyok benne, hogy nektek is van kedvenc sztárotok!
- Edward Masen! – mondták ájuldozva a lányok.
Istenem… pedig még olyan fiatalok… Nem kéne ilyen emberekre pocsékolnuk az idejüket. De én is ezt teszem… Hisz úgymond én ,, vigyázok ’’ Edward – ra, és ha megfeledkezek a dolgokról akkor én is… csak vele tölteném az idõmet.
Még egy téma és õ a vége.
- Na látjátok! – próbáltam úgy mondani, hogy ne tûnjön fel nekik az, hogy kicsit feszült vagyok, mert ez nem az õ hibájuk.

- Mehet még egyszer, elölrõl? – kérdeztem és a lejátszóhoz léptem, hogy indítsam a zenét – Most nélkülem, kíváncsi vagyok, hogy így hogyan csináljátok – mosolyogtam.
Elindítottam a zenét és meglepõdve vettem észre a változást, hogy – remélem – az én kis ,, beszédemtõl ’’ sikerült jobban alakítaniuk.
Na igen… Ezért most hála neki… - mondtam magamban. És a téma végét ismét õ zárja le. Ebbõl kezd most már ,, kicsit ’’ elegem lenni. De valahol… mégis melegséget önt a szívembe. Na jó ezeket a gondolatokat most rázzuk ki a fejünkbõl! – figyelmeztettem magamat.
- Még egyszer, elölrõl! – mondta, terelve a témát.
Huh… ez nem lesz egyszerû… mármint nem a tánc… vagy a tanítás. Hanem a fejembe zúgó gondolatok…

***

Szóval mára ennyi volt a tanítás, így is már hét óra és itt vagyok már két óra óta, de nem zavar, szeretem ezt csinálni és a munkában az a lényeg, hogy szeressem azt amit csinálok.
Ismét a kezembe akadt az a rajz, amit még délután rajzoltam. Visszatettem a helyére, lekapcsoltam a villanyokat majd elindultam az én ,, drága ’’ furgonomhoz.
Mikor beültem, megnéztem a telefonomat, hogy hívott – e valaki, mert hát a táncteremben lévõ hangos zenétõl, nem igazán hallom, hogy csörög – e vagy nem. Amúgy se hallanám, szóval mindegy. De nem hívott senki. Gondolkoztam rajta, hogy Edward – ot felhívom, hogy nem gyújtotta – e még fel a házat, de végül arra jutottam, hogy nem, nem hívom fel, mert úgy is háromnegyed óra múlva otthon vagyok. Szóval remélem, hogy még a ház egyben lesz… Mert ha nem! Akkor tartozik nekem egy új házzal, berendezéssel és mindennel.

Kicsit gyorsabban hajtottam az úton, nem úgy, mint máskor. Bevallom… Kicsit – jó nagyon – aggódtam, hogy vajon Edward mit mûvelt a házzal. Többször elfogott a kis értés is, hogy felhívom õt, de végül arra jutottam, hogy nem… inkább végig szenvedem az utat.
Mazoista vagyok… nagyon mazoista…

Már láttam a Forks táblát, és még jobban beletapostam a gázba. Olyan erõsen markoltam a kormányt, hogy ujjperceim már kifehéredtek. Már csak egy utca… - motyogtam magamban – És ott a ház!
Egyben… épségben…
Na de belül?
Gyorsan kipattantam a kocsiból és befutottam a házba. Mikor beértem nagyon meglepett voltam, mert Edward ott ült a kanapén és a tévét nézte.
- Huh… - fújtam ki megkönnyebbülve a levegõt.
- Mi az? – kérdezte és felém nézett.
- Tudod, nagy kõ esett le a szívemrõl… - mondtam és levetettem magamat mellé.
- Megtudhatom ennek az okát? – kérdezte.
- Bocs… de azt hittem, hogy felgyújtottad a házat, vagy valami mûveltél vele – nevettem fel, már kínomban.
- Hát… ahogy látod még egyben van – mutatott körbe a szobában.
- Ennek igazán örülök – bólintottam egyet.

- Amúgy eltudtad magadat látni, kajával? – kérdeztem.
- Igen… - gondolkozott el – Soha nem fõztem még… Szóval… Na mindegy! Megettem! Egy részét… – vigyorgott.
- Remélem nekem nem hagytál – hecceltem.
- Nem – vigyorgott – Odaadtam a kutyáidnak… Remélem nem baj…
- Akkor nem kell nekik kaját adnom. Azért remélem túlélik a holnapot… - bár a kicsik nem ettek belõle… de remélem, hogy Angie kibírja Edward fõztjét.
- Áh… amúgy csak odaégett… Azt adtam oda neki… Ami meg nem égett meg… hát… az elég kicsi rész volt , megettem – vigyorgott büszkén, mintha ez lenne a világ legnagyobb csodája.
- Reméljük te is kibírod – nevettem.

- Na, csinálok vacsorát, mert én is éhes vagyok… - mondtam – Szóval, ha nem laktál jól, abból amit te ,, fõztél ’’ akkor megosztom veled – azzal én fel is álltam és a konyha felé haladtam, ahova õ követett.
Valamiért, most nem is izgatott, hogy felém közeledett.
- Segítsek? – kérdezte.
- Edward… komolyan mondom, hogy éhes vagyok – nevettem.
- De egyszer meg kell tanulnom fõzni! – gyõzködött.
- Jogos! – mondtam.
Levettem az egyik, konyha fogasról egy kötényt. Nem voltam benne biztos, hogy Edward nem fogja összekenni magát, így hát nem kockáztatok.
- Vedd fel – nyomtam a kezébe.
- Minek? – kérdezte.
- Hogy ne legyen oda a ruhád – válaszoltam felé bökve.
- Nem kell… - makacskodott, mint egy kis gyerek. De… mégis aranyos volt. Úristen mikor gondolsz megint Bella?!
- Oké, akkor nem- azzal vissza is tettem a helyére aztán visszamentem mellé.

- Megfelel a lasange? – kérdeztem.
- Tökéletesen – küldött felém egy féloldalas mosolyt, amitõl szó szerint olvadozni kezdtem. És aztán még a szemeibe is belenéztem na ott… már… végem volt.
- Oké… - motyogtam.

- Kitudod ezt nyitni? – kérdeztem és a lasange, tésztás zacskóra mutattam.
- Azt hiszem megbírkozok vele – mondta és kivette belõle a tésztákat.
- Eddig siker! – vigyorogtam és elõvettem egy tálat, amiben majd a lasange lesz – Tedd bele – mondtam. Erre ezt is tette – De ne így tedd bele! Beledobni én is beletudom, szépen rakd bele, hogy mindenhol fedje – mondtam és a fejemet ráztam. Azt hiszem soká lesz itt vacsora…
- Ja… - vigyorgott – Akkor azt mond!
- Jó! Legközelebb, részletes leírást fogok róla mondani, oks? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Megegyeztünk – mondta még mindig nevetve.
Hát én ezt nem tartom viccesnek, de hát hadd szórakozzon jól, én nem fogom elrontani az örömét…

***

- Ez fárasztó volt! – mondta, mintha ez lett volna az életben a legnehezebb dolgok egyike.
- Igazad van, lasange – t csinálni tényleg fárasztó – morogtam és kivettem a sütõbõl a tálat, amit aztán az asztalra tettem.
Edward addigra már meg terített.
Nem gondoltam volna, hogy… így tudunk együtt mûködni. Mert ahogy tegnap ,, bemutatkozott ’’ nálam, az nem volt semmi. De lehet, hogy egyszerûen csak én álltam így a dolgokhoz. És… van neki egy oldala, ami kedves és érzékeny, csak én már az elején gonoszul viselkedtem vele és ez fel sem tûnhet.
Vagy szimplán csak kedve volt, azért viselkedett így, de lehet, hogy másnap ismét ilyen gerinctelen lesz. Ki tudja, mit hoz a holnap…